2014. február 17., hétfő

7. fejezet

Sziasztok :)
Hűha, annyi minden van, amit mondani szeretnék nektek, hogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem.
Először is; szeretném megköszönni a támogatásotokat, a díjakat, a kommentárokat és a pipákat. Iszonyú hálás vagyok az új rendszeres olvasókért is. Remélem ezúttal sem okozom nektek csalódást...
Másodszor; a hétvégén nyertem egy blogversenyen, méghozzá ennek a blognak a Prológusával, és gondoltam, megosztom veletek ezt az örömhírt, ugyanis én csöppet sem számítottam rá.
Harmadszor; a történetben elérkeztünk egy olyan részhez, ami felgyorsítja az eseményeket, s lassan elvezet minket a várva várt találkozáshoz. Kicsit furán oldottam meg, amolyan huszonegyedik századi stílusban, remélem ennek ellenére nem lett pocsék.
Millio puszi és Jó olvasást! Xx
--------------------------------------------------------------------------------

Büvésztrükk a világhálón

  Luc még két programokkal teli és fárasztó nap elteltével is Miranda szavain kattogott, hiszen az álmok azóta sem kerülték el. Sőt! Egyre valóságosabbak lettek, amit csupán onnan tudott, hogy testén több karmolás is megmutatkozott egy-egy ébredést követően. Olyan volt, mintha a saját körmeivel vésett volna nonfiguratív ábrákat a bőrébe. Egy térképet, melyet bárhogy is forgatott, képtelen volt megfejteni. S valahányszor verejtéktócsában hánykódva dobta ki magából az ágy, a testét átjárta egy hátborzongató érzés, mely leginkább egy hűvös szellőre emlékeztette.
  Az eső kezdett alább hagyni, és tekintve, hogy már több napja folyamatosan zuhogott, Luc nem is emlékezett rá, milyen is volt egy igazán napsütéses délután. Így hát vidámsággal telve araszolt a vendégszoba ablakához, és egy egyszerű mozdulattal arrébb rántotta a vékony függönyöket, hogy még azok se akadályozhassák meg a város szépségének csodálásában. Bár sosem rajongott igazán Londonért, sőt, egyenesen taszította már maga Anglia is, mióta itt volt, mintha igazán otthon érezte volna magát. Luc képtelen lett volna pontosan körülírni érzéseinek kusza kavalkádját, csupán annyit tudott kinyögni Pierre kérdéseire is, hogy pozitívan csalódott a városban. A lány beleharapott alsó ajkába és úgy bámult ki a fejéből, miközben elfehéredett ujjaival a kezében lévő mobiltelefont szorongatta.
- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz – Chloe hangja olyan közelinek tűnt, mintha nem is létezett volna a közöttük tátongó hatalmas távolság, mintha mindez csupán egy délibáb lett volna. Luc legszívesebben elmondott volna barátnőjének mindent a különös álmairól és Pierre nagymamájával folytatott furcsa beszélgetéséről, de tisztában volt vele, hogy Chloe azon nyomban elkönyvelte volna egy elme roggyantnak. Nem arról volt szó, hogy a telefon másik végén fülelő lány nem volt igazi barátnő, de azért a természetfelettiben való hit túllépett minden határt. Hisz maga Luc sem volt tisztában vele, miben is hitt igazán. Eddig úgy gondolta, hogy az álmai a szülei balesetének elengedhetetlen következményei voltak, de az idő folyamatos múlásával kezdett kételkedni sziklaszilárd elméleteiben.
- Tudom, de tényleg nincs semmi érdekes errefelé. – Luc megrántotta a vállát, mintha Chloe és ő szemtől szemben álltak volna egymással, és csupán pár másodperc elteltével jött rá, hogy barátnője nem is látta eljátszott gesztusait. Arcát továbbra is a táj felé fordította, és annyira elveszett benne, hogy többé már nem is hallotta legjobb barátnőjének jellegzetes beszédét. Gondolataiban egy egészen más helyen volt; elképzelte, ahogy egy tükörsima tó mellett piknikezik egy feltűnően kék szemű fiúval, aki próbálja visszatartani az úszástól, mert a tó vize valamilyen – egy számára ismeretlen – oknál fogva mérgező volt.
