2015. május 9., szombat

Írói utószó × köszönetnyilvánítás

Sziasztok, drágáim!
Először is, nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki figyelmesen és türelmesen végigolvasta az egész történetet. Igazi hősök vagytok és nagyon-nagyon szeretlek titeket, még akkor is, ha valaki sosem adott magáról életjelet.
Életemben ez a második alkalom, hogy sikerült befejeznem egy egész blogot, és mivel minden fejezet elején megemlítem, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt vagytok nekem, úgy döntöttem, ezúttal sem szeretnék nyálasan zárni. Abból már így is kaptatok eleget.
Szóval, a hálám hatalmas, és magától értetődő... köszönöm!

Pár tény, amit lehet, hogy senki sem tudott:
  • Az eredeti történetben sosem hívtam volna Emilyt Lilynek, a két név két külön személyt takart, de aztán voltam olyan figyelmetlen, hogy közzétettem egy részt, amiben Lilyt Emilynek hívtam... muszáj voltam összemixelni.
  • A blog feléig úgy terveztem, hogy Will vagy Lily, esetleg mind a ketten meghalnak majd a végső összecsapásban.
  • A fent említett verzió FantasyGirl lelkesedése miatt került a szemetesbe, ezt neki köszönjétek.
  • Ezt a blogot sosem szerettem volna megnyitni, mert úgy voltam vele, Cassandra Clare tökéleteset alkotott, hiába próbálnám, nem tudnám megütni az írónő szintjét.
  • Régen sokszor belefutottam Az angyal fülszövegébe és sosem fogott meg annyira, hogy elolvassam a könyvet.
  • Emilyt eredetileg Nina Dobrev "játszotta volna", végül azért lett Crystal Reed, mert találtam róla egy gifet, ahol egy íjat tart a kezében.
  • Az első változatból ki akartam hagyni Cecilyt, Gabrielt és Gideont, mert úgy gondoltam, már eleve sok szereplőt kell összefognom, nem akartam megnehezíteni a dolgomat.
  • Ebben a történetben használtam először az E/3 személyt.
  • Cecilyék felbukkanása is FantasyGirlnek köszönhető, jóllehet talán sosem említettem neki.
  • Sokáig nem tudtam, kik legyenek a gonosztevők, a hibridek kinézete és felbukkanása egy design oldalnak köszönhető, ahol megláttam a tökéletes képet, ami egyébként homokembert ábrázolja a Sleepy Hollow című sorozatból.
  • A blog történései azért kerültek át a XXI. századba, mert mindenáron meg szerettem volna írni Magnus hirdetését, amit Emily a Bűvésztrükk a világhálón c. fejezetben olvashatott.
  • Bár sokan úgy gondolták direkt éleztem ki mindent a részletekre, bevallom, a legtöbb összefüggés a véletlen műve volt. Így például a gonosz, szöszi boszorkánymesterre is csupán a második átolvasásnál bukkantam rá.
  • A blog alapötlete egy kora reggelen született, amikor a tükör előtt állva kifésültem a hajamból a csomókat. Csak álltam és néztem a hülye arcom, amikor elkezdtem mondogatni magamnak: téged ismerlek! Hát igen, Will szólt belőlem aznap.
  • A Phantom Café a legelső blogomból származik. Egy Vámpírnaplók fanfiction volt, amiben így neveztem el az egyik bostoni bárt, ahol a főszereplő lány, Jenny dolgozott.
Pár hihetetlen adat:
  • 72 bejegyzés
  • 53 rendszeres olvasó
  • 21 díj
  • 293 kommentár (amiben a válaszaim is benne vannak)
  • 28. 000+ oldalmegjelenítés

A blog összes fejlécéért hálás köszönet,
mind csodaszépek voltak

Never Say Never csapata

Ever

Vivian J. Walker

Roxana White

Millio puszi,
 ölelés és hatalmas köszönet! 
szerecsendio <3

A Halálmadárnak ezennel
VÉGE.
------------------------------
Hogyan tovább?
Nem nagy titok, hogy időközben olyannyira a szívemhez nőtt ez a történet, hogy szüntelen azon agyaltam, mi lenne, ha két általam imádott mellékszereplőnek is adnék egy saját történetet, amiben méltóképp lezárom a szálaikat. Nem ígérem, hogy mind a kettőt meg fogom írni, az egyik viszont már majdhogynem kőbe van vésve. Teljesen kidolgoztam a vázlatát, blogot is készítettem hozzá... szóval nem hagyom abba. Jem kiharcolta a folytatást. Remélem legalább ilyen lelkesen olvassátok majd az ő történetét is.
Íme, egy kis kedvcsináló:

