2013. december 29., vasárnap

2. fejezet

Sziasztok :)
Először is, nagyon szépen köszönöm a sok-sok feliratkozót, a kedves és biztató kommentárokat, meg úgy összességében mindent. Tudom, hogy nagyon ritkán jönnek a részek és tudom, hogy ez az egyes szám harmadik személy még mindig nem az erősségem, de próbálok mindent beleadni. Nem bonyolítani a mondatokat és hasonlók - egyszer átolvastam, de olyan fáradt vagyok személyes okokból - költözünk - hogy biztos vagyok benne, maradt még hiba. Előre is bocsánat érte.
Ebben a részben már megismerhetitek Willt, és bár sokan talán sablonosnak fogjátok találni a találkozást és elsietettnek, utóbbit hamar meg fogom cáfolni, ne aggódjatok. 
Jó olvasást, Kellemes Ünnepeket és Millio puszi Xx szerecsendio
--------------------------------------------------------------------------------

King’s Cross
  Will dühösen szelte át az utcákat, miközben megpróbálta ismételten visszazökkenteni a normális ütemébe, igencsak heves lélegzetét. Lábait gyorsan pakolgatta egymás után, majd az utca végén jobbra fordulva, tovább kergetett egy emberi álcába bújtatott démont, akinek alakját már messziről kiszúrta, hiszen bűze csak úgy vonzotta magához, ahogy legyet az éjszaka közepén világító lámpa fénye. A bestia ismételten befordult az egyik sarkon, s míg a fiú gondolkodás nélkül utána iramodott - figyelembe se véve az emberek kreálta rengeteget, ami egyre inkább körül vette testét -, egyszerre ismerős helyszínre tévedt. Egymás után lökte fel a gyanútlan egyedeket, hiszen álcájának hála, mindegyikük szeme elől rejtve maradhatott kiléte.  Még mindig olyan nehéz volt megszoknia, hogy könnyűszerrel átnéztek rajta az emberek, de az idő fokozatos előre haladásával, önkénytelenül ivódott bele lelke mélyébe a tudat, hogy számukra még csak nem is létezett.
  Egy gyors forduló, majd még egy, végül teljesen semmissé vált az általa áhítottan kutatott alak, így mérgesen csapott bele a mellette pihenő pózna tartozékába, s ezt követően, figyelmetlenségében egy ismeretlen polgárt is fellökött, aki kis híján a földre zuhant, de az utolsó pillanatban még sikeresen megkapaszkodott, az általa szétvert utcai építményben. Mit sem foglalkozva eme malőrre, mély lélegzetvételek közepette kereste a kijáratot, amikor egy ismerősen csengő hang ütötte meg fülkagylóját.
- Igazán semmiség, tényleg jól vagyok, kösz, hogy kérded. Nem, nem kell segítség, ne is fáradj, majd én felszedem a cuccaimat a földről. További szép napot! – horkantott fel az idegen, mire Will automatikusan felé fordította tekintetét, hogy aztán hátrahőkölve, kikerekedett szemeivel mérje végig annak dühös alakját, amint a földre guggolva, éppen a kezéből kivert térképet szedegette, nagy buzgósággal. Mogyoróbarna haja semmit sem változott, ahogy csípős modora sem, s az egyetlen kivetnivaló mindebben egy aprócska tény volt, miszerint neki egy éve hallottnak kéne lennie. A fiú hitetlenkedve pislogott, miközben a lány szorgosan pakolgatott, s a dolga végeztével épp indulni készült. Az ifjú Árnyvadász szívének heves reakciója arra késztette, hogy cselekedjen, még pedig a lehető leggyorsabban, még mielőtt szertefoszlana eme ábránd. Az sem érdekelte volna, ha nem Ő az illető, kit szíve felismert, s csupán képzelete űzött volna belőle gúnyt, önmaga szórakozástatására, amolyan unaloműzésképpen.