   Luc megrázta a fejét, hogy kiverje belőle az ostoba tévképzeteteket, melyek már nappal sem hagyták nyugodni és egy ötperces búcsúzó után kinyomta a telefont, ezzel némaságot varázsolva a szobába. Lassú léptekkel közeledett a fürdőszoba falára felakasztott tükör felé, amiben gyorsan megigazította a haját és ezt követően kilépett a nappaliba, ahol Pierre és a nagypapája épp valamiféle lovakon játszott angol sport élő közvetítését bámulták a tévében. Luc kíváncsian ült le a kanapéra, szorosan barátja mellé, aki bár egy pillanatra sem szakította el a tekintetét a fekete-fehér, kissé régimódi készüléktől, kezeivel azonnal megszorította Luc jéghideg ujjait.
- Na végre, hogy itt vagy. Mi jót csináltál? – a lányt megnevettette a szemei előtt lejátszódó komikus jelenet, hiszen Pierre megkísérelte úgy megcsókolni, hogy közben mindvégig a televízió képernyőjét bámulta. A fiú ügyetlenségében lefordult a bőrből készült bútordarabról és a puha, szőrmés szőnyeg tetején landolt, magával húzva Luct is. 
- Csak felhívtam Chloet, azután pedig elvesztem a kilátásban – Luc beleszívta alsó ajkát és megpuszilta Pierre homlokát, aki óvatosan a lány derekára csúsztatta a kezeit, hogy minél szorosabban magához tudja ölelni. Annyira belevesztek egymás iránt generált szerelmükbe, hogy csak többszöri erőltetett köhintés után eszméltek rá arra, hol is tartózkodtak pontosan; a fiú nagyszüleinek nappalijában.
- Kértek valamit enni? Ha szeretnétek, akkor csinálok pizzát, azt minden fiatal szereti. – Pierre nagymamája próbálta elrejteni a szája sarkában előbukkanó mosoly aprócska jeleit, de Luc már túlságos kiismerte az itt eltöltött egy hét alatt ahhoz, hogy sikerüljön neki. A lány nagyon kínosan érezte magát, hiszen sosem szerette nagyközönség előtt kimutatni az érzéseit, így alig pár másodperc alatt jól kivehetően pírba borult az egész arca, ezzel egy túlérett paradicsom hasonmásává varázsolva a fejét. Orcáját beletemette a tenyereibe, majd leszállt Pierre földön fetrengő testéről és leporolva a ruháját, próbált egy tiszteletre méltó pozíciót felvenni; más szóval kihúzta magát.
- Nem vagyok éhes, köszönöm. Azon gondolkoztam… esetleg nincs errefelé valamiféle könyvtár vagy hasonló? – kérdezte végül, hiszen már tegnap este óta nem hagyta nyugodni a tudás iránt táplált égető vágya, ami csaknem szétfeszítette belülről.
- Miért mennél könyvtárba? Tudtommal utálsz mindent, ami tanulással kapcsolatos – barátja hangos kacagásban tört ki, de amikor feleszmélt rá, hogy szerelme nem nevetett vele együtt, sőt, egyenesen szúrós pillantásokkal ajándékozta meg ostoba tréfájának köszönhetően, engesztelésképp magához ölelte a lányt. Luc nem tagadhatta az igazságot, hiszen Pierre szavai tényleg megálltak a valóság lábán, de rosszul esett neki, hogy a fiú képes volt így lejáratni a nagyszülei előtt.
- A kettő nem zárja ki egymást – nyújtotta ki a nyelvét, és ezzel párhuzamosan egy hatalmasat dobbantott a lábaival, melynek következtében a zokniba bújtatott talpa azonnal zsibbadni kezdett. Elég gyerekes húzás volt, a mellei alatt keresztbe font karjainak látványáról már nem is beszélve, de ez abban a pillanatban egy csöppet sem érdekelte.