Díj #19 #20 #21

Nagyon szépen köszönöm a díjat Ari-nak!
Szabályok:
  • Köszönd meg a küldőnek!
  • Írj magadról 5 tulajdonságot!
  • Válaszolj 5 kérdésre!
  • Tegyél fel 5 kérdést!
  • Küldd tovább 5 bloggernek!
5 dolog rólam:
  • makacs
  • vicces
  • törődő
  • bunkó
  • lusta
Válaszaim:
  • Mik azok a kérdések, amik már kikergetnek a világból? Nem is tudom, igazából mindenre szívesen válaszolok, ha a kérdezőt tényleg érdekli a válaszom.
  • Ha valaki a közeledben tüsszent, szoktad mondani, hogy egészségedre? Persze! Ha valaki köhög, akkor akár ezerszer elismétlem a Jobbulást! is.
  • Mit tennél, ha egy napig sebezhetetlen lennél? Valószínűleg kipróbálnám, milyen egy kaszkadőrnek... de mindenképp leugranék egy nagyon magas épületről vagy hídról (esetleg a Grand Canyon?).
  • Szerinted sablonos kérdés az, hogy ez sablonos kérdés volt-e? Nem tudom, attól függ kitől kérdezed, hiszen én nem emlékszem olyanra, hogy valaha kérdeztek volna már tőlem hasonlót. Számomra nem az.
  • Megválaszolod magadban a kérdéseket, még mielőtt feltennéd őket? Nem. Miért tenném, ha eleve tudom a saját véleményem, és igazából másé érdekel?
Kérdéseim:
  • Mi vett rá arra, hogy folytatást írj a Keringőnek? Vagy ez már eleve így volt eltervezve?
  • Hogyan éled meg a tanév végét? Stresszes vagy laza?
  • Van olyan téma, amiben szívesen olvasnál, de sehogy sem találsz megfelelő blogot?
  • Mi a véleményed a fantasy történetekről?
  • Melyik a kedvenc történeted a sajátjaid közül? Miért?
Akinek sok-sok szeretettel küldöm:

Nagyon szépen köszönöm a díjat Emma W.-nak és Henriett O'Brien-nek! <3
Szabályok:
  • Köszönd meg a díjat, és tedd ki, kitől kaptad! (jelen esetben kiktől)
  • Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!
  • Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
  • Írj 12 dolgot a saját blogodról!
  • Válaszolj a 12 kérdésre!
  • Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
  • Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés! (lehet kritika is, a lényeg, hogy építő jellegű legyen)
  • Cseréljetek linket!
  • Küldd tovább 12 embernek a díjat!
12 dolog Emma W. blogjáról:
  • a blog fejlécén az áll, hogy négy különböző történet alkotja a blogot, épp ezért én csak az elsőt olvastam el, mert a kérdések látszólag ahhoz szólnak
  • az első történet a "Napnyugtakor" címet kapta
  • az egyik szereplő, Danny mindössze nyolc éves és autista
  • a történet egyik fejezetében elolvashatjuk Jordan egyik álmát, amiről eleinte - amíg a férfi fel nem ébredt -, azt hittem valóság
  • már egy hónapja elkezdtem egyszer a blog olvasását, de csak most jutott elég időm arra, hogy befejezzem
  • a fő téma egyetlen szóval: emberrablás
  • egy, a Jordan számára fontos személyek közül sajnálatos módon nem éli túl az eseményeket
  • a történet első két fejezete kissé zavaros
  • nem Jordan az, aki végül kihívja a rendőrséget
  • Jordant elárulja egy férfi, akivel régen barátok voltak
  • a bűnszervezet emberei mindenhol jelen vannak
  • Molly, Jordan felesége hagyott egy levelet a férjének, amin mindössze egyetlen sor állt
Válaszok Emma W. blogjával kapcsolatban:
  • Amikor elolvastad a Prológust, az alapján milyen történetre számítottál? Valamiféle űrlényesre, és amikor Jordan álmát olvastam a fiáról, még mindig el tudtam volna képzelni a földönkívüliek "váratlan" megjelenését. Utólag már kicsit ostobának is érzem magam ezért.
  • Van valami elképzelésed, hogy hogyan fog kapcsolódni az első fejezethez? Őszintén? Egyáltalán nem értettem az elején, hogyan kapcsolódhatott össze az a két fejezet.
  • Szimpatikus volt neked Jordan karaktere? (miért?) Az első pár részt olvasva határozottan nem, hiszen milyen apa az olyan, aki ennyire kegyetlenül bánik a saját fiával, de ahogy egyre közelebb került Dannyhez, én is egyre jobban szurkoltam neki. Sajnálom, hogy nem sikerült megmentenie Mollyt.
  • Szerinted Jordan miképp fog dönteni? (feladja magát a rendőröknek, vagy sutba dob mindent, hogy megmenthesse a feleségét?) Ha nem olvastam volna a végét, gondolkodás nélkül a másodikat választottam volna, hiszen többször is ölt, hogy megmentse a feleségét, ráadásul elrepült Ottawába... a rendőrság már csak hátráltatta volna.
  • Mit gondolsz, ez a szál happy end-del, vagy tragédiával fog végződni? Reménykedtem a boldog zárásban.
  • A történet érdekes volt számodra, vagy már egy eléggé kivesézett témát boncolgatott? Még sosem olvastam ehhez hasonló blogot, így elég érdekes volt nyomon követni Jordan mindennapjait. 
  • Volt valami olyan, ami nem tetszett benne? Talán néha egy kicsit túl költői volt a fogalmazás, plusz Dannyről is szívesen olvastam volna még. Olyan keveset szerepelt ahhoz képest, hogy Noah őt akarta.
