Sziasztok :)
Eltelt újabb tíz nap, így meghoztam az újabb részt. Ebben "kicsit" - és tényleg csak egy kicsit - beindulnak a dolgok, és el sem hiszitek mennyire várom már, hogy belecsaphassak a kutatásokba és bonyodalmakba. Remélem nem fogom elrontani. Köszönöm a támogatásotokat, eszméletlenül sokat jelent, nem is tudom, mivel érdemelhettem ki mindezt. Nagyon szeretlek titeket. Remélem nektek kevésbé fárasztóak a napjaitok, mint nekem.
Jó olvasást és millio puszi Xx szerecsendio
--------------------------------------------------------------------------------
Sötétséget fény követ
Hangos zeneszó járta át az East Endet, mely leginkább egy helyi
szórakozóhelynek volt köszönhető, mintsem a közelben járkáló embereknek. Az idő
már elég későre járt, a Nap is réges-rég elhagyta a horizontot, mire Jem és Will
leadták a rendelésüket az étteremként is funkcionáló épületben. A Phantom Café
kívülről pontosan úgy nézett ki, mint bármelyik másik Pub London területén,
azonban ha egyszer valaki arra vetemedett, hogy a rossz híre ellenére átlépte a
küszöbét, akkor hatalmas furcsaságoknak lehetett a szemtanúja. Ugyanis a
törzsvendégek nagy részét természetfeletti lények alkották, így az sem ment ritkaság
számba, hogy az Árnyvadászok melletti asztalnál egy feltűnően zajos és szőrös
banda kártyázgatott – vérfarkasok.
- Ne nézd már őket ilyen feltűnően!
Mindjárt kiesik a szemed – Will összerezzent, ahogy eljutottak a tudatáig
barátja szavai. Felhúzott szemöldökkel meredt a vele szemben ülő fiúra és egy
vállrántást követően megforgatta tengerkék szemeit.
Mióta pár napja volt az a kiborulása, mely során kis híján nekiesett
Charlottenak, mindenki olyan furán viselkedett vele, mintha megkattant volna.
Bár, ahogy az óra mutatója folyamatosan rótta köreit, egyre inkább kezdte
elhinni, hogy megbolondult. Nem talált más magyarázatot a történésekre, s
leginkább arról álmodozott, hogy az elmúlt héten tett felfedezései mind csupán
saját agyának tévképzetei voltak. Felejteni
akart, és épp ezért kereste fel ma este ezt a helyet.
- Még mindig nem értem, miért jöttél
velem. Nincs szükségem bébi csőszre. Vagy ha minden áron rám akartok
szabadítani egyet, akkor egy sokkal szexisebbet akarok! Lehetőleg nagy
keblekkel, pénisz nélkül – Jem szó nélkül hagyta Will megjegyzését és
udvariasan a pixie pincérlány felé fordult, aki időközben meghozta a kívánt
ételeket és italokat – Will részéről leginkább italokat.
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, de erre
semmi esélyed sincs – Will beleharapott az elé rakott hamburgerbe, hogy ezzel
is visszanyelje epés megjegyzéseinek tömkelegét. A száján végigfolyt egy vékony
ketchupcsík, amit egy hófehér szalvétával törölt le onnan, majd egy kis rágás
után szólásra nyitotta a száját.
- Szerinted is megbolondultam, mi? Ne
is tagadd! – kelletlenül nyelte le az utolsó falatokat, hogy ezt követően
leöblíthesse őket egy pohár vodkával. A legtöbbször, amikor kijárt éjszakánként
leginkább a Temze partját járta, most viszont képtelen lett volna a hatalmas
folyamra nézni. Túl sok emlék fűzte azt egy csokoládészín szempár
tulajdonosához.
