2014. március 9., vasárnap

9. fejezet

Sziasztok :)
Nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok nekem, el sem hiszem, hogy már ilyen sokan vagytok és hogy ilyen kedves szavakat hagytok nekem részről részre. Nagyon sokat jelent, és igyekszem nem csalódást okozni a folytatással. 
Ebben a részben már kiderül minden, amit Magnus tud az eseményekről, ami azt jelenti, hogy a 10. fejezettől kezdve beindulnak az események, nem csak Will, de Lucie életében is. Remélem tetszeni fog a rész, én próbálkoztam. Jó olvasást és kellemes hétvégét kívánok! <3
Millio puszi Xx szerecsendio
---------------------------------------------------------------------------------------

Adj egy esélyt!
  Egy csuklyás alak sétált végig London egyik kihalt utcáján, melyen az egyetlen zajforrás az idegen nő magassarkújának monoton, de annál hangosabb kopogása volt. Az eső kivételesen nem esett, hiszen csak úgy, mint a járókelők, az is elrejtőzött a közelgő események elől; a feszültség ugyanis tapintható volt a levegőben.
  Az Árnyvadász befordult egy sikátorba, majd felemelve kissé remegő kezeit, hármat kopogtatott egy fémből készült, ósdi ajtón, mely mellőzött mindenféle cicomát – ezzel beleolvadva az amúgy is szépséghiányban szenvedő környezetébe. A bejárat anélkül tárult fel, hogy bárki is állt volna a túloldalán, ami egy közönséges mondén számára félelmetesnek hatott volna, azonban egy olyan nőnek, mint aki az utcán toporgott, ez annyira ment ritkaságszámba, mint az eső Anglia területén; semennyire.
- Azt hittem, véletlenül rossz kézbe került a levelem – hangzott fel egy mélyről jövő, férfias tónusú mondat közvetlen az Árnyvadász háta mögül. A nő összehúzta magán a köpenyét, majd egy kis habozás után levette a fejéről fekete csuklyáját, ezzel felfedve kilétét.
- Ugyan, Magnus. Te is tudod, hogy a varázslevelek pontosak. Miért volt olyan sürgős ez a találkozó? Rengeteg dolgom van mostanában – Charlotte hangja meg-megremegett az elfojtott dühtől, mely napok óta egyre csak növekedett a szervezetében. Egyszerre volt mérges magára, amiért nem tudta megfejteni, mi állt a különös gyilkosságok hátterében, Willre, amiért őt hibáztatta Lily állítólagos haláláért és Magnusra, amiért rábízott egy olyan titkot, mely az idő folyamatos pörgésével egyre nehezebbé és nehezebbé vált.
- Mint ahogy azt írtam, nem rég kaptam egy igen különös levelet a mi Lilynktől. Méghozzá Lucie Delon néven. Akarod, hogy felolvassam? – a boszorkánymester hangja nem tükrözött sem haragot, sem más egyéb érzelmet, így furcsán üresnek hatott a hatalmas ház légterében. Charlotte megköszörülve torkát, már épp válaszolt volna, amikor a férfi belekezdett egy monoton szövegbe:

„Kedves Magnus Bane!
Fogalmam sincs, miért írok önnek, hogy egyáltalán létezik-e, vagy csak beképzeltem azt a hirdetést, amit a minap láttam egy számítógép monitorján. Tudja, mostanában elég furcsa dolgokat veszek észre magam körül. Régebben például szörnyű rémálmok kísértettek minden egyes éjszaka, melyek mintha visszatértek volna – azonban már reggel sem hagynak nyugodni. Most bizonyára feltette magában azt a kérdést, miért is írja le nekem ezeket ez a csitri csak úgy? Nem tudom a választ. Valami arra késztetett, hogy megtegyem, én pedig engedtem a kísértésnek.
Az egész akkor kezdődött, amikor megérkeztem Londonba. A vasútállomáson összefutottam egy fiúval – kék szemek, fekete haj és már-már irritálóan tökéletes bőr, hozzá illő, felsőbbrendű megjelenéssel. Azt állította, hogy ismer, és ami még furcsább, mintha azóta minden este róla álmodnék.
De még mielőtt elkönyvelne valami elme roggyant tinédzsernek, ki kell jelentenem, hogy nem csak róla szólnak az álmaim. Egyfolytában különös neveket motyogok, mint például Herondale, Carstairs, Lottie vagy Magnus Bane – igen, így találtam magára.
Miért történnek ezek a dolgok? Miért nem tudom megállítani vagy egyszerűen csak elfelejteni?
Elnézést, hogy zaklattam, talán meg sem érkezett a levelem. Az is lehet, hogy nem vesz komolyan, vagy az egész csupán egy diáktréfa volt és most pár kölyök jót röhög rajtam. Azonban ha mégis létezik, ha tudja a válaszokat a kérdéseimre, akkor kérem írjon.
Reménykedem a válaszában,
Lucie Delon

