Sziasztok :)
Sajnálom, hogy ilyen későn került ki a rész, borzasztó bűntudatom van, csak eddig sütöttünk anyuval. Nálatok is van olyan, aki holnap szalagavatóra megy? Én már alig várom (nem, még nem az enyém)
Köszönök minden kommentet és pipát, kedves szót, amit nekem írtatok, annyira sokat jelent a feliratkozókról nem is beszélve. Kicsit félek, hogy unalmas rész lett, de mentségemre szóljon, a bevezetés általában ilyen, de lesznek majd izgalmas részek is a későbbiekben, ennyit bizton állíthatok.
Jó olvasást, millio puszi Xx szerecsendio
---------------------------------------------------------------------------------
Emlékek nélkül
Lucie még soha életében nem volt olyan izgatott, mint a mai napon, hiszen
nem minden nap érettségizik le az ember, s nem mindennap tipeg végig az iskola
teljes épületén egy szál magas sarkúban, attól rettegve, hogy mindenki előtt,
akik megjelentek eme eseményen, lejáratja magát egy esetleges esés
következtében. Keze felületén megjelent pár verejtékcsepp, amit azon nyomban a
talárjába törölt, s egy mély lélegzet után, végül sikeresen beállt a
kialakított sorba, hogy aztán megfogva barátnőjének hátát, elkezdődhessen az
ünnepség. Ahogy megszólalt a zene, lábaikat ütemtelen léptekkel mozgatták előre, fel majd le a lépcsőkön, egyik teremből a másikba vándorolva, végül egy
újabb lépcsősor után, az iskolájuk udvarán elhelyezett székekre helyezték
fenekeiket.
Az évfolyamelső - Corinne Nado -, akit személy szerint a lány még csak ki sem
állhatott, mosolyogva trappolt fel a gondosan elhelyezett pódiumra, hogy aztán a színpadról nézhessen le az összegyűlt tömegre, méregzöld szemeivel. Alig hallhatóan megköszörülte
a torkát, majd hófehér kezei közé fogta a mikrofont, és beszélni kezdett. Meg kell hagyni, nagyon is irigylésre méltó külsővel rendelkezett, ráadásul a humora sem
volt utolsó, s Lucie talán épp ezért generált szervezetében mérhetetlen
ellenszenvet a fent álló, tökéletes lénye felé.
- Drága Tanárok, s kedves diáktársaim!
El sem hiszem, hogy máris eltelt ez a három év. Emlékszem, amikor elkezdtük az
első évet, mennyire féltünk az újdonságoktól. Személy szerint én remegő
lábbakkal léptem át az épület kapuját, melyet mindennek ellenére a szívembe zártam.
Csak úgy, ahogy titeket is… - és csak mondta, megállás nélkül. A kényelmetlenül mocorgó lány megforgatta csokoládészín
szemeit, majd jobb elfoglaltság híján,
körbenézett az összegyűlteken. Nem csak a diákok, de a szülők is megkönnyezték
Miss Okostojás monológját, amin már nem is csodálkozott, sokkal inkább az lepte meg, hogy barátnője szülei mellett megpillantotta barátjának sudár alakját,
egy csokor liliommal a kezében. Mindig is ez a virág volt a kedvence, és alig
akarta elhinni, hogy Pierre el tudott jönni erre az idióta rendezvényre, amikor tegnap este teljes mellszélességgel állította, hogy neki sajnálatos mód dolgoznia
kell. Arcán elterült egy széles vigyor, mire a fiú rá kacsintott és intett a
kezeivel, hogy forduljon előre, hiszen nem sokára meg fogja kapni a
bizonyítványát, melynek átvétele után végre maga mögött hagyhatja eme ostoba
intézményt.
- Kedves diákok, és hozzátartozóik.