- Nem. Csupán aggódom érted – bár Jem
igazat mondott, ezzel az egy mondattal képes volt némaságba burkolni a kettejük
között felgyülemlett levegőkeveréket. Mintha egy átlátszó üvegfalat húzott
volna kettejük közé, melyen keresztül bár látták egymást, a hangok képtelenek
voltak áttörni a plexi felületén. Így nem is próbálkoztak vele. Csak ültek ott,
mélyen a gondolataikba temetkezve, kifejezéstelen vonásokat öltve arcaikra.
- Én tényleg láttam – Will szemei
üvegesek voltak, s bár belül kétségbeesetten kutatott valami kézzel fogható
tény után, amibe még Jem sem tudott belekötni, egyszerűen képtelen
volt rá. Charlotte elvette tőle a naplót és azon kívül semmije sem volt.
- Akkor mit gondolsz, kit temettek el a
szemünk előtt annak idején a Csontvárosban? – Will elméje azon nyomban
emlékképek sokaságával bombázta a fiút, melynek következtében megvonaglott az
arca. Tenyereit önkénytelenül szorította össze, oly nagy vehemenciával, hogy
még az ujjbegyei is elfehéredtek. Szája apró vonallá préselődött, s ugyan
minden erejével azon volt, hogy felejtsem; képtelen volt rá.
Azon a szombati napon az egész Intézet hófehérbe öltözött, Árnyvadász
szokásokhoz híven, hiszen a nephilim népnél ez számított a gyász színének. Will
undorodva nézett végig magán. Ébenfekete haja éles kontrasztban állt elsápadt
bőrével és alig akarta elhinni, hogy tényleg a valóságba csöppent, s nem a
képzelete játszott vele csúfos tréfát. Egy héttel ezelőtt még boldogan
tervezgette a jövőt Lilyvel, azonban most, hogy a lány temetésére igyekezett,
minden olyan zavaros lett a fejében. Magnus előző este meglátogatta és azt
mondta neki, hogy Lily nagyon bátran viselkedett, ám Will valahányszor a halála
okára kérdezett, a boszorkánymester elterelte a témát. Eleinte fel sem tűnt
neki, csak most, hogy a tükör előtt állt, visszaidézve a pillanatokat, jött rá
arra, hogy Magnus elhallgatott valamit. Valami nagy jelentéssel bírót.
Lassú, lomha léptekkel sétált le az Intézet lépcsőjén, hogy ezt követően
a barátaival együtt elmehessenek a temetésre. Mindenki szomorú volt, mintha az
Árnyvadászoknál nem lett volna mindennapos az elmúlás gondolata. Hiszen jól
tudták, hogy egyikük sem érheti meg az öregkort, vagyis minderre igencsak csekély
esélyük nyílt a démonokkal folytatott harc okán. Azonban az mindenkit
megrázott, hogy Lily ilyen hamar eltávozott közülük. Semmi kétség, ő volt az
egyik legjobb harcos az Intézetben – Willt kivéve, de persze ő minden egyes
alkalommal elgyengült, amikor egymással verekedtek.
- Nem tudom – motyogta az orra alatt,
amikor Jem megköszörülte a torkát, ezzel visszarángatva barátját a valóságba.
- És miért titkolná előlünk bárki is,
hogy eddig emlékek nélkül bolyongott Európában? Feltéve, ha hiszek neked,
persze – tette hozzá gyorsan, mielőtt felesleges reményekbe kergette volna
Willt. Igazából egy része már kezdett hinni neki, de valamiért képtelen volt
elfogadni a tényt, hogy Charlotte, akit mindig is tisztelt a kedvessége és
őszintesége miatt, képes lenne a szemükbe hazudni, amikor ő is látta, mennyire
megviselte a vele szemben ülő Árnyvadászt szerelme elvesztése.