- Várj! Téged ismerlek – téged ismerlek? Will legszívesebben azon nyomban képen törölte volna magát, hiszen ennél hülyébb mondatot keresve sem találhatott volna elméjének zavaros kavalkádjában. Arcát tenyerébe temetve, csalódottan rázta meg fejét hol jobbra, hol balra, aminek következtében kissé hosszúra hagyott haja az arcába hullott. A lány határozott léptei lelassultak, majd bizonytalanul fordultak irányában, s ő épp felkészült arra, hogy átnéz a testén - mint bármely másik mondén -, akár egy tisztára csiszolt ablakon, melyen reggelente besüt a halovány napfény, azonban az elvárt hatás elmaradt.  Sötétbarna íriszeivel Will tengerkék szemeibe bámult, s a fiú hiába fordult hátra, mögötte egyetlen embert sem vélt felfedezni, aki csak futólag is eme ismerős vonásokkal rendelkező egyedre figyelt volna. A lányra, akit egy teljes éve gyászolt.
- Lehetetlen, mert még sosem találkoztunk. Hidd el, egy ilyen tuskót képtelen lennék elfelejteni – vetette oda a lány félvállról, ujjai közt ott szorongatva egy térképet, mely London utcáit vázolta magára, a városét, melyet egykor az idegen is magáénak mondhatott. Látta őt, visszhangzott a fiú fejében, aki így már semmiképp sem vonhatta kétségbe a fiatal hölgy kilétét, azonban a tényt, hogy nem ismerte fel, ismételten csak számításba kellett vennie. Miért felejtette el, s újonnan: hogyan lehetett életben? Legszívesebben minden kérdését neki szegezett volna a vele szemben álló szépségnek, de csak bele kellett néznie őzike szemeibe és azonnal tudatosult Willben, hogy neki talán még nála is több, s talán jobb kérdései lehettek, mélyen elrejtve tarsolyában.
- Hidd el, hogy nem tévedek. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Velem született képesség – kacsintott, mire a lány megforgatta szemeit, és szólásra nyitotta ajkait, azokból mégsem szökött felszínre, egyetlen hangfoszlány sem. Mintha egy hatalmas gombóc eltorlaszolta volna barátságos szólamainak nyílását, akár egy kő egy elhagyatott barlang bejáratát. – Amúgy a nevem Will. A tied? – bár tisztában volt azzal, hogy Lily Penhallow állt előtte, azért kellett még egy utolsó bizonyíték állítása beteljesüléséhez, amit azonban megtagadtak tőle a fentiek.
- Semmi közöd hozzá, hisz állítólag ismersz, nem? Ki az, aki elfelejti egy ismerőse nevét? – Luc felhúzta egyik gondosan szedett szemöldökét, mely tussal keretezett szemhéja felett díszelgett, mire a fiú legszívesebben felhorkantott volna. Hogyan lehet képes rezzenéstelen képpel az arcába vágni ezt az idióta mondatot, amikor elfelejtette?! Eme kérdés pedig szüntelen ott motoszkált a döbbenten maga elé meredő srác agyában. – Amúgy Lucie, nem mintha rád tartozna, csak félek, hogy a bizonytalan egódat összetörné a tény, hogy nem szerezted meg, amit akartál – ocsmány grimasz köszönt vissza arcának, amúgy igencsak angyali vonásain, mire alig észrevehetően átsuhant Will orcáján egy kétkedő érzelem szellemszerű árnyéka. Olyan franciás hangzása volt a nevének, s jobban szemügyre véve megjelenését, tényleg fellelhető volt öltözködésén pár jellegzetes stílusjegy, kezdve az irritálóan nyomi sapkával, ami akár egy elnyúlt palacsinta, terült szét a lány fejének tetején.