- Csak szerintem illik ez a leírás egy közös ismerősünkre? – érdeklődött a piros kanapén pihenő alak, aki felnézve a kinyomtatott papírjából, macskaszemeit Charlotte Branwell ingatag lábakon álló személyére szegezte. A nő még inkább összehúzta magán a köpenyszerű kabátját, majd emelt fővel – ezzel hamis magabiztosságot sugallva – leült Magnus mellé.
- Tudom, hogy Will látta. Mostanában mindig róla kérdezősködik és egyre nehezebb a szemébe hazudnom. Talán… - egy pillanatra abbahagyta a beszédet, ezzel szabadjára engedve a levegőben, már így is befejezésre éhes mondatát. Az Alvilági felemelt kezeit azonban nem hagyhatta figyelmen kívül, majd az ezt követő cselekedetét sem.
  Magnus ugyanis se szó se beszéd, felállt ültéből és az ablak felé közelített öles lépteivel. Nem húzta el a vékony függönyöket, még csak ki sem nézett a vékony üvegen, csupán mellé lépett és egy kis habozás után hatalmas mosolyra húzta, amúgy elég kedvetlen száját.
- Hát nem tanítottak meg a nephilim barátaid arra, hogy nem illik hallgatózni? – Charlotte felhúzott szemöldökökkel bámulta az előtte kibontakozó cselekménysorozatot, majd azt, hogy a boszorkánymester elhúzva az ezüst függönyt, feltárta egy ismerős idegen alakját. Will, mint általában, most is Árnyvadász egyenruháját viselte. Olyan fekete göncöket, melyeket általában az éjszakai útjain szokott, s az elengedhetetlen szeráfpenge is ott lógott, közvetlenül az övébe csúsztatva.
- Nem, nem tanítottak semmi ilyesmit, csak olyan hülyeségeket, mint például hazudni bűn és mi egy más. De ezt manapság senki sem tartja be. Én sem szoktam… - csak úgy dőltek belőle a szavak, amik egyenként egy-egy apró forgatásként szolgáltak a Charlotte testébe szúrt tőrön. A nőben ugyanis tagadhatatlanul ott motoszkált a bűntudat lángja, melyet a fiú vádjai nemhogy eloltottak volna, inkább csak még jobban szítottak.
- Fejezd be! Mióta lettél ilyen gyerekes? Ilyen… Hogy is fogalmazzam meg? Érzelmes, pökhendi és sértődékeny – Will megforgatta égszínkék szemeit, amiket Magnus annyira szeretett és minden udvariasságot kerülve, leült a piros kanapéra. Lábait feltette a mellette pihenő kis-asztalra és ezzel a hanyag mozdulatával kis híján kiöntött egy pohár átlátszó löttyöt – amit minden jelenlévő alkoholnak gondolt.
- Will, mégis mit keresel itt? Jemnek és neked a vámpír és vérfarkas gyilkosságok után kéne nyomoznotok. Ezt a feladatot kaptátok – Charlotte hangja, akár egy acél kés pengéje a vajat, úgy hasította át a légtér oxigénjét. Lépteivel közelebb került a neveletlen fiúhoz, majd végigmérve azt, rosszallóan megcsóválta a fejét. Összefont karjait szétfeszítve, lazított testtartásán és a tenyerébe süllyesztette arcát.
- Épp a közelben voltunk, amikor megláttalak. Külön váltunk és jó ötletnek tűnt. Ha már nem mond senki semmit, akkor kiderítem magam – erősködött, s kezeivel, akár egy malom, körözni kezdett, ezzel biztatva a többieket arra, folytassák nyugodtan a megkezdett párbeszédet, ő úgy tesz majd, mintha ott sem lenne.
- Biztos, hogy tudni akarod? – most Magnus volt az, aki leült a fiú mellé és belekortyolva előre kikészített italába, Willre szegezte nyugodt tekintetét. Felvont szemöldökei egyszerre tükrözték hitetlenkedését és elismerésének halvány foszlányait. A férfi ugyanis már akkor tudta, hogy erre a beszélgetésre egyszer sor fog kerülni, amikor Lily megígértette vele, hogy Willt nem avatja be a részletekbe. Magnus sosem szegte meg a szavát, de úgy gondolta, a lány is örülne, ha végre megkapná a hőn áhított válaszait. Hisz ő maga kérte meg rá a levelében.
- Mindennél jobban.