- Gyanús vagy nekem – Pierre felemelte egyik sötét színű szemöldökét, amitől egész arca egy ostoba, ám de vicces grimaszba torzult. Karjait Luc dereka köré fonta és felemelte őt a magasba, aminek hatására a lány ösztönösen felkapta a karjait, ezzel egyfajta pajzsot képezve önmaga előtt. Nem mintha félt volna Pierretől, hiszen tisztában volt vele, hogy a fiú sosem lenne képes bántani őt. Régebben, amikor hasonló álmokkal küzdött, akkor is nagyon agresszív volt. Egyszer kis híján kidobták egy étteremből, ahova a nevelőszüleivel ment, csak mert megrágalmazott egy ártalmatlan pincérlányt, akinek hegyes fülei voltak. Végül kiderült, hogy csak a szemei űztek belőle csalfa tréfát. Olyan volt az egész, akár egy délibáb – az egyik pillanatban még egy számodra tetszetős képet mutatott, a következőben pedig fejjel mentél neki a kőkemény falnak.
- Hagyjál már, te bolond – lökte el magától a fiút, aki kiskutyaszemmel próbálta maga mellett tartani, hasztalan. Luc már eldöntötte mit fog csinálni a nap folyamán, ahogy azt is, hogy mindezt egyedül hajtja végre - Szóval? – Luc beleharapott alsó ajkába és egy lágy csókot nyomott Pierre ajkaira, ami épp elég hosszú volt ahhoz, hogy élvezni tudják és épp elég rövid, hogy a fiút az őrületbe tudja kergetni.
- Két utcával lejjebb van egy könyvtár, régen mindig oda jártam, amikor nyaranta itt töltöttem egy kis időt. Remek képregény gyűjteményük van – Pierre megadóan nézett barátnőjének csokoládé színű szemeibe, melyek minduntalan egy frissen sült süteményre emlékeztették a fiút, akinek még a gyomra is görcsbe rándult a hirtelen támadt éhségétől – de ő nem ételre, hanem Lucra vágyott.
- Köszönöm. Ígérem, sietek. Hozzak esetleg valamit a boltból? – Luc öt másodperc alatt képes volt magára rángatni tavaszias balerinacipellőjét, ami tökéletesen illett barna, mintás cicanadrágjához és hosszított PEACE feliratos felsőjéhez. Már a kilincsen voltak a kezei, amikor visszaordibált a többieknek, és bár mindössze udvariasságból tette fel az előbbi kérdést, komolyan gondolta, hogy bármit elhozna nekik, ha arra kérnék – mindannak ellenére, hogy halványlila gőze sem volt róla, merre találhatna a környéken egy kisboltot esetleg egy pékséget.
- Nem kell kincsem, csak siess, bármit is akarsz te pont egy könyvtárban – Luc megforgatta szemeit Pierre gyerekes beszólásán, de azért mosolyogva intett neki, hogy ezt követően egy apró puszit dobhasson felé a levegőben, amit a fiú nevetve kapott el és szorított a szíve fölé.
- Csókolom.
   Luc gyors léptekkel sétált végig London utcáin, miközben próbált nem leragadni minden egyes érdekesnek titulált butik előtt. A kínálat majdnem olyan hatalmas volt, mint Párizsban – egyetlen apró különbséggel. Ezeket a holmikat még nem látta egyetlen elkényeztetett fruskán sem, akik szeretett városa utcáit járták. Legszívesebben megajándékozta volna magát egy új felsővel vagy farmernadrággal, de sajnos nem volt nála elég pénz, plusz már megígérte barátjának, hogy sietni fog. Pedig nála még egy nyamvadt csizma kiválasztása és minimum fél órát vett igénybe.
- Jó napot! – köszönt végül, amikor belépett a könyvtár kőporos épületébe, ami belülről sokkal szebb volt, mint azt bárki gondolni merte volna. Hatalmas ablakok engedték be a napfény rikító sugarait, melyek átvilágították a plafonig érő polcok sokaságát. Luc életében másodszor tette be a lábát egy könyvtárba, bár az első alkalommal az iskolai büntetése miatt, mintsem önszántából tartózkodott a könyvek birodalmában.