Örömmel szeretném kijelenteni, hogy egyetlen ember kivételével, mindenki
sikeresen vette az akadályokat. Kérem az emelvényre Mr. Belmondo-t – hatalmas tapsvihar
keletkezett Lucie osztálytársai jóvoltából, s miközben tenyereit a többiekhez
hasonlóan hevesen csapkodni kezdte, torkában megjelent egy kisebb szőrcsomóra emlékeztető
gombóc. Magában elmormolt minden általa ismert imát, amiből nem volt túl sok, hiszen sosem volt vallásos, s reménykedett benne,
hogy nem ő volt az a szerencsétlen, aki megbukott az utolsó vizsgáján. Semmi
kétség, a történelem szóbelin mélységesen az osztály szintje alatt
teljesített, ami egész héten feszélyezte, amúgy is feszült hangulatát. – Miss Bourbon… - újabb név, újabb önfeledten mosolygó ember, s a lány hirtelen már nem is tudta eldönteni, hogy szeretné-e egyáltalán a nevét visszahallani, ráncos
vonásokban bővelkedő igazgatójuk szájából. Barátnője szorosan mellette ült, és biztató
mozdulatainak egyikével megszorította kezeit, hogy aztán egy laza mozdulattal
a színpad felé tolhassa ledöbbent alakját.
- Miss Delon, nem kérem meg még
egyszer. Jöjjön, és vegye át a bizonyítványát, vagy maradjon a helyén, és
jövőre ismételten találkozunk – az igazgató asszony kissé paprikás hangulatban
ismételte meg Lucie vezetéknevét, mire a lány megrázva fejét, amilyen gyorsan csak a
lábbelije engedte, felrohant az ujjai közt szorongatott, henger alakúra
csavart okmányért. Egy pillanat erejéig meg is feledkeztem önmagáról, s már
csak akkor eszmélt fel kábulatából, amikor egy megrovó, kényszeresnek ható köhögés hangja
csapta meg füleit.
- Már itt sem vagyok - motyogta az
orra alatt, egy csöppet sem bosszúsan, sokkal inkább jókedvűen, s már rohant is a barátja felé, hogy egy lágy csókkal üdvözölhesse alakját. Legszívesebben
azonnal letépte volna a lábairól a fekete cipőt, mely már az első lépésnél
feltörte lábát, s azóta folyamatosan fájdalmat okozott viselésével, de
tisztában volta vele, hogy minderre csak otthon kerülhetett sor - jobban mondva
Pierre lakásán, hiszen már két hete együtt éltek, tekintettel arra, hogy Lucie nevelőszülei boldogan paterolták ki fogadott lányukat a házuk birtokáról. Semmi kétség, sosem jöttek ki egymással,
bár arra még legvadabb álmaiban sem gondolt volna senki, hogy lesznek oly
pofátlanok, és egy fényűző partit rittyentenek a francia lány kiköltözésének megünneplésére. Ezért
nem lepte meg Luciet az sem, hogy még csak a színüket sem látta ezen a jeles
napon, nem mintha hiányoztak volna neki, mindössze örült volna pár kedves gesztusnak, egykori családja felől.
- Gratulálok Luc, mondtam, hogy menni
fog – Pierre vidáman nyomta a lány kezei közé aprócska ajándékát, de az ünnepelt diák ezzel mit sem törődve, valóra
váltotta előbbi elképzeléseit, s szó szerint letámadta csókjaival a vele szemben álló fiút. A srác a döbbenettől egy kissé megingott, azonban szerelmének nem kellett
csalódnia, hiszen pár röpke másodperc múltán már szorosan magához ölelte,
oltalmazó kezeivel. Luc játékosan túrt bele Pierre sötétbarna hajába, melyeket
úgy szeretett, hogy azt nem tudta szavakkal kifejezni.
- Szeretlek – suttogta csókunkba,
aztán kézen fogva, határozott léptekkel indultak meg a kijárat felé, hogy
véglegesen maguk mögött hagyhassák a múltat, legalábbis eme fejezetét, mely nem
hordozott magában túlságosan sok szívet melengető emléket, sem igaz barátokat,
hiszen a lány abból is csupán egyetlen egyet tudott volna felmutatni, méghozzá
Chloe-t, akit idő közben igencsak elvesztett az emberek kreálta rengetegben.