- Nem tudom – Will egyre
kellemetlenebbül érezte magát, így eltüntetett egy újabb pohár világosbarna
bourbon wiskeyt. Elemelve az ajkaitól az üveg jéghideg felületét, az ujjai közt
szorongatta az átlátszó tárgyat, ahelyett, hogy azon nyomban letette volna a
fából készült asztalra, mely minden egyes alkalommal megmozdult, valahányszor
Jem rátette a könyökét. Will csak bambán bámult ki a fejből, kezei közt
forgatva a poharat, aminek az alján meg-megcsillant pár csepp alkohol, melyet
legszívesebben azonnal kiszippantott volna belőle, hogy egyetlen mámorító
részecskéje se menjen kárba a felejtést hozó nedűnek.
- És …
- Értettem, mára elég a szentbeszédből!
Úgysem találom meg, bármennyire is szeretném. A pályaudvari incidens óta nem
láttam – forgatta meg a szemeit, ezt követően pedig felhajtott egy újabb adag
szeszes italt, de annyira remegett a keze a benne lévő idegességtől, hogy annak
a fele rálöttyent a rajta lévő fekete pólóra. Hangos káromkodások cifra sora
hagyta el a száját, azonban senki még csak feléjük sem fordult. Az ilyen és
ehhez hasonló dolgok és tettek ugyanis koránt sem voltak szokatlanok a Phantom
Café vendégeinek körében. Egyszer még egy nagyobb verekedés is lezajlott az
Árnyvadászok szeme előtt, amibe végül Will be is szállt. Akkor mindenkinek azt
mondta, hogy csak a kötelességtudat vezérelte, azonban az igazság az volt, hogy
élvezte, amikor levezette az Alvilágiakon, felgyülemlett dühét.
- Apropó. Azt a démont minél előbb meg
kell találnunk. Hátha tudni fogja, miért öldösnek mostanában vámpírokat és
vérfarkasokat – terelte el a témát Jem, amiért Will roppant hálás volt neki,
bár ezt az ég világért sem adta volna a fiú tudtára.
- Szerintem semmit sem tud róla. Ahhoz
túl ostoba képe volt – Will hangos kacagásban tört ki, már szinte a könnyei is
kicsordultak és még akkor sem zavartatta magát, amikor Jem nem hogy nem
viszonozta jókedvét, de még rosszallóan meg is rázta a fejét. A mai napig
képtelen volt felfogni, hogy lehetett minden egyes alkalommal ilyen nyugodt a vele
szemben pihenő srác, amikor ő rendszeresen kiakasztotta a körülötte élőket.
Jemen kívül egyetlen ilyen emberrel sem találkozott még, hiszen Lilyt is
gyakorta az őrületbe kergette annak idején, amikor még együtt voltak.
- Neked is ostoba képed van, mégsem
vagy tudatlan – Will a szemeihez emelte az egyik kezét és kitörölte belőlük a
felgyülemlett könnycseppeket. Egy pillanatig azon is elgondolkozott, hogy
Jemnek valószínűleg igaza volt, és tényleg kiszedhettek volna abból a rusnyaságból
pár használható dolgot és akkor végre megoldhatták volna a rejtélyes gyilkosságokat,
elkaphatták volna a törvényszegőt, hogy azt követően számára sokkalta fontosabb
ügyekkel is foglalkozhassanak. Aztán arra a következtetésre jutott, hogy
mostanában túl sokat gondolkozott.
- Jó, tegyük fel, hogy ha elkapjuk,
akkor kiszedhetünk belőle pár hasznos infót. Akkor mi lesz? Elhiszed minden szavát?
– kérdezte gúnyosan, bár az általa viselt érzéketlen álarc mögött tényleg
érdekelte Jem válasza.
- Van más választásunk? – Nem volt más
választásuk, ezzel mindenki tisztában volt. Nagyon kevés nyomuk volt, mindössze
pár gusztustalan holttest, amiket már akkor elleptek a férgek, mire bárki is
felfedezte volna őket. A gyilkos jól tudta, hogy kiket végezzen ki; olyanokat,
akik nem hiányoztak senkinek.