- Elnézést, esetleg meg tudná nekem mondani, merre találom a varázslattal kapcsolatos könyveket? – könyökével rátámaszkodott a fából készült pultra és többször is megismételte a kérdését, mire a könyvtáros lány hajlandó volt felé fordítani a tekintetét. Fekete, vastag keretes szemüvege mögül zord vonásokkal mérte végig Luc egész alakját, amitől a lánynak olyan érzése támadt, mintha el sem költözött volna otthonról. Nevelőszülei is mindig ilyen lekezelően bántak vele, anélkül, hogy bármiféle okuk lett volna rá. Elég volt nekik pusztán a tény, hogy Lucie létezett.
- A fantasy szekció jobb oldalt a harmadik szekrénysoron van. – A vörös, szeplőkkel keretezett arcú lány a megadott irányba bökött a fejével, majd belekortyolt gőzölgő kávéjába és ismételten az előtte pihenő számítógép képernyője felé fordította minden figyelmét, ügyet sem véve Lucra, vagy akárki másra, aki a könyvtárban tartózkodott. Luc megforgatta csokoládészín szemeit és köhintett egy aprót, és amikor ez sem segített, tenyerével rácsapott a pultra, mintha egy apró legyet ütött volna agyon.
- Félreértett. Nem képzeletbeli történetek kellenének, hanem tények és információk – jelentette ki erélyesen, és csípőre tette a kezeit, ezzel jelezve, hogy addig nem szándékozik elhagyni a kelletlen személy társaságát, amíg az készségesen ki nem segíti. A vörös lány idegesen emelte meg kissé dús szemöldökét, mely Luc szerint még sosem látott szemöldökcsipeszt, majd ezt követően letette a kezében tartott bögrét, hogy azt még véletlenül se ejtse ki idegtől remegő ujjai közül.
- Nos, bár mágia köztudottan nem létezik… balra az első polcon találni fog pár feljegyzést a sötét középkorról. Boszorkányüldözések és hasonlók – legyintett, mire Luc elmotyogott egy köszönömöt és már ott sem volt.
  A lány hamar rátalált az említett szekcióra, viszont ennyinél meg is állt a tudománya. Belekavarodott a bőség zavarába, hiszen ő mindössze egy-két aprócska feljegyzésre számított, ennek ellenére legalább ötven túlméretezett és egyformán világosbarna enciklopédia fogadta. Elhúzott szájjal nyúlt az első után, de amikor leemelte azt a helyéről, majdnem belefulladt a sok porba, ami ellepte a levegőt. Legszívesebben azonnal a háta mögött hagyta volna az egész helyet, de túlontúl égett benne a kíváncsiság lángja ahhoz, hogy azt egy aprócska kellemetlenség elolthassa. Meg akarta tudni, mi a történetük azoknak a neveknek, amiket Pierre nagymamája mondott neki, és remélte, hogy így kicsivel talán jobban megértheti majd saját magát és a furcsaságokat, amik körülzsongták mostanában. „Boszorkányok márpedig nincsenek!” Amint elolvasta a fejezetet, gyorsan tovább is lapozott, hiszen zsákutcába került. Úgy kapálózott, akár egy partra vetett hal, aki képtelen lélegezni kopoltyújával – sehogy sem találta a megfelelő bejegyzéseket. „Boszorkányperek és inkvizíció” Luc szemei előtt lassan összefolytak a sorok, és lassan már többet tudott magáról a büntetési folyamatokról, mint például a máglyán égetésről vagy a vízbe fojtásról, mint a saját szüleiről – a nevek azonban csak nem akartak felbukkanni.