  • Szerinted van valami, amin változtatni kellene? Azt hiszem erre az előző kérdésben válaszoltam.
  • Ha te adhatnál címet a blognak, mi lenne az? Nekem tetszik az "Az Út Végén". Tökéletesen illik a történetedhez/történeteidhez (a többesszámot azért írtam, mert a fejlécen feltüntetted, hogy mind a négy történetnek egy lesz a befejezése).
  • Te mit tennél egy hasonló szituációban? Szerintem nem ölnék meg senkit, erre egyszerűen nem lehetne rávenni, bár ki tudja, mit hoz ki az emberből egy hasonló szituáció. Lehet kiderülne rólam, hogy képes lennék azzá válnom, akinek lennem kell, hogy megmentsem a szeretteimet (például gyilkossá).
  • Érdekel a folytatás? Mármint a következő történet?
  • Melyik volt a kedvenc jeleneted? Megmaradnék Jordan ijesztő álmánál. Az nagyon tetszett. Azonban a hoteles lövöldözés sem volt semmi!
12 dolog Henriett O'Brien blogjáról:
  • egy Zayn Malik fanfiction egy kis Teen Wolf feelinggel (a harmadik évadra gondolok, ahol Stilest megszállják)
  • a szereplők személyisége néha már kissé idegesítő volt
  • Sammy apukája ahhoz képest, hogy rendőr, egyáltalán nem felelősségteljes (nem érzékeli a dolgok komolyságát, nagyon-nagyon engedékeny)
  • Sammy anyukáját meggyilkolták
  • a történetben megtalálható csavarok helyenként tényleg ütősek, egy-kettőre sosem számítottam volna
  • nagyon jó gifek vannak a bejegyzések elején
  • a blog, amíg olvastam, három különböző designnal rendelkezett
  • nem hiszem, hogy a jövőben folytatni fogom az olvasását, de a kommentekből azt szűrtem le, hogy azért vannak páran, akik nagyon szeretik
  • a történet eddig négy különböző országban is játszódott (Amerika, Anglia, Hollandia, Japán)
  • megjelenik benne a kiskori bántalmazás
  • Colin nem szereti az alkoholt (annyira rosszul lesz tőle, hogy az már lehetetlen, a nyavalygása már engem idegesített)
  • Sammy exe hatalmas festői tehetség
Válaszok Henriett O'Brien blogjával kapcsolatban:
  • Ki/Kik a kedvenc szereplőd/szereplőid? Miért? Tyler. Szerintem nagyon aranyos srác, és amikor felbukkant (a vége felé leginkább, mert az első pár részben elég beképzeltnek tűnt) mindig mosolyogtam. Közel sem volt olyan irritáló, mint a másik két fiú, akik nem tudják túltenni magukat a lányon.
  • Ha be kellene mutatnod a blogom, hogyan tennéd? Mit mondanál róla? Egy fantáziadús történet, amiből sok érdekes dolgot ki lehetne hozni, (leginkább egyediséget) bár az írója sokszor megmarad a biztonságot jelentő sablon jeleneteknél/párbeszédeknél/jellemeknél.
  • Mi a véleményed a történettel kapcsolatban? Eseménydús. Pár dolgot jobban is kifejthettél volna, például a sorozatgyilkos is olyan hamar eltűnt, és szinte alig volt róla szó. Na és az, hogy ő ölte meg Sammy anyukáját? Hát mennyire jó szál lett volna! Plusz a dark!Colin is nagyon király... nyugodtan meglőhette volna Zaynt. Nem kell halálosnak lennie ahhoz, hogy hatásos legyen.
  • Ha te lennél Colin, mit tennél, hogy helyrehozz mindent? Elmennék orvoshoz, hogy kezeljenek. A többiek minden bűnét megbocsátanák, ha tudnák, hogy beteg.
  • Melyik párost szívleled jobban? Colin és Sammy, Zayn és Sammy, Tyler és Sammy? Tyler és Sammy (bocsi, de ez a srác a legnormálisabb a három közül).