- Te mit gondolsz, miért történnek ezek
a gyilkosságok? – érdeklődött tovább, miközben kiszedett a zsebéből pár fontot,
amit némi számolgatás után ráhelyezett az asztal dülöngélő felületére. Elég
későre járt már az idő és úgy tervezte, hogy ma még ír egy üzenetet Magnusnak,
hiszen a legutóbbi alkalommal Church megzavarta és teljesen elvonta a figyelmét
a sunyi kis akciójával, melynek során megmutatta neki az elveszettnek hitt
naplót. Még mindig alig akarta elhinni, hogy az a kis dög ekkora szívességet
tett neki annak ellenére, hogy nyíltan utálta. Bár, mostanában már gyakrabban
simogatta meg, egyfajta hála gyanánt.
- Nem tudom, de az, ahogyan
kivéreztették őket. Mintha, nem is tudom… - Jem elakadt a mondanivalója közepén
ezzel csúnyán a levegőben hagyva az egészet, gondolkodásra ösztönözve Willt. De
ő nem akart ezen rágódni. Túl fáradt volt az agya a benne lévő fogaskerekek szüntelen forgásától. Már szinte csengett a füle attól, ahogyan összeértek a mini
fémszerkezetek.
- Ennek semmi értelme. Talán csak
véletlen az egész – legyintett, majd felállt a helyéről és kacsintott egyet a
mellettük elhaladó, kék hajú pixie lány felé, aki olyan kedvesen kiszolgálta
őket az este folyamán. Bevárta, amíg Jem is kényelmesen elkészült a borravaló
számolgatásával - amit Will ezúttal is túlontúl soknak talált, mégsem szólt
semmit – majd a kijárat felé lépkedtek.
Az utca korom sötétbe burkolózott. Az egyetlen fényforrás a hatalmas
lámpákból érkező pislákoló világosság volt, na meg a telihold fénye, ami még
ezüstösebbé varázsolta Jem sápadt bőrét. Lassan haladtak, hiszen Jemnek muszáj
volt a pálcájára támaszkodnia, ugyanis a szokottabbnál is kimerültebbnek tűnt.
Will úgy gondolta, barátja annyira aggódott miatta, hogy megfeledkezett a
gyógyszeréről és emiatt nagyon dühös lett önmagára.
- Ezt te sem hiszed el – Jem nem nézett
Will szemében, miközben visszautalt a befejezetlen beszélgetésükre, s arra,
hogy az Árnyvadász társa véletlennek titulálta a különös eseteket. Az utcát és
annak repedéseit kémlelte, melyek nonfiguratív ábrákat képeztek a beton
felületére, ezzel absztrakt műalkotásokat varázsolva a hozzá hasonló járókelők
számára.
- Manapság semmit sem hiszek el. Nem
mondtál újat – ez volt az utolsó, amit egymásnak mondtak, mielőtt megérkeztek
volna az Intézet kapuja elé.
Will kissé megtorpant, s bár azt hitte Jemnek nem szúrt szemet tétovasága,
az, hogy barátja nem tette szóvá még nem jelentette azt, hogy nem is vette
észre. A fiú csupán hű akart lenni önmagához és szemet hunyt a másik hibái
felett. Tudta, hogy azzal csak még jobban szítaná a Willben felgyülemlett
sértettséget, ha ő is beállna a sorba, hogy beszólogasson neki. Charlotte
ugyanis pár napja mintha rászállt volna a barátjára. Nem volt olyan feltűnő a
változás, mindössze pár apró gesztus árulta el, hogy a szokottnál jobban
összevesztek; hogy ezúttal valamelyikük túl messzire ment. S nem volt nehéz
kitalálni, melyikük.
- Sziasztok. Miért van olyan szagod,
mint egy bőrig ázott kutyának? – Charlotte hangja átvágott az előtéren és már
azelőtt eljutott a fiúk tudatáig, mielőtt megpillantották volna. Ugyanis minden
lámpa le volt oltva, ezzel sötétség gúnyájába öltöztetve a keskeny folyosót.