  Luc három hatalmas könyvvel egyensúlyozgatott el egy üresen álló asztalhoz, majd leülve mellé belevetette magát az újdonságokkal teli sorokba, amik leginkább démonidézésről és halottak feltámasztásáról szóltak. Volt egy érdekes cikk egy lányról, akit a második világháború éveiben mágia használatának gyanújával végeztek ki. Egy náci tiszt azt állította, hogy Emilie DiAngello rontást küldött az egész katonaságra, és ezért vesztették el az egyik sorsdöntő csatájukat a franciákkal szemben. A lányt egy egész város előtt égették porrá, miközben a sikolya körbelengte Senlis főterének egészét. Luc hátán felállt a szőr már magára a gondolatra is, hogy ilyen komolyan megtörténhetett, és idegesen csukta össze az óriási lapokkal töltött könyvet, hogy azt az asztal másik végébe száműzhesse. Senlis csupán ötven kilométerre lehetett Párizstól. Vagyis határozottan közelinek tűnt, amikor az osztálytársaival egyszer meglátogatták a várost egy tanulmányi kirándulás alkalmával. Akkor még csak nem is halott ehhez fogható pletykákat, bár így jobban belegondolva, mindig is furának tartotta a hely főterén pihenő fát, és a lombján himbálózó szélcsengettyűt. Talán nem is egy kisgyerek akasztotta rá, hanem egy emlék volt, amit egy későbbi rokon hagyhatott maga után.
- Használhatom az internetet is? – Luc a lehető legtiszteletteljesebben szólította meg a Georgina névtáblát viselő könyvtárost, hiszen nem akarta még inkább felbosszantani, a már amúgy is paprikás hangulatú idegent.
- Persze, egy óra két font.
  Miután Luc átnyújtotta neki a kiszámolt összeget, a vörös hajzuhataggal rendelkező lány átnyújtott neki egy laminált lapot, melyen egy tizenegy darabból álló betűhalmaz pihent.
  Leülve egy rozoga székre, melynek vászonból készült huzata a kelleténél többet volt használva, mint azt el tudta volna viselni, egy laza mozdulattal beüzemeltette a behemót elektronikai eszközt. Először a kék képernyő töltött be, amin fehéren villogott a könyvtár logója majd egy jegyzeteknek fenntartott papír alakú program, végül a böngésző – abból is a legrégebbi változat, amit már mindenki csak arra használt, hogy letöltse a legújabbat.
  Luc ujjai olyan gyorsasággal pötyögtek, hogy a lánynak várnia kellett pár másodpercet, míg a számítógép megjelenítette a szavait. Betűi legelsőként a következőt formálták meg; Herondale. Azonban a várt eredmény elmaradt, és csupán pár haszontalan információrengeteg került Luc szeme elé – kutyasétáltató menhelyekről és egy agyon dicsért étteremről, ahol még soha életében nem járt.
  A második és a harmadik opció sem volt sikeresebb a Carstairs és a Branwell vezetéknevekkel, és mire észbe kapott Georgina apró köhécselésekkel jelezte neki, hogy nemsokára lejár az ideje, és vagy kifizet újabb két fontot, vagy feláll a géptől anélkül, hogy bármit is megtudott volna.
- Egy pillanat – kiáltotta oda a pult mögött szobrozó egyednek, végül leírta az utolsó mentsvárát, azt a nevet, ami már az első pillanatban felkeltette az érdeklődését; Magnus Bane.
  A lány előtt elsötétült a képernyő, és egy pillanat erejéig azt hitte, hogy a kelletlen angol nőszemély kihúzta a zsinórokat a konnektorból, de akkor olyan dolog történt, amit még tulajdon szemeinek is alig akart elhinni. Egy apró, hajszál vékony csík kúszott be a képernyő felületére, ami hol megjelent, hol eltűnt, végül egy kék szikrázás következtében szétrobbant, akár a tűzijáték. Luc lélegzetvisszafojtva meredt maga elé, félt pislogni, nehogy elszalajtson egyetlen pillanatot is a hihetetlen történésekből. A füstként gomolygó hamudarabok lassan betűket formáltak – oly titokzatosakat, melyek aligha tűntek valóságosnak… mégis. Luc apróra zsugorította szemgödreit, hogy jobban el tudja olvasni az angol nyelven íródott szöveget, ami a következőt tartalmazta:

„Bájitalok, portál idézés, halálos sebek gyógyítása vagy csupán egy jó kis buli, esetleg egy-éjszakás kaland? Bármire is van szüksége – feltéve, ha van rá elég pénze – csak írjon egy üzenetet New York fő boszorkánymesterének.”

  Egy másodpercig tartott csupán, majd Luc tekintete ismételten a Google színes betűire tapadt, mintha az előző hirdetés fel sem bukkant volna – mintha csupán egy apró bűvész trükk lett volna, egy ostoba szemfényvesztés. De akkor Luc honnan tudta az e-mail címet anélkül, hogy az meg lett volna említve, és ami a legfontosabb: miért érzett késztetést, hogy beszéljen ezzel az emberrel?
- Lejárt az idő! – Georgina nyávogós hangja áttörte Luc gondolatainak törékeny burkát, és az összezavarodott lány már csak arra eszmélt fel, hogy jócskán elszaladt az idő, és hogy már rég vissza kellett volna térnie Pierre nagyszüleinek a házába, így hát rohanva hagyta a háta mögött a könyvtárat és azzal együtt minden megtudott információt.

11 megjegyzés:

  1. Drága szerecsendio!

    Tegnap találtam rá a blogodra, és ne kérd, hogy jellemezzem, mert akkor este nyolcig olvashatnád a kommentemet. A lényeg: imádom a történeted, és az eredeti sztorit is imádom, melyet kedvenc íróm Cassandra Clare alkotott. Nagyon örültem, hogy találtam egy ilyen fanfictiont! Ez egyszerűen csodálatos, ahogy a mai rész is!
    Rmélem hamarosan újra olvashatom soraid!

    Ölel,
    xx Esther

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Esther!
      Tegnap találtál rá, és máris elolvastad az eddigi fejezeteket? *-* Fogalmam sincs mit mondhatnék, ez nagyon aranyos tőled, szerintem ezzel az egy mondatoddal vidámmá varázsoltad a napomat. Komolyan mondom, nagyon sokat jelent.
      Én is nagyon szeretem az eredeti sztorit és csak remélni tudom, hogy egyszer ez is lesz, legalább fele annyira jó. Köszönöm, köszönöm és köszönöm; mindent. Sietek a folytatással, ahogy tőlem telik <33
      Millio puszi Xx

      Törlés
  2. Drága szerecsendio!