- Rendben. Mennyit tudsz? Tisztában vagy vele, hogy miért vesztetted el őt? – egy egyszerű kérdéssel kezdett, mégis, már ez a sor is gondolkozásra késztette a mellette ülő Árnyvadászt. Nem azért, mert nem tudta, mit feleljen, csupán azon törte az agyát, hogyan fogalmazhatná meg a lehető legjobban a mondanivalóját, hiszen erre az alkalomra várt már több mint egy hete és nem akarta elrontani.
- Tudom, hogy megölte az Inkvizítort, ahogy azt is, hogy miattam tette – kezdett bele mondókájába, azonban Magnus belé fojtotta a felszínre törő szavait, hiszen már az eleje sem volt teljesen hű a valósághoz.
- Igaz, és mégsem. Lilyt azért ítélték el, mert megszegte a törvényt, de nem csupán érted tette. Ezzel a tettével ugyanis rengeteg másik életet megmentett, anélkül, hogy tudta volna. Te voltál a fő oka, azonban nem az egyetlen, így felejtsd el, hogy elkezded önmagad hibáztatni...
- Nem értem – vágott Magnus szavába, miközben Charlotte lélegzetvisszafojtva figyelte a köztük létrejött kommunikációt. Emlékezett rá, milyen volt, amikor a boszorkánymester felkereste az egyik este és a segítségét kérve elmesélt neki mindent töviről-hegyire, egyetlen apró részletet sem titkolva.
- Akkor talán megvárhatnád, amíg befejezem – Magnus szervezete egy újabb korty alkohollal lett gazdagabb, majd egy apró nyelés után folytatta megkezdett mesélését – Az Inkvizítor meg akart ölni téged, és még pár másik Árnyvadász gyereket, bár az okát én magam sem tudom. Lily már nem tudta elmondani, mire jutott, ahogy azt sem osztotta meg velem, honnan jött rá erre az egészre. A lényeg viszont így is megvan: Összejátszott egy Alvilágival, aki, nem újdonság, utálta a fajtátokat. Valamiféle új lényről magyarázott még mielőtt mindent elfelejtettek volna vele, egy hibridről.
- Szóval azt mondod, Lily mindenkit megmentett. Akkor miért vették el az emlékeit? – Will arcán tisztán kivehető volt, mennyire összezavarodott, hiszen az előbb hallottak alapján, egykori szerelme egy amolyan hős is lehetett volna. Ha közöttük maradt volna…
- Mert egyedül vitte végig. Én Alvilági vagyok, nekem nem hittek, Charlotte pedig a társa volt, akkor is kiállt volna mellette, ha nem lett volna igaza. Amúgy meg, sokkal jobban járt ezzel, mintha megölték volna, nem? – ezt a kérdést egy végtelennek tűnő, néma másodperc követte. A levegő megfagyott, mintha valaki egy hatalmas hóvihar után kiszellőztette volna a belteret, ezzel beengedve a kinti hideget. S bár a lélegzetük nem kreált aprócska bárányfelhőket, a sóhajtások visszafojtott hangját még egy süket is meghallotta volna.
- Add vissza neki! Mindet! – Will hangja cseppet sem volt könyörgő, sokkalta inkább a parancsoló jelző illett volna rá. Testét megfeszítve, akár egy támadásra kész ragadozó, úgy meredt Magnusra, pedig mindenki tisztában volt vele, hogy sosem lenne képes bántani. Túl sokat tett már érte ahhoz, mégis… Will és a hirtelen kirohanásai. Olyan embereknek is ártott már, akiket sosem állt szándékában, nem hogy tettel, de még szóval sem megsérteni.
- Még nincs vége a mesének. Ülj csak le a seggedre és akkor parancsolgass, ha mindent tudsz! – Magnus Charlotte felé küldött egy cinkos pillantást, mire a nő visszanyomta a helyére az időközben felálló fiút. Egy pillanatig úgy tűnt, Will ellenkezni fog, végül mégsem tette. Csak ült bambán, a semmibe meredve, valahova a boszorkánymester feje és a jobb válla közé.