- Hé, álljatok már meg. Srácok, majd’
kiköpöm a tüdőm, ezt a cipőt nem maratoni távokra tervezték – Luc szája széle azon
nyomban felfelé görbült, amint szemei látképe elé tárult barátnőjének bohókás alakja, amit
szorosan karjai közé zárt, hogy ott találjon megnyugvásra. – El sem hiszem,
hogy köszönés nélkül léptél volna le, főleg, hogy két hétig nem is
találkozhatunk – Chloe szeretetteljesen dorgálta le legjobb barátját, mégis enyhén bosszús szólamban csengett meg hangja,
ami ismételten megnevettette Luciet, aki ezúttal minden erejével azon volt, hogy ezen megnyilvánulását titokban tartsa Chloe előtt, hiszen a lány köztudottan utálta, amikor nem
vették komolyan.
- Sajnálom – motyogta az orra alatt,
majd egy könnyes búcsú után, ismételten a kijárat irányába fordult, szerelme kezét szorongatva. Pierre
egyik karja egész úton a csípőjén pihent, miközben agya folyton folyvást a
holnapi utazáson kattogott. Őszintén szólva, kissé megrémítette a dolog, hogy
találkoznia kell a pasija nagyszüleivel, akik meghívták az említett személyt
magukhoz, s vele együtt szerény személyét is. Még soha életében nem járt London
városában, és bár az angol nyelvet valamilyen csoda folytán folyékonyan
beszélte, egyszerűen már a gyomra is görcsbe rándult a tudattól, hogy oda
kell mennie. Egy része határozottan vágyott a kirándulásra, míg a másik felét,
mintha taszította volna a világváros, s nem csak a hely, de maga a kultúra is.
Talán az örökös francia-angol ellentét csörgedezett a vérében, mely a középkorig
visszavezethetőleg, ott élt minden ember szívében, aki ezen két nemzet
egyikének gyermekének mondhatta magát.
- Mi a baj? – Lucie egy félvállról vett hümmögéssel
jelezte a mellette ácsorgó fiúnak, hogy túlontúl elkalandozott gondolatainak mélységében ahhoz, hogy meghallja előbbi kérdését, mire a fiú egy aprócska
fejrázással jutalmazta meg a lány szeleburdi személyét. Luc mostanában egyre gyakrabban veszett el önmaga kreálta képzelgéseinek tengerében, amit leginkább az utazás hírének
tudott be, bár már mindezek előtt is élénk volt a fantáziája. – Azt kérdeztem, mi a baj.
- Ja, semmi – legyintett, majd
beléptek a lakásuk belsejébe, hiszen idő közben olyannyira elszaladtak a percek,
hogy haza értek, pedig az iskola háromutcányi sétálásra volt az
albérletüktől. A lány azon nyomban ledobta lábairól a cipőjét, aztán kényelmesen elhelyezkedett a fehér, bőrből készült kanapéjukon, s lehunyta szemhéjait, ezzel kellemes
sötétségbe borítva íriszei egészét.
Egy erős, mégis gyengéd kéz emelte fel kinyújtott lábait, hogy alá
terpeszkedhessen, majd óvatosan masszírozni kezdte a fájó területet, miközben
minden bizonnyal azon gondolkozott, hogyan is hozhatta volna fel, a benne bujkáló, Luc számára kényes címkével megbélyegzett témát.
- Lucie, ugye nem a nagyszüleim miatt
vagy kiakadva? Tudom, hogy a család nálad mindig is tabu volt, de már nyolc
hónapja járunk, és azt hittem, nem lesz gond.
Ha tudtam volna… - vett egy mély lélegzetet, s csak az után folytatta,
miközben a lány még mindig lehunyt szemekkel meredt a semmibe – ha nem akarsz, nem
kell jönnöd. Közös a lakás, itt maradhatsz – már épp készült felállni, amikor a lány vízszintesbe tornázva magát, karjai egyikével maradásra késztette szerelmét. Lábát átlendítettem a srác csípőjén, így lovagló ülésben pihent meg az ölében, míg csokoládészín
szemeivel, Pierre, hasonló árnyalatokban tündöklő, szomorúságot tükröző
íriszeibe nézett.