- Neked ahhoz semmi közöd – Will
eljátszott szédelgése közben direkt nekiment az Intézet vezetőjének, aki minden
bizonnyal azonnal hanyatt esett volna, ha nem lettek volna Árnyvadász ösztönei
– ezeknek köszönhetően csak egy lépést kellett hátrálnia. Jem kikerekedett
szemekkel nézte az előtte zajló jelenetet, de túlságosan kimerült volt ahhoz,
hogy közbeavatkozzon, így csak várt és figyelt. Szálkás izmai megfeszültek a
felsője alatt, ahogy megmarkolta a jáde pálcáját és még lélegezni is
elfelejtett, annyira feszült volt a hangulat.
- De igenis van. Nem értem, miért gondoltad
jó megoldásnak az alkoholt – bár Charlotte hangja egy oktávval nyugodtabbnak
hatott, nem szűnt meg kioktató lenni. A fiatal nő kihúzta magát és állta Will
tekintetét, mellyel még Jemre is képes volt ráhozni a frászt. Ilyenkor ugyanis
olyan érzelemmentesnek tűnt, akár egy gép. Egy szívtelen, lelketlen, fémből
készült szerkezet.
- Csak leöntöttek, oké? Jó, nem csak
leöntöttek. Nem számít – Will megrántotta a vállát és már épp távozni készült,
amikor Charlotte egy egyszerű, laza mozdulattal visszahúzta őt. Csupán pár
centiméter választotta el őket egymástól, de ez nem olyan volt, mint amikor a
két farkasszemet néző fél azon versenyzett, hogy melyik törik meg hamarabb
ezzel édes csókot lehelve szerelme ajkaira. Nem. Ez olyan közelség volt, amit
még a jelentéktelen szemtanúk is tágítani akartak, hiszen attól féltek, hogy a
vitatkozó személyek egyike kárt tesz a másikban. Jem pedig attól tartott, hogy
túl gyenge lenne közéjük állni és így végig kéne néznie, hogy Will vagy
Charlotte a földre kerül.
- Nekem számít. Hisz felelős vagyok
értetek – a nő olyan halkan suttogott, mint még soha. Mintha egy titkot akart volna Will tudtára adni. De ez nem hatotta meg a vele szemben álló fiút. Will gúnyos
mosolyra görbítette ajkait, majd elnyitva azokat, kiengedett közülük egy éles
kacajt, mely jobban belemart az emberbe, mint egy kés jéghideg pengéje s jobban
megmérgezte az étert, mint a kipufogófüst.
- Nem csak értünk voltál felelős. Abba
is belebuktál, hogy Őt megvédd. Ne vedd a szívedre, de ebben sosem voltál jó –
Charlotte ajkai elnyíltak a döbbenettől és rettentően fájtak neki az előbb
hallott szavak, mégsem emelte fel a hangját, hogy leüvöltse a szemtelen fiút.
Csak állt bambán, mintha megfagyott volna számára az idő és rezzenéstelen
arccal méregette az alkoholtól bűzlő Árnyvadászt.
- Will, fogd be a szád! – Jem teljesen
kikelt magából, úgy, mint még soha, s bár eddig Charlotte és Will is
megfeledkezett a jelenlétéről, ezúttal képtelenek voltak figyelmen kívül
hagyni. Mind a ketten felé fordították a tekintetüket és Will még nyelt is egy
hatalmasat, ezzel zajt csempészve az amúgy némaságba burkolózó légtérbe.
- Hagyd Jem, inkább fektesd le –
Charlotte Jem vállára tette aprócska, ámbár kecses kezeit és a fülébe suttogott
egy halk utasítást, ezzel megnyugtatva az idegtől remegő fiút. Már épp távozni
készült, amikor az ajtóból hátra pillantva meglátta, ahogy Will lerázta magáról
barátja segítséget nyújtó jobbját. Lemondóan csóválta meg a bűntudattól
elnehezült fejét és már épp azon volt, hogy mindent elmesél nekik, amikor
eszébe jutottak Magnusnak tett ígéretei. Nem szeghette meg a szavát.