- Luc, ha nem sietsz, lekéssük az ebédet – jött oda melléjük egy Willel egy magasságbeli méretekkel rendelkező srác, aki azon nyomban magához ölelte barátnőjének testét, majd átvéve tőle a bőröndjét, apró puszit lehelt arcának szélére, oly közel a szájához, hogy abból majdnem csók keletkezett. Arcával kíváncsian nézett a számára láthatatlan alak irányába, hiszen üveges szemei elárulták, hogy képtelen volt a látás művészetére, így tekintettel egyszerű mondén létére, csak a fiú mögött nyüzsgő tömeget láthatta. – Azt hittem beszélgetsz valakivel – motyogta az orra alatt, majd összeráncolt szemöldökei kiegyengetése után, ismételtem a lány oldala felé kapott.
- Igen, beszéltem, de már épp menni készült, igaz? – Luc Will felé fordult, mire az Árnyvadász alig észrevehetően bólintott, ezzel elérve, hogy a lány mellett ácsorgó srác teljes egészében összezavarodjon. Szája széle mosolyra húzódott, az előtte lebonyolódó cselekménysorozat hatására, de Lily előtt nem volt kedve hangosan is világgá kürtölni felhőtlen jókedvét.
  Pár évtizednek tűnő pillanat elteltével, mind a ketten belevesztek a vasútállomás tömegébe, miközben Will még mindig ott állt, megsemmisülve a londoni tömegközlekedés egyik elengedhetetlen eszközének egyik igencsak zsúfolt peronján a járókelők ostoba panaszkodásait hallgatva arról, hogy miért ilyen forgalmas a pályaudvar, miért ilyen borús az időjárás, vagy éppen miért késnek az időre kiírt járatok. Nos, nem mintha nem lett volna érdekfeszítő egy-egy eszmefuttatás, a fiút határozottan jobban érdekelte az előbb lezajló, csekély mondatból álló párbeszéd, egy régi ismerősével, ki egykoron oly sokat jelentett számára, hogy képes volt felfedni neki miden titkát.  
- Elkaptad? - hümmögve fordult a mögötte álló alak irányába, aki jáde pálcájára támaszkodva fújta ki magát, hiszen egész alakján látszott, hogy egyetlen pillanatra sem állt meg a futásban, miközben utánuk loholt. Ruhája ziláltan pihent testén, miközben haja izzadtan tapadt homlokára, hiszen a kábult fiúéhoz hasonlóan, már az övé sem volt túlontúl rövidre nyírva. Hangos lélegzetvétele aggodalommal töltötte el Will szívét, aki azon nyomban mellé lépett, de amint közelebb került Jem személyes teréhez, az említett büszkén kihúzta sudár alakját és esélyt sem adott a segítségére siető barátjának. Mindannak ellenére, hogy nem volt egészséges, utálta, ha betegként kezelték, és ezt tőle sem tűrte el.
- Nem, viszont találtam valami jobbat – Will sunyi vigyorra húzta száját, mire Jem összehúzta világos szemöldökeit, s ahogy minden alkalommal, most is épp egy lehetetlen ötleten törte az agyát, ezzel kitalálva társa elképzeléseit. Azonban, a fiú ezúttal nem várta meg, hogy Jem előálljon egy brutális elmeképpel, hisz türelmetlenül vágyott realista reakciójára. Ő volt az egyetlen mentsvára, a lehetséges válaszok megtalálása kapcsán. – Láttam őt, érted? Lily életben van, és itt van Londonban – magyarázta hevesen, mialatt az Intézet létesítménye felé sétáltak egy sokkal gyérebb társasággal megáldott útszakaszon. Kezeivel fel-le csapkodott, s egyszer még ki is verte egy járókelő kezéből a forró Starbucks-os poharát, aminek következtében halk sikoly hagyta el összepréselt ajkait, hiszen az áldozat minden bizonnyal megégette magát a meleg hőmérsékletű itallal.