- Nem ez a baj. Csak tudod, egyszerűen
nem szeretem Londont. Mintha gyárilag arra lennék programozva, hogy elkerüljem
a helyet – magyarázta, heves artikulálással, majd apró puszikkal halmozta el
Pierre arcát, amolyan engesztelésképpen, ezzel bizonyítva neki, mennyire sokat
jelentett számára ez a nyolc hónap, amit együtt töltöttek, s a lelke mélyén
remélte, hogy még legalább ennyi ideig együtt lesznek. Ujjaival végigsimított a fiú enyhén borostás állkapcsán, hogy aztán ajkait ismételten az
övére tapaszthassa.
- Ez már nyalizás! – A fiú kitörő örömében, hangos nevetésbe kezdett,
de ez egy pillanatig sem változtatott a felálláson. Lucie lazán rántotta meg vállait, majd erélyesen nekinyomta a kényelmes bútordarab háttámlájának a visszafogott személyiséggel rendelkező fiú alakját, hogy aztán fogsorát a nyakába mélyeszthesse, s apró harapásokat hagyhasson bőrének
napbarnított felületén, aminek hatására apró sóhajok törtek fel Pierre torkából. A lány egy diadalittas mosoly kíséretében folytatta elkezdett kínzását, mire a fiú felhúzott
szemöldökkel tolta el testétől szerelmét, melyet Luc időközben próbált megszabadítani a
feleslegesnek talált ruhadaraboktól. – Néha elgondolkozok rajta, hogy titokban
kondiba jársz. Nem létezik, hogy bárkiben is ennyi erő legyen – alsó ajkába harapva cirógatta meg mellkasát, s szégyellősen lesütötte szemeit, hogy még
véletlenül se nézhessen a lány pupilláinak rejtekébe.
- Te is tudod, hogy ez hülyeség. Túl
lusta vagyok én a testedzéshez – motyogta az orra alatt, mire Pierre az álla alá helyezte mutatóujját, hogy ezt követően egy egyszerű mozdulattal felemelhesse fejét,
arra kényszerítve, hogy farkasszemet nézzenek egymással.
- Tudom, de most már ideje lenne
pakolni, holnap korán utazunk – lehelt egy puszit a lány homlokára, majd kibújva
alóla, a hálószoba felé tuszkolta, ellenkezést nem ismerő stílusban. Luc megforgatta gyönyörű szemeit, majd a szekrénye felé igyekezett, hogy onnan előszedhesse a bőröndöket,
amikbe belepakolhatják a szükségesnek vélt holmik sokaságát.
Készülődés közben szüntelen ott motoszkált a fejében egy belső hang,
mintha csak figyelmeztetni próbálta volna valamire, Luc mégsem hallotta elég
tisztán ahhoz, hogy az idegesítő szólamán kívül bármiféle oltalmazó tónust ki
tudjon szedni belőle. Ujjait a halántékára helyezve, körkörös mozdulatokkal
próbálta nyugtatni igencsak felborzolt idegeit, de eme cselekedet alig használt és
legszívesebben azon nyomban lefeküdt volna, hogy aztán másnap már kipihenten
kezdhesse a napot, fejfájásmentesen; mégsem tehette meg, hiszen még rengeteg
dolguk volt a repülő felszállásáig. Kezdetnek, le kellett mondaniuk a
megrendelt hetilapjaikat, hiszen ha az ajtó előtt hagyták volna számukra, akkor
bárki észrevehette volna, hogy az égvilágon senki sincs a lakásukban, s az
egész elhagyatottan tengeti a mindennapokat. Ez pedig mindig is vonzotta a szemfüles rablókat.