- Egyedül is megtalálom a szobám,
köszönöm – Will kissé meglökte Jemet, azonban annyira nem volt magán kívüli
állapotban, hogy ne figyeljen parabataija épségére. Csupán annyit taszított
rajta, hogy az békén hagyja.
Charlotte szája szélén megjelent egy elrejtett mosoly, hiszen örült
neki, hogy Will senki mást nem hibáztatott rajta kívül. Azt akarta, hogy ez
pontosan így is maradjon.
Egy szempillantás alatt történt az egész. Egy apró villanás, majd egy
kevés füst keveredett bele a levegőbe, amiből megszületett egy sárgásbarna
pergamenpapír. Az internetnek köszönhetően Charlotte nagyon ritkán szokott
ilyen mágikus üzeneteket kapni, de ha mégis, akkor annak nagyon fontosnak
kellett lennie. Olyannak, ami nem várhatott arra, hogy az értesíteni kívánt
személy megnézze az elektronikus üzeneteit.
- Az meg mi? – Charlotte összerezzent
Jem szavaira. Azt hitte a fiúk már elhagyták a helyiséget és teljesen egyedül
van. De nem volt.
- Egy levél. Magnus küldte – motyogta
az orra alatt, majd gyorsan széthajtogatta a boríték nélküli viaszpecsétes
küldeményt és olvasni kezdett.
Drága
Charlotte,
Ma
elintézek minden fontos ügyet, ami nem várhat, itt New Yorkban, de holnap kora
délután már Londonban leszek. Kérlek, nézz be az ottani lakásomba, mert fontos
dologról kéne beszélnünk és fontos alatt Rá gondolok. Pár perce kaptam egy fura
levelet egy bizonyos Lucie Delontól, aki azt állítja, hogy rólam álmodott.
Persze nem tudja, ki vagyok, és mindez még hízelgő is lenne, ha nem tudnám,
hogy pontosan ezt a nevet adtam Neki, amikor elvittem Angliából egy
biztonságosnak hitt helyre. Három körül várlak, ne késs sokat és mondjuk,
hozhatnál egy keveset abból a finom rumos süteményből, amit Sophie olyan
ínycsiklandozóan el tud készíteni.
Magnus
Bane
- Mit ír?
- Semmit, ami rátok tartozna. Jó
éjszakát! – ezzel a lendülettel összegyűrte a levelet, majd amikor a
dolgozószobájába ért, rögtön bele is dobta a tűzbe, nehogy Will ezt is
megtalálja, csak úgy, mint Lily naplóját.
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésMint eddig mindig, most is sikerült teljes mértékben elvarázsolnod! Ahogy olvastam a sorokat, úgy pörögtek szemem előtt a képkockák. Ragyogóan fogalmazol, és a rész csodálatos volt! Alig várom a folytatást!
Ölel,
Esther
Drága Esther!
TörlésNagyon szépen köszönöm, mindig mosolyt csalsz az arcomra a kedves kommentárjaiddal, nagyon hálás vagyok értük, komolyan mondom. Jól esik a dicséreted, és néha már bűntudatom is van, amiért ilyen ritkán jönnek a részek. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne okozzak csalódást az elkövetkezendőkben. <33
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésMint minden Will-es - és egyéb - fejezet, ez is nagyon tetszett! Willt tényleg el tudom képzelni ilyennek, és jó, hogy Jem ott van mellette - itt is - bármi történjen, és megpróbálja a földön tartani, mikor már elszakadna tőle. Viszont most az egyszer talán jobb lenne, ha hagyná, hogy menjen azután a konok feje után. Főleg mivel mi, olvasók abban a kegyben részesültünk, hogy olvashattuk a levelet, ami Charlotte kapott Magnustól. Aki szintúgy hozta a formáját a sütikkel :)
Szegény Will... Remélem, azért nem kínozza majd nagyon a macskajaj amellett még, hogy a szíve is sajog Lily után. Most nem is tudok sokkal többet írni. Nagyon tetszett ez a fejezet is, és kíváncsian várom, hogy mikor találkozik újra Will és Lily. Remélem,akkor majd a fiú nem engedi el csak úgy a másikat, és valami tényleg beindul.