- Figyelj már oda! – dorgálta le Jem, de ezzel mit sem törődve lépkedett tovább gyors ütemben mozgatva lábait. Willt sosem érdekelték holmi mondén ügyek, s mivel számukra láthatatlanok voltak - hála álcájuknak -, a maga részéről ők sem voltak többek holmi sötétben bujkáló, tudatlan bábuknál, akik nem érdemeltek egyetlen percet sem a figyelméből. – Amúgy meg, ha Lily tényleg élne, nem gondolod, hogy Charlotte tudna róla? Elvégre is, ő a parabataija, és a társad megérzi, ha meghaltál, ami az életben maradásra is igaz – jött egy megrendíthetetlen érv, amit még maga Will sem tudott megcáfolni, hiszen kristálytiszta tudatában volt annak, hogyan működött ezen kötelék, mely rúnák segítségével változtatta elválaszthatatlan felekké az Árnyvadászokat. Ha Jemnek valami baja esett egy-egy veszélyesebb őrjárat alkalmával, azt kétség kívül érezte a zsigerei mélyén, így egyre valószerűtlenebbnek tűnt a feltevés, miszerint Lucie az, akinek gondolta, s nem egy jelentéktelen mondén, aki kiköpött mása volt egykori szerelmének.
- Akkor mégis mivel magyarázod, hogy beszélgettünk? Hiszen az álca még mindig rajtam van, ahogy azt a mellékelt ábra is bizonyítja – és azzal ismételten fellökött egy gyanútlan polgárt, fittyet hányva felelőtlen tettének esetleges következményeire. Magasról tett a törvényre, mióta elvették tőle a családját, és nem utolsó sorban a lányt, aki megnyugvást hozott, feldúlt lelkének világába.
- Látó. Hisz Sophie sem Árnyvadász, mégis beszélgetsz vele. Csak ez lehet a magyarázat – Jem hangja egyre bizonytalanabbul csengett, mintha már ő maga is megkérdőjelezte volna szikla szilárd lábakon álló feltevéseit. Pedig ő még csak nem is látta, amit Will. A lány szemeit, és az ajkát, az egész lényét, mely egykori, feledésbe merült személyéről árulkodott, minden jellegzetes mozdulatával. Hiszen az ember nem fordíthatott hátat a múltjának, mivel bármily szörnyűséges emlékeket is tartalmazott, mégis az általunk bejárt rögös út tett olyanná, amilyenné. Ha bárki is megpróbálta volna elfeledni, végül csak önmagát veszítette volna el, az egykori cselekedetei attól még nem váltak volna meg nem történtté.
- Ez te sem hiszed el – horkantott, mire Jem, jáde színű pálcáját meglendítve, gyengéden, mégis határozottan ütött bele barátja bordáinak egyikébe. – Ezzel csak nekem adsz igazat, Carstairs! – Jem megforgatta szürke szemeit, s szótlanul tette meg az Intézet felé vezető út hátra lévő részét, s társa hiába traktálta a lehető leghülyébb összeesküvés elméletekkel, még a szeme sem rebbent. Érzelemmentes arcából képtelenség volt bárminemű reakciót kicsikarni, végül az ifjú Árnyvadász feladta a hasztalan próbálkozást. Kár lett volna erre pazarolnia az energiáját, hisz semmi sem segített volna, s csupán oly csekély mértékű jelentéssel bírt volna Will további ostromlása, mintha egy hullát csókolt volna szájon. Egy hullát, ki újra éledt hamvaiból. – Mit gondolsz a nekrofíliáról?
- Will fejezd már be! Észre sem veszed mekkora hülyeségeket hordasz össze? Képtelenség, hogy ő legyen, és ha mégis Lily volt az, akit láttál, amit ismételten kétségbe vonok, akkor meg van az oka, amiért nem keresett. Azt pedig ne mondd, hogy Charlotte képes lett volna eltitkolni előlünk, hogy nem halt meg. Csak felejtsd el, és éld tovább a mindennapokat. Ha pedig beléptünk ezen az ajtón, ki se ejtsd a nevét a szádon, megértetted? – bár Will legszívesebben leüvöltötte volna Jem fejét, egyszerűen – rá nem jellemző mód – nem találta a megfelelő szavakat. Hiszen a fiúnak igaza volt, mivel Charlotte a családjának tartotta őket, ahogy Lilyt is, így abszurd volt már maga a feltételezés is, hogy egy ilyen hatalmas jelentéssel bíró dolgot eltitkolt volna előlük. Mégis, egy része reménykedett benne, hogy ezúttal Jem tévedett, hogy bár fogalma sincs miért, s hogyan, de a lány az volt, akinek hitte. 