- Mit kérsz vacsorára? Ma te
választhatsz, hiszen kijár az ünneplés a sikeres érettségi miatt – lépett mellé Pierre, mire a füle mögé söpört egy rakoncátlan tincset és intett neki,
hogy mindjárt megy, válasszon nyugodtan. Gyorsan megbeszélte az újságossal a
dolgokat, majd bontotta a vonalat, hogy aztán kibújva, még mindig magán viselt ruhájából, egy kinyúlt, de sokra becsült Ramones pólóba bújtatta fedetlen
idomait. Ezt a felsőt még Chloe adta neki, és az igazat szólva, még egyetlen
számát sem hallotta a híres, amerikai punk bandának, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy kitörő örömmel fogadja születésnapi ajándékát.
- Na, akkor mit eszünk? – trappolt be
a nappaliba, ahol barátja a szekrényben őrizgetett filmjeik egyikéért túrta
fel az említett bútordarabot, míg Lucie elhúzott ajkaival, egy kíváncsi, ámbár
csúnya grimaszt varázsolt mimikaközpontjának közepére.
- Thai kaja – válaszolta a fiú, mire a lány belebokszolt a másik vállába, hiszen mindig is utálta a keleti kajákat, kezdve a kínaitól,
egészen a thaiig, beleértve az ázsiai fűszerek mindegyikét. Számára egytől-egyig borzalmas ízvilággal rendelkeztek, és csak ajánlani tudta a
vele szemben elhelyezkedő srácnak, hogy iménti mondata egy béna tréfa legyen,
s ne tükrözze a valóságot. – Pizza. Sajtos, sonkás pizza, oké? – emelte maga elé
kezeit, amolyan pajzsként használva, mintha bármiféle kárt tudott volna okozni
izmos alakjának, a gyenge kezekkel megáldott tünemény. A lányt megmosolyogtatta a fiú reagálása, így már
sokkal boldogabban, amolyan diadalittas fényárban tündökölve, borzolta össze Pierre haját, hogy aztán a fehér ülőalkalmatosságon várakozva, felhúzott térdeivel,
gyermekded izgalommal várja a gyorsétterem futárját. Kellett neki még egy kis
felhőtlen boldogság, mielőtt útnak indultak volna Angliába, hiszen ahányszor csak
eszébe jutott eme ország, legszívesebben kifutott volna a világból.
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésNagyon vártam már a folytatást, de talán nem meglepő, hogy a folytatást még jobban, hiszen mint azt a jobb modulban olvashattam, abban már Will és Jem is tiszteletét teszi. Ez a fejezet kellemes, és nem unalmas bevezető volt! Bár tudom, hogy később úgyis Lily-Will párti leszek, egyelőre a Lucie-Pierre párost is nagyon aranyosnak találtam. Az indok, amiért Londonba utaznak, teljesen logikus, így nem érzek erőltetettséget a történetben. A fogalmazásmódod szép - bár van egy-két szerintem túlbonyolított mondatod, de kinek nincs? - és az apró utalások akkor is sejtetnénk velünk, hogy valami nem okés a lánnyal, ha nem olvastuk volna a prológust. Chloe is szimpatikus szereplőnek tűnt, de nem biztos, hogy egy hozzá hasonló lánynak helye van az Árnyvadász-világban.
Ó, nem is tudok mit mondani még. Alig várom a folytatást! <3
Ölel, FantasyGirl
Drága Fantasy Girl!
TörlésIgen, a következőrészben már mind a ketten szerepet kapnak, és nem is akár milyet, de erről majd később, hiszen nem szeretném lelőni azt a kevés poént, amit a tarsolyomban tartogatok. Örülök, amiért nem tartottad unalmasnak, mert legtöbbször nem vagyok megelégedve vele - szerintem még furcsa nekem ez az E/3, mindenesetre próbálkozom. A Lucie-Pierre párost én is nagyon szeretem, már az elejétől kezdve szerettem volna bele egy ilyen szálat is, hiszen Lily élete nem állt meg attól, hogy új emlékeket kapott, sőt! A fogalmazásra jobban figyelni fogok, hogy a lehető legélvezetesebb legyen az olvasás, köszönöm, hogy szóltál, szeretem az építő kritikákat. Chloe szerintem sem illene ebbe a világba, de ezt majd később be is bizonyítom pár utalással. Nagyon hálás vagyok azért, amiért írtál, nagyon szeretlek és sietek a folytatással, amennyire tőlem telik.