Csak így tovább, és kellemes hétvégét! <3
Ölel, FantasyGirl
Drága FantasyGirl!
TörlésÖrülök, hogy tetszett ez a rész (is), még mindig alig hiszem el, hogy ilyen kitartóan támogatsz, pedig lassan ideje lenne. Nagyon szeretem Jemet, amiért mindig ott van Will mellett, hiszen nélküle minden bizonnyal hamar túllépne pár határvonalat. Az, hogy Will megtalálja-e a módját, hogy kiderítse, amit akar.. hisz "ismered". Vagy ráveszi a barátját, hogy segítsen neki, vagy egy lankatag pillanatában kijátssza őt...
Magnus mindig hozza a formáját, és a következő részben lesz belőle elég. Annyira jó volt végre újra róla írni (a Prológus óta ugyanis színét se láthattuk).
Nem, semmiféle macskajajról nem lesz szó, a találkozás pedig közelebb van, mint gondolnád. Viszont, azt nem ígérem, hogy a lány egyből Will karjai közé veti magát, hiszen az első találkozás alkalmával sem jöttek ki túlzottan.
Millio puszi Xx Neked is kellemes hétvégét, köszönöm, hogy itt vagy nekem <3
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésNa itt is lennék. Próbálok egy értelmes kommentet összehozni, de ahogy magamat ismerem nem fog összejönni pláne hogy már este van.. :D
Már egy ideje szemezgettem a blogoddal, de nagyon lusta voltam akkor olvasni, DE amikor jelentkeztél a blogversenyünkre a legjobb prológus kategóriába akkor egyből rácuppantam a blogodra és csak úgy faltam a sorokat. A prológus nagyon felkeltette az érdeklődésemet így feliratkoztam és olvastam tovább. Nagyon ügyesen írsz, szépen bánsz a szavakkal és mellesleg nagyon jó részeket írsz! Kíváncsian várom a folytatást! ;)
Ölel, Roxana
Kedves Roxana!
TörlésMint azt már Ask-en is mondtam, szerintem igenis értelmes kommentárt írtál, legalábbis én megértettem minden egyes mondatát.
Hahaha, rácuppantál... hogy ez mennyire vicces szó :) Nagyon örülök, hogy tetszett/tetszik a történetem, bevallom, sokáig el sem mertem kezdeni, hiszen az első blogom egy fantasy történet volt és enyhén szólva is... SZAR volt :)
Köszönöm, hogy írtál, és mindent <333
Millio puszi Xx
Drága, Egyetlen, csodás Csillagom!
VálaszTörlésMásodszor is ugyanolyan élvezetes volt elolvasni ezt az epizódot, mint először. Will és Jem veszekedése közben csak kapkodtam a fejemet, nem tudtam dönteni, hogy most végső soron melyiküknek is van igazán igaza. Valamikor nem is olyan régen egy bizonyos okból azt kérdezted tőlem, hogy Pierre után ki a kedvenc karakterem, és ahogyan akkor is most is gondolkodás nélkül Jemet választom, hiszen elképesztő, hogy tényleg mennyire képes elviselni Will hóbortjait és nem mellesleg még védekezni is tud velük szemben. Ez Charlotteről pedig nem mondható el, még a vak is látja, hogy valamit rejteget, ezért is nem csodálom, hogy Will gyanakodni kezdett a viselkedését illetőleg, ami megállapítva szerintem elég gyanús. Will személye, pedig mint mindig most is csípős nyelvű volt ezen már nem is csodálkozom és nem is csalódtam benne, hiszen ő így jó, ahogyan van, még több színt visz ebbe a már alapjáraton elképesztő történetbe. Magnus levele elég sejtetős, ha nem tudnám, hogy pontosan miről is van, szó szerintem addig agyalnék, rajta míg össze nem kuszálódnak a gondolataim, mire is jó az, ha belsős vagy, nem igaz? :)
Összességében nagyon imádom ezt az egészet és, amit most per pillanat is másoltál nekem si elképesztő, egyáltalán nem összecsapott, mint ahogyan azt Te állítod, egyáltalán nincsen iagazd, hiszen fantasztikus vagy!!! <333
Szeretlek! <3333
Sok-sok ihletet, támogatást, ölelést és még egyszer rettentően sajnálom, hogy ily ennyire elcsúsztam az olvasással! <33333
Drága, egyetlen, édes Csigusz!