  • Szerinted Zayn és Samantha hogyan fog a közeljövőben összeboronálódni, mint barát-barátnő? Mivel ez már megtörtént, gondolom tök mindegy, hogyan válaszolok. Az viszont, hogy hogyan fognak ismételten összejönni... ha a srác meglátja, hogy Colin újra visszatért, tuti kiakad. A kapcsolatuk túl rózsaszín ahhoz, hogy kibírja az ilyeneket.
  • Colin betegsége (amnéziája) hogyan futtathatja zátonyra a Sammyvel való, több mint 10 éves barátságukat? Már ez is megtörtént (sajnálom, hogy ilyen későn jutottam el odáig, hogy elolvassam a történetet).
  • Szerinted hogyan lépnek a színre Zayn barátai, a One Direction többi énekese? Samantha milyen viszonyban lesz a srácokkal? Detto :') Kezdem egy kicsit elszégyellni magam.
  • A történet során milyen veszekedéseket képzelsz el? Mi okozza őket, és milyen hatással lesznek a főszereplő lányra? Szeretném, ha Zayn teljesen kikerülne a képből. Mondjuk meglátná, hogy Colin visszatért és milyen jóban van Sammyvel. A lány csak később hallgatja meg a bocsánatkérést (amikor már nem aktuális). Elmegy hozzá, veszekednek és a lány ettől végre megkomolyodik. Nem vesz mindent készpénznek.
  • Vajon Colin meggyógyul, és jobb/jó útra tér? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért? Szerintem a gonosz tudatalatti énje még egyszer felülkerekedhetne rajta, de aztán persze meggyógyul, hála egy orvosnak. Egy elmegyógyintézetben találhatna magának egy hozzá illő csajt.
  • Mennyire jó/rossz a blog? Egy tízes skálán tőlem 5 pontot kapna.
  • Örülnél egy új szereplőnek? Örülnék, ha Tyler testvére visszatérne és Sammy nővére is több szerepet kapna. Ó, és annak a lánynak is örülnék, akiről a fentebbi válaszban írtam.
12 dolog a történetemről:
  • fantasy történet
  • Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek című trilógiáján alapszik
  • egy szerelmi szálra épül, mégsem csöpög a romantikától
  • a főszereplő lány erős egyéniség, néha mégis elgyengül
  • a történet első pár fejezete még Franciaországban játszódik
  • nem mindenki éli meg az Epilógust
  • található benne egy legenda, ami megmenti valaki életét
  • néha a legapróbb részletek is nagy jelentőséggel bírnak
  • Magnus Bane is feltűnik a londoni Intézet lakóinak életében
  • egy kitépett szív a padlón, több sérült testrész, rengeteg vérveszteség
  • vicces veszekedések
  • "egy életet egy másik életért"
12 kérdés a blogommal kapcsolatban:
  • Hogyan találtál rá a blogra?
  • Mit gondoltál, amikor elolvastad a blog címét?
  • Olvastad már valaha Cassandra Clare bármelyik Árnyvadászos művét?
  • Mit gondolsz a cselekményvezetésről?
  • Ki a kedvenc szerelmes párosod? (a múltban élők is beleszámítanak, és gyakorlatilag bárki, akit szívesen látnál együtt)
  • Melyik a kedvenc jeleneted?
  • Ha bármit is megváltoztathatnál, mi lenne az?
  • Melyik szereplő bőrébe bújnál bele egy teljes napra, ha tehetnéd? Miért?
  • Te mit tettél volna Emily helyében a Prológusban, majd a végjátékban?
  • Szerinted reális Will életének ára?
  • Kíváncsi vagy a folytatásra? Te hogyan folytatnád?
  • Ha bárkit visszahozhatnál az életbe, ezzel halálra ítélve egy életben maradt személyt, kiket cserélnél fel és miért?
Akiknek sok-sok szeretettel tovább küldeném:

2015. május 2., szombat

Epilógus

Sziasztok :)
Hűha... az igazság az, hogy most, hogy átolvastam az epilógust, elfogytak a szavaim. Fogalmam sincs róla, mit kellene mondanom, hogyan köszönhetnék meg mindent, amit tőletek kaptam, mert ha hiszitek, ha nem, ez a történet egy mérföldkő az életemben. Sokat köszönhetek neki.
Épp ezért úgy döntöttem, megmaradok a szokásos: KÖSZÖNÖM!-nél, és majd az utolsó bejegyzésben bővebben kifejtek mindent. Egy hét alatt csak összeszedem magam, nem?
A blogra még két bejegyzés várható: egy díj és egy búcsú, amiben a folytatásról is írni fogok. Remélem itt maradtok velem addig, és nem felejtitek el holnapra, hogy ez a történet valaha is létezett. Nagyon szeretlek titeket <3 
Jó olvasást!
Millio puszi Xx
--------------------------------------------------------------------------------
Epilógus
  Will tényleg remekül nézett ki fehérben, és ezt Lily sem hagyhatta figyelmen kívül, hiába fordult el, amikor a fiú lenyomta a padlizsánszín szoba kilincsét, ezzel feltárva az ajtaját. A lány visszafogott mosollyal köszöntötte a szerelmét, majd oldalra biccentette a fejét és visszafordult a tükör felé, ahonnan egy karikás szemű, nyúzott lány nézett vissza rá.
  Mindössze két nap telt el a hibridtámadás óta, Lily mégis úgy érezte, mintha már egy évezrede maguk mögött hagyták volna a Penhallow birtok megolajozott kerítéseit. Egyszerűen nem találta a helyét az Intézetben Charlotte nélkül.
- Biztos, hogy nem akarsz maradni? – Will finoman a lány vállára fektette a kezét. A harctól bőrkeményedéses ujjai belemartak Lily vállgödreibe, mégsem okoztak kibírhatatlan fájdalmat neki. A szívét marcangoló gyász eltompított minden fizikai sérülést, amit azon az estén vagy az azt követő szertartás során szerzett. A fiatal Árnyvadász az alsó ajkát rágcsálva hajtotta rá az arcát a fiú tenyerére.
- Jól vagyok – válaszolta, jóllehet olyan gyenge volt a hangja, hogy még önmagát sem tudta becsapni. Nem volt jól. Hogyan is lehetett volna? A parabataija halálával egy része örökre eltávozott, mélységesen és áthatolhatatlanul sötét ürességet hagyva önmaga mögött.
- Lily…
  A fiú óvatosan a mellkasa felé fordította a fehér, csipkés ruhába öltöztetett lányt, aki ezúttal szó nélkül hagyta, hogy a fiú az irányítása alá vonta őt. Látszólag belefáradt abba, hogy szüntelen erősnek mutassa magát.
  Will hosszúkás ujjai Emily füle mögé sepertek egy rakoncátlan, hullámos tincset, amit alig egy órája Sophie göndörített be és fixált egy erős hajlakk segítségével. A cselédlány kiváló munkát végzett, és Will azt kívánta, bár belülről is újjáépíthette volna a szerelmét.
- Ott kell lennem – válaszolta suttogva, mintha minden egyes kimondott szó felsértette volna a torkát vagy az ajkait. Lily lehajtotta a fejét, így a homloka hozzásimult a fiúéhoz, akinek a kezei a lány arcán találtak menedékre. Hosszú másodpercekig Lily hüppögése volt az egyetlen hang, ami áthatolt a némaság pajzsán. Végül Emily torokköszörülése darabjaira törte a már megrepedt falakat. - Menjünk!
  Will összekulcsolta az ujjaikat, úgy sétáltak ki a szobából, majd le az emeletről. A vékony folyosón, ami a kijárathoz vezetett ezúttal nem csupán az Intézet Árnyvadászai tartózkodtak, hanem más, Emily számára ismerős és ismeretlen nephilek is. Szemmel láthatóan mindenki őket várta. Adrien, Lilyék titkos szövetségese is közöttük volt. Ezúttal fehér öltönyt és elegáns nyakkendőt viselt, a karjába pedig egy vörös hajú lány kapaszkodott, aki bár ismerős volt a fiatalok számára, még Jem sem tudta volna felidézni a nevét.
  Lily egy halovány, mégis őszinte mosollyal köszöntötte a barátait. Cecilyt, aki kisírt szemekkel és remegő testtel kapaszkodott Gideon jobbjába, a szőke fiút, aki még sosem tűnt olyan szomorúnak, mint abban a pillanatban és Jemet, aki a jáde pálcájára nehezedve segített a cselédeknek.
  A szertartást a Csontvárosban tartották, ahogy azt az Árnyvadász hagyományok megkövetelték. Az összegyűlt nephilek nem csak Gabrielékről emlékeztek meg, hanem mindenkiről, aki odaveszett azon a zivataros éjszakán, amikor a hibridek áttörtek a démontornyok áthatolhatatlannak hitt védelmén.