- Az új Inkvizítor száműzte, érted? Örökre. Ha valaha is visszatérne, akkor a Klávé céltáblájának kellős közepére kerülne, nem csak Ő, de mindenki, aki kapcsolatba került vele. Charlotte, te, én… mindenki. Jem, az Intézet összes lakója – letéve poharát, először a szobában lévő emberekre mutatott, majd a levegőben össze-vissza, mintha a többiek is ott lettek volna, ha máshogy nem is, de lélekben.
  Will ismételten felállt a helyéről és körbe-körbesétálgatott, mint aki nagyon törte az agyát, azonban annak fogaskerekei feladták a szolgálatot. Charlotte eleinte megpróbálta egy apró érintésével megnyugtatni, de amikor az említett ellökte magától, jobb ötlet híján helyet foglalt Magnus mellett és egy pohár Brandy kíséretében várta az isteni csodát.
- Mi lenne, ha visszaadnád az emlékeit és elmenekülnénk? Én bujkálnék vele. Érte – tett egy javaslatot, miközben a kezébe került fém pálcikával megpiszkálta a szobában lévő kandallót, s annak tüzét. A lángok narancssárgás színe megvilágította az arcát, ahogy felé hajolt s melegséggel töltötte el percről-percre egyre inkább megnyugtatva igencsak felborzolt idegeit.
- A Klávé elől nincs menekvés. Ha egyszer felbőszíted, akkor vége mindennek.
- De már másnak is sikerült kijátszania őket.
- Ahhoz, hogy Lily és te normálisan élhessetek, és kivételesen a bujkálós megoldás nem tartozik ide, ahhoz be kell bizonyítanotok, hogy nem követett el olyan nagy bűnt, mint gondolják – próbálkozott a londoni Intézet vezetője, egy kedvezőbb, de annál nehezebben végrehajtható megoldással. Will elhúzta ajkait, majd Magnus felé fordította a tekintetét annak reményében, hogy képes lesz kiolvasni valamit annak macskaszerű íriszeiből.
- Megoldható? Ha be tudnánk bizonyítani, ismét egy lehetne közülünk? – kérdezte, leplezhetetlen reménnyel a hangjában. Will fejében azonnal zakatolni kezdett az a bizonyos használhatatlannak hitt fogaskerék és egymás után gyártotta a terveket. Eddig még csak az A-ig jutott.
- Talán. De nem tudom feloldani az emlékeit. Ahhoz, hogy visszakapd, magadnak kell megoldanod az eléd tornyosuló problémákat. Segíteni segítek, de nem így.  Ha pedig ezzel sem tudsz megbirkózni, akkor a Klávé elleni hajszával még csak ne is próbálkozz. Belebuknál, semmi kétség – Magnus felállt a kanapéról és töltött magának még egy pohárkával, majd elindult egy másik szoba felé, ezzel nyilvánvalóvá téve; részéről befejezettnek gondolta a beszélgetést.
- Szóval kaptam egy esélyt? De hogyan kezdjek neki? Segíts! – kiabált utána az ifjú Árnyvadász s lehorgasztott fejével tovább bámulta a tüzet, melynek lángjai visszatükröződtek fekete pupillájában. Az ajtó kinyílt, Charlotte pedig, ujjait a kereten támasztva várta, hogy Will kövesse őt - vissza az Intézetbe, vagy legalábbis el innen, ki London egyik utcájára. A betóduló szél hatására megremegtek a lángok, mintha táncot jártak volna egymással, s Will egy mélyről jövő sóhaj kíséretében már épp távozni készült, amikor egy szórakozott hang utána szólt, ezzel megállásra késztetve, félúton a kandalló és a kijárat között.
- Hiszen már emlékszik, csak egy kis rávezetés hiányzik.
  Miután kiejtette a szavakat, Magnus eltűnt, s már meg sem hallotta Will további kérdéseit, aki erre ráébredve elhagyta a boszorkánymester házát és annak melegét. Összehúzva magán a rajta lévő pulóvert, lassú, lomha léptekkel sétált Charlotte mellett anélkül, hogy megszólalt volna. Azonban, a rájuk telepedett csend kivételesen nem volt sem feszült, sem pedig kínos. Sokkal inkább gyógyító, mintha ettől a perctől kezdve elindultak volna a megértés útján. Will többé nem haragudott a nőre, ahogy Charlotte sem rá. A fiúnak csak egyetlen célja volt: Kideríteni, hol van Lily és rávenni arra, hogy emlékezzen, arra ki volt és, hogy milyen életet életek együtt. 