TörlésKöszönöm szépen,örülök, hogy nem unod már ezt az egészet, sőt, újraolvasod a részeket. Ez annyira hihetetlen, legalábbis számomra. Szerintem egyszerre van igaza mind a kettejüknek és lesz még egy ilyen veszekedés,amiben szívem szerint mindkettejüknek igazat adnék (nem tudom, emlékszel-e a parkos jelenetre). Jemet én is nagyon szeretem, hiszen fényt visz a néha igenis borongós részekbe. Szerintem ő képviseli Will lelkiismeretét. Jem és Will társak, az évek során megtanult védekezni a beszólásai ellen, de Charlotte... szerintem nekem is fájtak volna azok a szavak.Pontosan Will így TÖKÉLETES. Igen, kis belsős, szinte mindent tudsz, csak azt nem, amit még én sem dolgoztam ki :)
Nagyon nagyon szeretlek <33 Köszönöm, hogy vagy nekem *-*
Millio puszi Xx
ui.: nem csúsztál te sehova, hisz itt vagy és csak ez számít :)
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésOh, te jó ég, annyira ég az arcom, hogy ilyen későn érkezem meg ide! Tudom, hogy sokkal hamarabb illett volna, de egyszerűen nem volt energiám és időm. Ezt nagyon-nagyon sajnálom a jövő héten azon leszek, hogy mindenhol pótoljam ezt a lemaradást!
Ez a rész hihetetlenül tetszett! Mindig az az érzésem, hogy egy igazi könyvet olvasok, hiszen olyan lendületesen, tehetségesen, precízen, és tökéletesen írsz! Komolyan nagyon irigykedek, ez valami fantasztikus! És a történet... te jó ég, imádom, hogy egyre és egyre bonyolultabb lesz, fogalmam sincs miképpen csinálod ennyire jóre! Minden elismerésem a Tied, szerintem már itt is beindultak az események! Amint tudom, tovább is olvasom, de most már összeesek a fáradságtól! Tényleg remélem, hogy nem haragszol rám, sietek majd vissza, és természetesen a többi blogodra is! <3333333
Millió puszi, és nagyon szeretlek, Azy
Drága, kedves és édes Azy!
TörlésNe égjen az arcod, hiszen szerintem rajtad kívül kevesen tennék meg azt, hogy visszamenőleg is hagynak nyomot maguk után. Eszméletlenül sokat jelent, és köszönöm. Tényleg, nem lehetek elég hálás a támogatásodért.
Egy igazi könyvet? :O :') Jesszus, hihetetlen, hogy tényleg így gondolod, pedig egyáltalán nem írok tökéletesen. Nagyon messze vagyok még attól és szerintem még rengeteget kell fejlődnöm. Igen, a részek egyre bonyolultabbak lesznek, remélem nem fogok belebonyolódni, és tényleg végig tudom majd vinni ezt az egészet.
Remélem sikerült kipihenned magad, hiszen az a legfontosabb, és sosem tudnék haragudni rád, főleg nem egy blog miatt :) <333
Millio puszi Xx nagyon-nagyon szeretlek <33333