   A Csontváros több kisebb parcellából állt, kövekből, melyeket családnevek díszítettek. Emily csupán egyetlen egyszer járt a halottak városában és az is olyan régen volt már, hogy az emlékei megfakultak; minden új volt és szokatlan. Így hát szorosan Will karjába kapaszkodva kerülgette az egyeletlen talaj gödreit és kitüremkedéseit, míg végül a fiú meg nem torpant, ezzel őt is megállásra késztetve.
  A Tanács ideiglenes vezetője magasba emelte a kezeit és hol jobbra, hol balra fordult, miközben folyamatosan az életben maradottakhoz beszélt, pedig igazából a halottakról kellett volna szónokolnia. Emily csalódottan és egy kicsit dühösen fordult el a tömegtől, miközben megpróbálta teljes egészében kirekeszteni a férfi üres szavait, pedig a szíve mélyén tudta, hogy ez így volt helyes. A temetések kivétel nélkül, mindig a hozzátartozók bánatának enyhítését szolgálta.
  A lány tekintete több ismerős néven is megakadt, többek között a Herondale, Branwell és Penhallow feliratok hökkentették meg. Kislányként fel sem tűnt neki, hogy a szülei milyen közel kerültek a barátaikhoz. Azokhoz az emberekhez, akiknek a gyermekei vagy unokái a lány életében is kitüntetett szerepet kaptak.
- A haláluk hősies volt, hát emlékezzünk rájuk úgy, mint az igazi hősökre – az utolsó mondatok visszhangot vertek a kemény falon, amitől Emily ujjai ösztönösen ökölbe szorultak. A lány körmei mélyen belevájtak a puha bőrbe, de a hibridek karmaival ellentétben ezek nem szabdalták fel a tenyerét, csupán tompa fájdalmat okoztak. Lily látása elhomályosodott, ahogy a szónok felé fordította a fejét, és hirtelen azon kapta magát, hogy bár csupán csak egy bizonytalan lépésnyit, de azért közelebb sétált a férfihoz. Le akarta üvölteni a fejét a sok ostobaságért, amiket megformáltak az ajkai.
  Ő nem tudta, hogyan haltak meg a barátai. Ő nem volt ott, amikor Charlotte fegyverek és rúnák nélkül lement a konyhába egy pohár vízért, és az egyik bestia kitépte a szívét. Ő nem volt ott, amikor Benedict elmetszette Gabriel torkát, nem látta a fiú haláltusáját. Egyik sem volt hősies.
- Nyugalom – Will megszorította a lány csuklóját. A tompa fájdalom pillanatokon belül észhez térítette Emilyt, aki elkerekedett, könnyes szemekkel fordult a fiú felé. - Ne rendezz jelenetet!
  A fiatal Penhallow egy suta bólintással jelezte, hogy megértette, amit Will kért tőle, majd visszalépett az Árnyvadász oldala mellé és csöndben végighallgatta a férfi ódáit egy olyan harcról, ami szerinte elkerülhetetlen volt, és amiben hősiesen helyt álltak a legjobb harcosok. Emily kíváncsi lett volna rá, ki sulykolta belé a szavakat, mert őszintén kételkedett benne, hogy egy épeszű nephil így gondolt volna vissza egy csatára, amit a Klávé elvakultsága szült. Amit nem mellesleg az Alvilágiak segítségével vívtak meg.
  Végül a férfi abbahagyta a beszédet, és a jobb kezével végigsimított minden egyes koporsó szélén. Megáldotta a halottakat, a csontjaikat.
- Üdvözöllek, s búcsúzom – Cecily sírva hajolt az élettelen, hullaszínű Gabriel fölé. A lábai összerogytak az utolsó métereken, így csupán Jemnek köszönhette, hogy nem ütötte be a fejét a kemény koporsóba. Lily sajnálkozva figyelte a szemei előtt kibontakozó jelenetet. Semmi kétsége sem volt felőle, ha Will feküdt volna abban a rúnákkal díszített ládában, ő sokkal mélyebbre süllyedt volna.
  Miután Jem összeszedte a darabjaira hullott lányt, Will is lerótta a tiszteletét a számára kedves Árnyvadászok előtt, hogy aztán csatlakozhasson a testvéréhez. Lily egy része megkönnyebbült, amiért egyedül maradt, még ha a nephilek nem is tűntek el a közeléből. Az, hogy senki sem foglalkozott vele, hogy senki sem aggodalmaskodott a közelében, igazi felüdülésnek számított.
- Élj, de nyugodj bátyám, már vár az öröklét – Gideon szomorúan seperte ki a szemgödréből a benne megülő könnycseppeket. Az ujjai remegve érintették meg Gabriel testét. Lily még a szőke fiú háta mögül is tökéletesen rálátott a legfiatalabb Lightwoodra, akinek a torkán egy ocsmány, nyílt seb éktelenkedett. El sem tudta képzelni, milyen érzés lehetett valakinek úgy álomra hajtani a fejét, hogy tudta: a saját apja ölte meg azt, aki a világot jelentette a számára. Mert bár sokat veszekedtek, a Lightwood fiúk sosem árulták el egymást, végül mindig egy oldalon, egymás hátát védve harcoltak.