9 megjegyzés:

  1. Kedves szerecsendio!
    Mint mindig, így most is sikerült elvarázsolnod! Már nagyon várom a következő részt, ami remélem Lily szemszögéből lesz megírva. :)
    Nem tudom, hogy mások mit éreznek, de én elképesztően várom a nagy találkozást!

    Ölel,
    xx Esther

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Esther!
      Nagyon szépen köszönöm, és ígérem sietek a következő résszel, most is a folytatáson gondolkozom és vázlatozom, hogy semmit se hagyjak ki és egyik szálat se hanyagoljam el. Annyit elárulok, hogy a következő rész Lily és Will szemszögét is leírja, így egy kicsit hosszabb is, mint az eddigiek :)
      Nagyon szeretlek és hálás vagyok mindenért <333
      Millio puszi Xx

      Törlés
  2. Drága szerecsendio!

    Na, ez aztán egy igazán izgalmas fejezet volt, és annyi mindent megtudtunk, és közben mégsem, hogy csak na! Charlotte és Magnus beszélgetése már jól kezdődött, a boszorkánymester viselkedése, ahogyan átadod a karakterét még mindig nagyon tetszik! Lily levelét olvasván reálisnak éreztem, hogy ilyesmit írna szegény összezavarodva, válaszokat keresve, de bevallom, arra nem számítottam, hogy Will is felbukkan ebben a fejezetben, Mindenesetre kellemes meglepetés volt, mikor betoppant. Örültem, hogy nem hagyták tovább tapogatózni a sötétben, hanem beavatták végre abba, amit tudtak. Hm, kíváncsi vagyok, hogy az Inkvizítor miért is akarta megölni az Árnyvadázs-gyerekeket, és hogyan reagál a Klávé, ha megtudja, hogy Lily megint itt van, ráadásul elkezdett emlékezni. Will pedig biztosan tesz is róla, hogy sikerüljön fellebbenteni a fátylat teljes egészében a múltjáról. Hű, nagyon várom már a folytatást, mert biztos vagyok benne, hogy ezek után csak még nagyobb izgalmak jönnek!
    További szép napot! <3

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága FantasyGirl!
      Hahaha, amikor azt olvastam, hogy annyi mindent megtudtatok és mégsem, egy kicsit nevetnem kellett. Örülök, amiért így érzed, mert szeretnék rejtélyes maradni még egy darabig, hogy megmaradjon az izgalom. Imádok Magnusról írni, pedig tőle féltem a legjobban, ugyanis Cassandra Clare olyan jól megalkotta a karakterét, hogy féltem hozzányúlni. Boldog vagyok, amiért nem rontottam el.
      Megleptelek? Azt a... ez nagyon jó! Remélem máskor is sikerülni fog. Én kézenfekvőnek gondoltam a megjelenését, ugyanis, Charlotte aligha szegte volna meg a szavát a fiú kedvéért, így viszont nem kényszerült rá minderre. Mindenki jól jött ki belőle. Az Árnyvadászgyerekekről még később szó fog esni, sőt! Fontos lesz a vámpír-vérfarkas gyilkolások ügyében is. A Klávé pedig... ki fog borulni, hiszen veszélyeztetve érzik majd magukat. Ha pedig egy Árnyvadász veszélyben érzi magát...
      Millio puszi Xx További szép hetet <33 Köszönöm, hogy írtál és itt vagy nekem <3

      Törlés
  3. Drága Blake!
    Kérlek szépen ne itt hirdesd a blogod, hiszen annyi különböző Facebook-csoport létezik már, ahol ezt könnyűszerrel megteheted. Ha tényleg szereted a blogom és nem csak úgy mondtad, akkor pedig köszönöm.
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
  4. Drága Csillag!