12 megjegyzés:

  1. Drága szerecsendio!

    A történeted függőjévé tettél, ezért a részért is teljesen oda vagyok, csakúgy, mint a többiért is. Will-t imádom, már most. Pierre még mindig nem a szívem csücske, ezért kicsit örülök, hogy gyorsan jött, és gyorsan is ment. Bár szívesen megnéztem volna, mi történik, ha Lily/Luc és Will tovább beszélgetnek.
    Most igazából nem írok olyan hosszú kommentet, mint a múltkor, mert 1: reggel van, 2: ez a rész elképesztő volt, többet nem nagyon tudok mondani róla.:)

    Nagyon várom a következő részt:)

    x; CHANEL B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Chanel!
      Jaj, el sem akarom hinni, hogy már ez is tetszett. Igazából nagyon féltem kitenni, mivel az első két fejezetet még egyes szám elsőben írtam és később kellett átírnom, így pedig elég béna lett, de a következők már sokkalta jobbak, remélem azok is tetszeni fognak - én már elégedett vagyok velük. Willt én is imádom, de Pierre sem olyan rossz, hidd el nekem. Majd fognak még beszélgetni, előbb vagy utóbb, az Ő beszélgetéseik pedig mindig hangulatosak lesznek. Nem is kell hosszú komment, köszönöm, hogy írtál <333 Nagyon imádlak :)
      Millio puszi Xx és sietek, amennyire tudok <33

      Törlés
  2. Drága szerecsendio!

    nagyon kíváncsian vártam már a folytatást, hogy újfent megismerkedhessek Will-lel és Jemmel, akik ezúttal a Te tolladból születtek. Annyira eltaláltad Will karakterét. a Megjegyzései, a pökhendi modora, mikor a tévedést lehetetlennek titulálta, illetve ez a kis szóváltásuk Jemmel. Imádtam! Úgy tűnik, nem tudod megakadályozni, hogy újra és újra beleszeressek Mr. Herondale karakterébe, még akkor sem, ha tudom, szíve végül másé lesz. Lily - akit már csak azért sem tudok megszokni Luc-ként vagy Lucie-ként, mert ez az egyik kedvenc nevem - visszaszólásai pedig igazán pezsgővé teszik a történetet. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akarsz kihozni ebből, és ahogyan körülírtad az elejét, nekem nem tűnt sablonosnak a találkozásuk. Alapból az lett volna, de jártam Londonban, ott egyébként is nagyon könnyen össze lehet ütközni az emberrel, nemhogy ha az egyik személy üldöz valakit! Ezek után mondjuk megnéznék egy igazi Pierre-Will találkozást, ha ez utóbbi levenné magáról az álcázós rúnát. Vicces lenne, de most elsősorban Charlotte/Magnus magyarázatát illetve további Will/Lily/Jem jeleneteket várok!
    További sok sikert a bloghoz, és szerencsébe, örömben gazdag új évet kívánok! ♥

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága FantasyGirl!
      Huh, megkönnyebbültem, hiszen egy más által kreált karaktert szerintem elég nehéz anélkül megformálni, hogy ne veszítse el önmagát - remélem érthetően fogalmaztam meg. Örülök, hogy tetszett, és amúgy a beleszeretéssel én is így vagyok, egyszerűen imádom őt *.* Jártál már Londonban? Micsoda mázlista vagy, remélem egyszer én is eljutok oda, ha csak egy napra is. Szerintem lesz benne Pierre/Will találkozás is, hiszen az elengedhetetlen ebbe a történetbe, és majd a Will/Lily/Jem/ jelenetek sem maradnak el, csupán egy kicsit még várni kell rájuk, ugyanis a szereplőinknek előbb fel kell dolgozni a látottakat. Nem lehet ajtóstól rontani a háznak. A magyarázatot pedig épp tegnap írtam meg, (9.fejezet) Gondolkozom is rajta, hogy hamarabb jönnek részek, de a suli miatt hamar utolérném magam és nem szeretném szünetet tartani :) <3
      Köszönöm szépen, hogy írtál, ahogy a jókívánságokat is *.*
      Millio puszi Xx további sok sikert az írásban, az életben és mindenben a jövő évben is <333