  Amikor Gideon kifordult a koporsók alkotta körből, megveregette Lily hátát és elsuttogott neki egy fájdalom ittas sajnálomot. A lány viszonozta a fiú figyelmes gesztusát.
- Míg a halál el nem választ engem s tenmagad – suttogta Charlotte arca fölé hajolva. Nem sírt, még csak nem is könnyezett, mintha az elmúlt napokban már minden cseppet elhasznált volna, pedig a szívébe markoló keserűség tudatta vele, hogy a gyász még igenis létezett. Mert a fájdalom mindig jelen volt, sosem tűnt el véglegesen. Csak időt ajándékozott az elveszetteknek… megkegyelmezett, hitegetett és reményt adott, amit aztán újra és újra elvett, egyre kegyetlenebb és kíméletlenebb eszközöket használva.
- Gyere! – Will a semmiből bukkant fel a lány mellett, akit olyan váratlanul ért a fiú jelenléte, hogy összerezzent, mint akinek nem volt teljesen tiszta a lelkiismerete. Emily a nyakában lógó medalionhoz kapta a kezét, miközben hol jobbra, hol balra nézett. Senki sem vette észre a hirtelen, kapkodó mozdulatot, amivel leleplezhette volna Magnust vagy a többieket. Mindenki a saját halottaival törődött. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a torkát, ahogy rájött, még senki sem fedte fel a titkukat. Azt, hogy ellopták a Fehér könyvet, és hogy náluk volt az ametiszt nyakék, amit még a Tündérek készítettek, és amire annyira vágytak a Néma Testvérek.
- Nem akarom elhinni, hogy már nincs többé – suttogta végül, miközben Will finoman a kijárat felé taszigálta. Útközben elhaladtak a Penhallow család sírhelye mellett, ami megállásra késztette a fiatal Árnyvadász lányt. Úgy tett, mint akinek összecsavarodtak a lábai, pedig igazából csak nem szerette volna, hogy Will vagy akárki más kinevesse, amiért beszélni szeretett volna a szüleivel.
- Nem szeretné, hogy magadba zuhanj – Will egy könnyed mozdulattal felrántotta a lányt a földről, majd leporolta a fehér anyagot, amit a Csontváros kövei pillanatokon belül világosbarnává színeztek. - Ezen is túljutunk. Mindig túljutunk rajta valahogy.
  Lily egy szeretetteljes mosolyt küldött a fiú felé, aki megsimogatta a lány szeme alatti vékony bőrt, miközben egy apró puszit lehelt a szájára. A csók ezúttal nem volt se követelőző, sem pedig szenvedélyes vagy mohó, ennek ellenére benne volt minden, amire a lánynak szüksége volt. Szeretet, ami biztosította róla, hogy nem volt egyedül; részvét, ami emlékeztette rá, hogy nem csak ő gyászolt; odaadás, ami bebizonyította, hogy Will sosem ítélte volna el azért, amiért késztetést érzett arra, hogy beszéljen az évek óta halott szüleihez.
- Szeretnék egyedül maradni – mondta végül. Miközben szabadkozott, a fejével alig észrevehetően a Penhallow felirat felé intett, ezzel a fiú tudtára hozva igazi szándékait. Will elmélázva vizslatta a lány arcának finom vonásait, miközben olyannyira ellazította az izmait, hogy Lily könnyedén kiolvasta a fejéből a gondolatait: Fél óra múlva visszajövök, úgy jó?
  A lány mosolyogva húzta magához egy újabb csókra, ami már sokkal hevesebb volt, mint az azt megelőző.
- Köszönöm.
  Emily összefont karokkal figyelte, ahogy a szerelme beleveszett az Árnyvadászok alkotta tömegbe. Hálás volt, amiért mind a ketten túlélték az összecsapást, míg egy része képtelen volt beérni ennyivel. Keserű mosollyal az arcán dőlt neki az egyik kőporos falnak. Lehunyta a szemeit, és megpróbált egyedül a jóra összpontosítani. Arra, hogy Gabriel végül jó útra tért, hogy úgy távozott el, hogy tudta, valaki önmagáért szerette. A következő pillanatban pedig már a lelki szemei előtt látta, ahogy Charlotte és Henry újra egymásra találtak a túlvilágon.
  Mert csak ezekkel a rózsaszín tévképzetekkel tudta rávenni magát arra, hogy az életre koncentráljon ahelyett, hogy a barátait ért veszteségeken siránkozott volna. Minden vég egy új kezdetet jelentett… azzal, hogy az Intézet vezető nélkül maradt, határozottan új korszak közeledett. És Lilynek össze kellett szednie magát ahhoz, hogy meg tudja védeni azokat, akik igazán fontosak voltak a számára.
   Tíz perccel később, amikor már egyetlen gondolatot sem hallott, hátat fordított a kijáratnak és eltűnt a családjának készített apró parcellában.
 Vége