Millio puszi Xx <333
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKedves szerecsendio!
VálaszTörlésKicsit későn írok ahhoz képest, hogy mikor került ki a rész, főleg, hogy már aznap elolvastam. Ezer bocsi, de most bepótolom, mert elterveztem, hogy tényleg mindegyik részhez írni fogok... remélem sikerülni is fog (többé kevésbé).
Na szóval: mondjam megint, hogy imádom, mint ahogy a prológusnál is? Mert imádom, nagyon! Egyre jobban érdekel a könyv is, amit már pdf-be letöltöttem, csak még nem kezdtem el, de elfogom. Idővel.
Nem tudom, miért, de én nem kedvelem Pierre-t. Olyan minta barátnak tűnik, akit az ember tényleg szívesen bemutatna a szüleinek, de akkor sem lopta be magát a szívembe. Lucie-t/Lily-t viszont bírom, szimpi csaj. Ez nálam nagyon nagy szó, mert igazából általában rühellem a főszereplő lányokat, bár nem tudom, miért. Szóval őt kedvelem. Várom a londoni utat, kíváncsi vagyok, mi fog Lucie-val/Lily-vel történni majd abban a nagyvárosban.
Ha őszinte akarok lenni (márpedig őszinte akarok lenni), a legjobban azt várom, hogy Will is felbukkanjon. Kíváncsi vagyok, milyen is lesz úgy istenigazából, és hogyan fog viszonyulni Lily-hez, ill. Lily hogy fog viszonyulni Will-hez.
Elég hosszú kommentet sikerül összehoznom, azt hiszem megdöntöttem az egyéni rekordom..:') Várom a következő részt!<3
x; CHANEL B.
Drága Chanel!
TörlésSemmi baj, nem kötelező írni, és nekem már az is nagyon sokat jelent, hogy visszajöttél, hogy véleményezhess, köszönöm szépen ^^
Fogalmam sincs, mit mondhatnék azon kívül, hogy leírhatatlanul köszönöm, Nagyon jó esik, hogy van, akinek ennyire tetszik amit csinálok, annak ellenére is, hogy még nem olvasta a könyvet. Csak ajánlani tudom, hiszen Cassandra Clare ennél ezerszer jobban leírja a dolgokat. Igazi példakép ^^
Nem szereted őket, vagyis őt? Azta, te vagy az első, aki ezt mondja nekem és bevallom nagyon meglepett, viszont egy részem örül neki, mert elég gonosz dolgokat terveztem neki.. de nem is fecsegek, inkább még egyszer köszönöm, és sietek a folytatással, hiszen abban már Will is felbukkan.
Igen, tényleg elég hosszú komment lett *-*
Millio puszi Xx
Drága, tehetséges, eredeti és szeretett szerecsendiom!
VálaszTörlésHű! Nagyon nagyon tetszett ez a rész, főleg azért, mert kicsit jobban megismerhettük a szereplőket. Felvázoltál egy alaphelyzetet, hogy mit várhatunk a továbbiakban, ami zseniális dolog, hiszen így már alig várom a következőt! A lány nagyon szimpatikus számomra, már most megkedveltem, ahogyan a fiút is, hiszen úgy tűnik nagyon szeretik egymást. :)
Na, nem is tudom mit tudnék még mondani, nagyon nagyon jó ez a blog, kíváncsi vagyok mi fog belőle kikerekedni, köszönöm, amiért írod, és gyönyörűen fogalmazol! <33333333333
Milliónyi puszi és nagyon szeretlek, Azy <3
Drága, egyetlen, édes Azym!