      Törlés
    2. Kesves szerecsendió!
      Elolvastam az dddig írt fejezeteid és ahogy Cassie Clare könyve gyorsan belelopta magát a szívembe, úgy a te történeted is. Imádom ahogy fogalmazol, teljesen magam elé tudom képzelni az eseményeket, amelyeket eddig egész jól alakítasz, de gondolom később csak még izgalmasabb lesz a történet. Még egy kicsit nehéz elvonatkoztatni az eredeti karakterektől, de igyekszem. Lily jelleme pedig nagyon közel áll hozzám :) Én mindenesetre olvasni foglak és ha vannak, akkor felkeresem a többi blogod is, mert tényleg élvezet olvasni ahogy a szavakkal bánsz!
      Puszil; Skyler

      Törlés
    3. Drága Skyler!
      Nem basztál el semmit, nekem így is nagyon sokat jelent, hogy írtál nekem, az már mindegy, hogy hova és hogyan. Velem is elő szokott fordulni telefonról meg még a helyesírás sem megy, szóval tökéletes nekem így is. Belopta magát a szívedbe: Juj, nagyon szépen köszönöm, ennél szebben nem is fejeződhetett volna be az évem *.* Még nem érzem elég jónak ebben a személyben a fogalmazásomat, de örülök, hogy neked tetszett, el sem akarom hinni. Lily jelleme hozzám is nagyon közel áll, és az eredeti szereplőktől való elvonatkoztatás is menni fog szerintem :) Igen, vannak még más történeteim is, oldalt a más történetek című kép alatt megtalálod az összeset :) <333 Köszönöm, köszönöm és köszönöm a sok dicséretet, nagyon aranyos vagy!
      Millio puszi Xx Boldog Új Évet Kívánok :)

      Törlés
  3. Drága, édes, egyetlen szerecsendiom!

    Szerintem ebben semmi sablonosság nincsen, nekem például csak még inkább felkeltette az érdeklődésemet a történet iránt. Mint már mondtam, semmit nem olvastam az írónőtől, így kicsit bele kell rázódnom ebbe a világba, de imádom. Hű, amikor olvastam, csak még inkább beigazolódott benne, hogy iszonyúan jól fogalmazol, imádom olvasni. Rettenetesen kíváncsi vagyok a folytatásra, már most bonyolódnak (szerintem) a szálak, amiket imádok, ahogyan Téged is! Csodállak, amiért képes vagy egy ilyen fantasztikus dolgot írni, aaahw! Nagyon szeretlek! <3333333333

    Millió puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, kedves, aranyos, utánozhatatlan Azym!
      Annyira kedves vagy, hogy már ötletem sincs arra, miként hálálhatnám meg neked. Tudom, még nem olvastál róla és remélem, ha még inkább belecsöppensz ebbe a világba, akkor majd megjön a kedved hozzá. A szálak tényleg kezdenek bonyolódni, de azért az elkövetkezendőkben megpróbálok majd magyarázatot adni pár kérdésre, hiszen ha minden szálat most teszek bele, akkor hamar összecsomósodna :) Köszönöm a dicséreteket, nagyon szeretlek <333 elképesztő, hogy itt vagy nekem és megállás nélkül támogatsz. Köszönöm <333 Nem kell engem csodálni, hiszen a te történeteid is imádnivalóak én legalábbis nem tudnék meglenni nélküle és ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül.
      Millio puszi Xx előre is Boldog Új Évez Kívánok, szeretlek <333