    Először is: gratulálok a győzelemhez! Megérdemelted!
    Hú, imádtam ezt a fejezetet! Bár nem volt benne Will, így is faltam a sorokat, éreztem, ahogyan a hömpölygő Temze magával sodor valami jobb, valami nagyobb felé. Örülök, hogy Lucie (Nem bírom rávenni magamat, hogy Lucnek hívjam, mert franciásként állandóan férfinévre asszociálok, de sebaj) nem ül a fenekén, hanem belevágott a nyomozásba. Pierre még mindig édes és rettentően rendes barát, remélem, nem ismertük félre, s ha így van, akkor remélem, hogy baja sem esik majd ebben a csúnya alvilági világban. A vége pedig! Izgatottan vártam, hogy vajon mit fog találni, az egész keresést nagyon élethűen írtad le, én is itt sóhajtoztam tehetetlenségemben, hogy mikor találunk már valamit, de erre nem gondoltam volna. Viszont ez annyira Magnusos! Imádom, komolyan, a Google-s hirdetés nagyszerű ötlet volt! Már csak arra vagyok kíváncsi, mit kezd ezzel az információval a mi hősnőnk! Alig várom a folytatást!
    Ó, és benn lesznek Lightwoodék meg Cecily! Jaj, nagyon boldoggá tettél ezzel! Egyre jobban izgulok, milyen szálat kanyarintottál nekik. A hozzájuk választott színészek pedig illenek rájuk, alig várom, hogy olvashassak róluk is. De addig is, legfőképp a híres-neves újabb találkozásra lennék kíváncsi!
    Sok kitartást a folytatáshoz, és csak így tovább!

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Fantasy Girl!
      Nagyon szépen köszönöm, még mindig alig hiszem el, hogy nyertem.
      Tényleg? Hatalmas kő esett le a szívemről, most, hogy látom, tetszett a fejezet. Bevallom, kicsit féltem a végétől, hiszen nem tudtam mennyire élethű egy Google hirdetés. Az, hogy Lucie mit kezd ezzel az információval... számomra egyértelmű, de ha neked még nem, akkor valamit nagyon jól csinálhatok. Nem is árulnám el a folytatást, de természetesen hamar ki fog derülni.
      Komolyan egy fiú jut eszedbe a Luc becenévről? :O Hűha, fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen.
      Pierre egy nagyon kedves srác, a maga módján ártatlan és szeretetre méltó. Az ember amint szóba elegyedik vele, azonnal megkedveli, viszont az hatalmas célponttá változtatja. Valahogy ki fog kerülni a képből, hiszen Lilyt nem neki szántam, viszont az, hogy mindez hogyan fog megtörténni... egy baleset, vagy valami egészen más? Idővel kiderül :)
      Igen. Amikor felhoztad a karakterüket eleinte elvetetettem, de aztán tovább gondoltam és találtam helyet a számukra. Remélem kellőképp figyelni tudok majd rájuk. Szerintem is illenek hozzájuk az általam választott színészek. Úgy látszik csupán Willel volt nehéz megbarátkoznia a többségnek.
      Sietek a folytatással és már tényleg közel van az a bizonyos találkozó.
      Millio puszi Xx és kellemes hetet <3

      Törlés
  3. Drága szerecsendio!

    Igen, valóban egy nap alatt elolvastam az összes eddigi fentlévő fejezetet, de ha rajtam múlt volna, akkor azokat is kivégeztem volna amiket még nemtettél fel. :D
    Amúgy örülök, hogy örömöt okoztam neked!

    Ölel,
    xx Esther

    VálaszTörlés
  4. Csak nem egy új csodálatos rész?? Dehoogynem:Dhihetetlen imádnivaló és érdekes a történet!!nem tudom hogy csinálod de nagyon értesz az íráshoz:) nagyon várom a következőt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedveském!
      Nagyon aranyos vagy, annyira boldoggá tettél ezzel a kommentárral. Pedig nem is ez a rész a kedvencem, hanem egy későbbi, amit még nem tettem közzé. Köszönöm, köszönöm és köszönöm. Tényleg, mindenért hálás vagyok. Sietek a következővel <333
      Millio puszi Xx

      Törlés
  5. Drága, felülmúlhatatlan, tehetséges, egyedüli szerecsendiom!