TörlésHűha, már nem is tudom, hogy az elmúlt huszonnégy órában, vajon hányadik is ez a megszólítás, hiszen legalább ezer kommentárral leptél meg Karácsony alkalmából. <33
Örülök, hogy tetszett a rész, remélem a következőt is ennyire jónak találod majd, hiszen abban is megismerkedhetsz egy újabb szereplővel - egy kulcsfontosságúval. Lilyt én is imádom és nem csak azért, mert én alkothattam meg, hanem úgy alapjáraton is. Igen, ő és Pierre nagyon szeretik egymást, de hát... hogy mi lesz a kapcsolatuk sorsa, az még odébb van <33
Köszönöm, hogy itt vagy nekem, hogy olvasol, hogy biztatsz, nagyon sokat jelent <33
Millio puszi Xx nagyon szeretlek <3333
Drága Csillag!
VálaszTörlésMeg is érkeztem, ahogyan azt ígértem! Hogy mondhatsz olyan, hogy unalmas volt ez a fejezet? :O szerintem pontosan az ellenkező hatást érted el vele, hiszen ezáltal jobban megismerhettük a lány életét, a barátnőjét, a fiút, akit szeret (én is szeretem) és nem mellesleg betekintést nyerhettünk abba, hogyan alakulhatott az élete, ki nevelte fel, és milyen körülmények között. Látszik, hogy egyre gördülékenyebben írsz E/1 – ben, borzasztó ügyes vagy, hatalmas tehetséged van hozzá! (Nincsen vita!!!) Pierre karakterét nagyon kedvelem, bár ezt egy párszor, jó párszor már hangoztattam is, és bár tudok, bizonyos titkokat azért remélem a fiúnak valami elfogadható sorsot szánsz a végére, mert annyi dolog után, amit a lányért tett egy cseppnyi boldogságot igazán megérdemelne :) Itt is pontosan megmutatkozik Lucie azaz Lily egyedi tulajdonsága, hogy mennyire eltökélt, annak ellenére, hogy semmire sem emlékszik teljes mértékben megőrizte a maga sajátos tulajdonságait. Fantasztikus fejezetre sikeredett és bocsáss meg, hogy csak ilyen rövid vagyok, de olvasni szeretném a következőt, hiszen annyira elképesztő! *.* <333
Millió puszi és szoros ölelés! <3333 Nagyon szeretlek! <333
Drága Csigusz!
TörlésNagyon gyors vagy ám, sajnálom, amiért tegnap már nem volt erőm válaszolgatni, de most ott vagyok én is és sorban végigveszem az összeset, aztán szerkesztek egy videót és este nekiállok Gemma szemszögének is. Juj, annyi ötletem van, remélem tetszeni fog, szerintem egész jó lesz.
De, kicsit elkalandoztam. Azért gondoltam, hogy unalmas, mert nincs benne semmi akció, csupán betekintés a lány életébe, és egy Árnyvadászos történetbe mindig kell izgalom. De majd próbálkozom azzal is. Köszi, próbálok gyakorolni a nyárra, remélem addigra elfogadható leszek ebben a személyben is.
Tudom ám, hogy nagyon kedveled, és ígérem, majd kedves leszek hozzá a kedvedést, de Lily nevében nem beszélhetek.
Igen, Lily eltökélt, és ez így is fog maradni. Csípős stílust szánok neki, remélem összejön és nem puhítom el. Egyáltalán nincs baj, hiszen ez is egész terjedelmes kommentár lett, pedig ide már nem is kellett volna írnod <33333
Millio puszi Xx nagyon-nagyon szeretlek <3333
Nagyon jó! Bar én jobban örülnék ha 1\1- be lenne irva.
VálaszTörlésDrága!
TörlésKöszönöm szépen,örülök, hogy tetszik/tetszett. Sajnálom, eleinte úgy írtam, mármint,még mielőtt közzé tettem volna a Prológust, de valahogy nem volt az igazi, így az egészet átírtam.
Millio puszi Xx