      Törlés
  4. Drága Diocskam!
    Erre a blogra is elértem! Végre! Kissé sokáig tartott, de itt vagyok, teljes erőbedobással!
    Valami fantasztikusan írsz E/3-ban is, nekem személy szerint nagyon tetszik, hogy végre van elbeszélő, es nem megint valaki személyébe kell képzelnem magam!
    Tökéletesen megfogalmazod a mondatokat, és szepen összeállnak a szövegrészek is! Nekem nagyon tetszik!
    Bár még nem olvastam Cassandra írónőnk könyv sorozatát, de kedved kaptam hozzá, és már fűzöm is anyut, hogy majd biztosítsa számomra e köteteket.
    Fantasztikus. Eszméletlen. Nagyon mást nem is lehet erre a történetre mondani. Elbűvölően alakítod a szálakat, és már tűkön ülve várom a következő kis fejezetet!
    A legnagyobb Dioner,
    Milliószor ölel Kathy Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kathy!
      Olyan fura, hogy így kell szólítanom, amikor az igazi nevedet is tudom. Még mindig olyan nehéz, pedig vagy már ezerszer leírtam, minden egyes blog chat-én, ha jól emlékszem. Dehogy késtél! Szerintem még nagyon az elején tartok ahhoz, hogy ezt mondd :)
      Köszönöm szépen, jól esik, hogy így gondolod, bár kicsit még bizonytalan vagyok - a tőlem megszokott módon.
      Örülök, hogy kedvet kaptál a könyvek elolvasásához, remélem anyudék megveszik neked, mert megéri. Én nagyon szeretem, és remélem ez a történet is lesz olyan jó, vagy legalább fele annyira király, mint azok.
      Millio puszi Xx nagyon szeretlek és sietek a folytatással <3333

      Törlés
  5. Drága Csillag!

    Will karaktere valami zseniális, pontosan így képzeltem el már a legelejétől kezdve, és amikor először bemásoltad nekem ezt a fejezetet én nem találtam benne semmi sablont. Igaz, hogy az utcán futottak egymásba, de ennek ellenére a lényeg az volt, hogy a lány látta, míg Pierre nem és ez tette a dolgokat csak még izgalmassá. Igaz az, hogy mások is írtak már olyan jelenetet ahol az első találkozásban egymásnak ment a két főhős, de ez nem feltétlenül sablonos, ha megspékeljük olyan dolgokkal, amikre senki sem számít, és te ezt pontosan így vitted véghez. Lily visszaszólásai muszáj volt mosolyognom, ahogyan Will pökhendiségén is, és amikor megjelent Pierre és megcsókolta a lányt megsajnáltam Willt. Borzasztó érzés lehet, amikor a szemed láttára karolja valaki más azt a személy, akit rettenetesen szeretsz, nem mellesleg akkor, ha úgy tudtad, hogy ez a lány ráadásul halott kellene, hogy legyen. Én biztosan kétségek között vergődnék. Jem karaktere is elképesztő, és akármilyen keveset is olvastam róla a szívembe zártam. Tipikus jó barát, aki nem féli hangoztatni a véleményét, és csak jót akar Willnek, aki a srác szavai ellenére is töretlenül a dolgokon agyal. Számomra ez egy nagyon fantasztikus fejezet volt, csak gratulálni tudok neked hozzá, zseniális vagy! <333
    Millió puszi és szoros ölelés! <3333 Nagyon szeretlek, és azonnal olvasom is tovább! :) <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Csigusz!
      Will karakterét nem én találtam ki, hanem a drága és utánozhatatlan Cassandra Clare, viszont örülök, hogy élethőre sikeredett. Pontosan ilyennek képzelted el? :O Azt a... pedig még nem is olvastad. Köszönöm, amiért nem tartod sablonosnak, bár még mindig annak gondolom egy kicsit - a csavar ellenére is. Örülök, amiért megmosolyogtattalak, én is nagyon szeretem Willt és azt, amilyen. Vele élvezet párbeszédet írni, eddig mindet imádtam - kicsit sem vagyok elfogult, áá.
      Jem tényleg nagyon jó barát, ez a későbbiekben is meg fog mutatkozni, bár pont neked beszélek? Te már az összeset olvastad, amivel kész vagyok. Köszönöm a dicséretet, nagyon jól esik, nagyon szeretlek <3333
      Millio puszi Xx

      Törlés