    Eszméletlenül tetszett ez a rész, mindig akkor izgatottság jár át, amikor úgy érzem rá fog jönni valamire. Most így ez volt, amikor kutakodott a könyvtárban, sejtettem, hogy némi információval azért el fogod őt látni. Hűha, alig várom, hogy szép lassan összerakja a darabkákat, csodálatos, amit véghez viszel! Komolyan ez egy borzasztóan eredeti blog! Köszönöm, amiért írod, mert az biztos, hogy nem sok ilyen csodálatos alkotás van! Nagyon nagyon szeretlek, csak így tovább! <333333

    Millió puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, kedves, aranyos túlzó Azym!
      Nagyon örülök, amiért tetszett a rész, nagyon sokat jelent, hogy mindig ilyen pozitív véleménnyel vagy arról, amit csinálok <3 Hihetetlen, mennyire aranyos vagy, nem tudom, mivel érdemeltem ki a támogatásodat. Köszönöm, köszönöm és köszönöm.
      Nos, igen. Muszáj volt már valami információt is belecsempésznem ebbe az egészbe, hiszen akkor sosem haladt volna előre a történet. Innentől kezdve majd beindulnak az események, végre :D Remélem azt sem rontom majd el <333
      Millio puszi Xx nagyon szeretlek <333

      Törlés
  6. Drága, Egyetlen, tehetséges Csillagom!

    Borzasztóan röstellem, hogy csak most jutottam el odáig, hogy írjak Neked, de eldöntöttem, hogy a héten erősen pótolni fogom a lemaradásaimat, aminek nem kicsi a száma. A fejezet rettentően jó volt, nemcsak azért, mert Pierre az örök kedvencem szerepet kapott bennem, hanem, mert egyes sorok egészen komolyan az arcomra forrasztották a mosolyt. Kiváltképpen Magnus hirdetése a fejezet végén, amiben olyannyira megmutatkozik milyen is ő, hogy még a vak is észrevenné ki is hirdette meg azokat a bizonyos sorokat. Az egész kutatás teljes mértékben élethű volt, de komolyan nem is kell csodálkozni ezen, hiszen minden egyes sorod olyan mintha előttem zajlana le, vagyis az, amik megtörténnek egy- egy epizód során. Mindet egytől egyig szeretem és akármennyire is olvastam már sosem tudnám megunni, hiszen Te írod őket, aki az egyik legnagyobb kedvencem abból a kevésből, akinek követem a történeteit a bloggerek világában. És tudom, hogy most azt hiszed, elfogult vagyok, de ez egyáltalán nincsen így. Ha nem szeretném azt, amit csinálsz, unalmasnak, vontatottnak, egyhangúnak találnám, nem olvasnám. A soraidban pedig rengeteg igazság bújik meg, élethűség és nem mellesleg szerintem a történet alapjai is elképesztő, és természetesen az is, amit kihoztál ebből az egészből, a tanulsága – ami természetesen van, hiába állítod az ellenkezőjét – pedig világos, mint a nap. Hiszen VAN neki!!!!
    Szóval összességében ezt a fejezetet is nagyon imádtam, ahogyan téged is nagyon szeretlek! <333 Sok-sok ihletet, szeretetet és ölelést! <333 Azonnal olvasom is a következő részt és ahhoz is írok Neked! :)
    Szeretlek! <33333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, tehetséges Krisztim!
      Ne bánkódj emiatt, én is rendszeresen lemaradok az olvasásban, és hát, kézen fekvő, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is, mint például az iskola és a magánélet. Egyes sorok megmosolyogtattak? Jaj, ennek nagyon örülök, mindig boldoggá tesz, ha bármiféle érzelmet ki tudok csalogatni az emberekből. Igen, Magnus hozta a formáját, de hát épp ezért szeretjük őt annyira, nem igaz?!
      Jaj, mindig túlzásokba esel velem kapcsolatban, nem vagyok én olyan jó <3 Nagyon-nagyon szeretlek, örülök, hogy itt vagy nekem, nem is tudom, mivel érdemeltem ki <3
      Millio puszi Xx köszönöm, köszönöm és köszönöm. MINDENT!

      Törlés