    Tudom, hogy már többek között ezt a fejezetedet is olvastam, de mindig öröm újraolvasni egy-egy fejezetet, hiszen mindegyik a szívemhez nőtt, egyenesen belecsempészte magát és, amikor ezt mondom, egyáltalán nem túlzok. Hiába is állítod és hiszed az ellenkezőjét ez egyáltalán nincsen így. Napról napra egyre inkább megkedvelem Will karakterét, ebben az epizódban kissé sebezhetőnek is találtam, most nem volt olyan szúrós, mint úgy általában és nagyon örülök annak, hogy erről az oldaláról is megmutatkozott. Hiszen mindig jó, ha van valakinek humora, képes minden helyzetet elviccelni, de az is fontos, hogy tudjuk a gunyor alatt, hogyan is érzi magát valójában, legalábbis én így gondolom. Magnus karaktere pedig változatlanul elképesztő, nagyon szeretem őket, mind egytől egyig, de Te is tudod, kiket a legjobban ezt viszont nem jelenti azt, hogy a többi szereplőt ne találnám elbűvölőnek, hiszen mindegyikük az *.*
    Örülök annak, hogy Will végre esélyt kapott ahhoz, hogy önmaga keze által rendre rázza a dolgokat, már várom, hogy újraolvashassak bizonyos fejezeteket, amiket név szerint inkább nem említenék meg, hiszen akkor elvenném a többiektől az élvezetét a várakozásnak :)
    Összességében megint egy elképesztő fejezetet hoztál létre, el nem tudom mondani mennyire várom a folytatását annak, amit bemásoltál, hiszen annyira elképesztő, hogy egyszerűen nincsenek rá szavak. Nagyon imádom mind-mind az összeset.
    Millió puszi és szoros ölelés! <333 Nagyon szeretlek, sok-sok ihletet, támogatást, hiszen nagyon is megérdemled! <3333
    U.I.: Bocsáss meg a borzasztó megjegyzésért, de ma nem vagyok a toppon, amit az imént Neked bemásolt fejezetem is bizonyít. Sajnálom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Csigusz!
      Igen, te mindig minden fejezetet előre megkapsz, és örülök, amiért még nem untad meg ezt a történetet. Főleg, hogy az elején nagyon lassan indultak be az események. Na de, a következő fejezet már egyfajta előszele a közelgő viharnak.
      Will karakterét én is nagyon szeretem, annak ellenére hogy nagyon nehéz vele "dolgozni". Próbálok karakter-hű maradni. Magnus pedig a másik ilyen szereplő. Talán őket kettejüket szeretem a legjobban, meg persze Lilyt és Jemet... és (na jó, mindenkit szeretek)!
      Engem érdekelne, melyik fejezeteket szeretnéd visszaolvasni, most nagyon kíváncsivá tettél.
      Köszönöm, köszönöm és köszönöm. Annyira sokat jelent, hogy folyamatosan támogatsz. Nálad jobbat aligha kívánhatnék <33
      ui.: ne szapuld a fejezetedet és a kommentárt sem, mert egyikkel sem volt semmi probléma <3
      Millio puszi Xx nagyon nagyon szeretlek <3

      Törlés
  5. Drága szerecsendiom!

    Igen, ide is ennyire késve érkezem, de mivel feltett szándékom, hogy mindent bepótoljak még az iskola előtt, mindenképpen szerettem volna Veled kezdeni, hiszen már olyan régóta nem írtam neked egy sort se. Úgyhogy hatalmas bocsánat, most próbálok törtleszteni! :(
    Imádtam! Hű, komolyan úgy írsz, mint egy könyvben, elegendő leírással, elegendő párbeszéddel, fantasztikus, imádom! Féltem, hogy amikor újra akarnám kezdeni, akkor már nem is emlékeznék, hogy mi volt előtte, de tévedtem, mert szerencsére most sokkal tisztább minden, bárhogyan is történt ez. Hibátlan, tökéeltes történetvezetés, egyszeűren csodállak érte! Nagyon-nagyon szeretlek, tényleg bocsánat, kár volt hanyagolnom Téged! Tehetséges vagy, bár remélem erre már rájöttél! <3333333333

    Millió puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Azym!
      Ne kérj bocsánatot, mert nekem nem számít, hogy egy fél évet kihagytál, engem csak az érdekel, hogy most itt vagy és kitartóan támogatsz. Nagyon aranyos vagy, hogy annak ellenére, hogy már túl vagyok a történet felén, képes voltál minden egyes fejezet alá írni valamit. Elképesztő! <33
      Örülök, hogy imádtad, próbáltam élvezetesre írni az egészet, pedig itt még szinte semmi sem történik. Csak beszélgetnek a folytatásról. Arról, hogyan tovább. Igen, szerencséd van, mert pont egy olyan résznél folytattad, ami nagyjából helyreteszi az eddig megtudottakat, így emlékeztet az eddigi fejezetre. Köszönöm, köszönöm és köszönöm. Nagyon jól esnek a szavaid, itt mosolygok, mint egy idióta, közben pedig készülnöm kéne, mert mindjárt megy a busz. <3333 Nagyon szeretlek <3333
      Millio puszi Xx

      Törlés