2014. július 24., csütörtök

23. fejezet

Sziasztok :)
Eltelt újabb tíz nap, bevallom többször is kísértésbe estem, szerettem volna minél hamarabb közzétenni ezt a részt. Pedig nincs benne semmi extra, talán csak pár Will-Lily jelenet, amit mindig élvezettel írok, hiszen olyan kevés van belőle - egyenlőre! Főszereplőnk lassan belerázódik az Árnyvadászok életébe, mi is lehetne erre nagyobb bizonyíték, mint az, hogy harcolni tanul? Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Köszönök minden egyes kedves szót, amit az előző rész alatt hagytatok - FantasyGirl és Bells -, imádlak titeket. Mindenkit,aki veszi a fáradtságot és elolvass a részeket. Pihenjétek ki magatokat, élvezzétek ki a nyarat!
Jó olvasást, millio puszi Xx
szerecsendio
--------------------------------------------------------------------------------
Elsö lecke
  Charlotte Branwell idegesen járkált fel s alá a londoni Intézet könyvtárában. Kontyba kötött haja zilálva omlott a vállára, ugyanis olyannyira feszélyezett volt, hogy szüntelen beletúrt reszketek ujjaival, ezzel tönkretéve Sophie csodás kreálmányát.
  Will az ablakpárkányon ült, hátát nekidöntötte a hideg üvegnek, miközben esőtől csatakos haja rátapadt világos bőrére. Kezei között pörgetve irónját, komoran meredt a szoba ajtajára. Pontosan oda, ahol órákkal ezelőtt Lily elhagyta a helyiséget. Rá nem jellemző mód egyetlen gúnyos megjegyzést sem tett az Intézet vezetőjére, ahogy barátjára sem, aki a kanapén ülve, combjai közé eresztett kezeiben egy apró gombot szorongatott.
- Egy gomb még nem elég – motyogta az orra alatt a nő, aki egy féltve lopott másodperc erejéig Jem felé pillantott. Arckifejezése fájdalmas grimasszá torzult, ahogy elképzelte, mit tennének velük, ha kiderülne: Will és Jem kiket gyanúsítgattak a Klávé emberei közül. Halványan még emlékezett rá, hogy kiskorában miket mesélt neki az apukája a felsőbb hatalom eszközeiről. Arról, hogy miket tehettek egy felségáruláson kapott Árnyvadásszal, ha elfogták és bebörtönözték. - Azt ti sem várhatjátok el tőlem, hogy ezzel szúrjam ki a szemüket.
- De ez nem közönséges gomb. Belevésték a Klávé jelét – Will már kezdte unni, hogy folyton folyvást ismételgetnie kellett önmagát, hiszen mióta megérkeztek, Charlotte szüntelen ugyanazokat a kérdéseket motyogta, mint gyermeteg mantrákat. Will fején átfutott az az ostoba gondolat, hogy a nő abban reménykedett: ha szemet huny a négy egymásba fonódott C betű felett, akkor azok megszűnnek létezni. De nem tűntek el, még csak el sem homályosodtak s épp itt volt az ideje, hogy ezt az ujjait ropogtató nő is megeméssze.
- Még egy ok, miért ne mutassam meg nekik! - csattant fel, s apró kezeit ökölbe szorítva rácsapott a könyvtárban található tölgyfaasztalra. - Még túl korai. Ha összeesküvés elméletekkel állok eléjük, akkor akár le is tartóztathatnak. Nem mondhatom azt, hogy minden az ő hibájuk. Hogy közöttük valaki – bár megjegyzem, fogalmunk sincs, ki – gyilkos.
- Én Benedictre tippelek – Will legyintett egyet, amitől Charlotte halántékán megjelent egy vaskos ér, ami azzal fenyegette a jelenlévőket, hogy azon nyomban szétdurran, hatalmas katasztrófát hozva magával. A nő beszívta az alsó ajkát, majd szépen sorban végigtördelte az összes ujját: kis-, gyűrűs-, középső-, mutató- végül hüvelyk; ezt addig ismételgetve, amíg görcsös idegei ki nem simultak.
- Will! – Charlotte megszorította az asztal szélét, így az összes ujjából kiszökött a szín; hófehérré változtak. - Benedict nem jó ember, de ilyet még ő sem tenne.
  A nő alig hitte el, hogy képes volt védelmébe venni azt a férfit, aki minden adandó alkalmat megragadott arra, hogy aláássa a tekintélyét. A helyzet abszurditását pedig a fiúk reakciója is kellőképp alátámasztotta: Will kikerekedett tekintete a plafonra kúszott, mint aki alig akarta elhinni, hogy nem szakadt rájuk az ég, míg Jem majdhogynem megfulladt, ahogy félrenyelte a levegőt. Charlotte egy gúnyos szemforgatással kommentálta a szemtelen reakcióikat, amin persze mind a ketten jót nevetettek.
- Jonathan Ashdown? – Jem hangja nem volt vádaskodó, sokkalta inkább kíváncsi. Charlotte egy pillanatra lehunyta a szemeit és felidézte a férfi markáns vonásait, melyek minden keménységük ellenére kedvességről árulkodtak. Egyszerűen nem tudta elhinni róla, hogy képes lenne elárulni a saját népét - még annak ellenére sem, hogy a fiát megvádolták a legutóbbi ülésen. - Azt mondtad a múltkor nagyon kiakadt, mert…
- Nem. Nem! Kizárt – fejét hol az egyik, hol a másik irányba fordította oly heves egymásutánban, amitől már amúgy is zilált frizurája még inkább összekuszálódott. - Nem árulnák el a Klávét. Tovább kell nyomoznunk, méghozzá igazi bizonyítékok után.
- Mindenesetre már tudjuk, hol keressük a bűnöst – Will lassan ellökte magát az ablakpárkánytól, s kimért ám ütemtelen lépteivel a kanapé felé sétált. Időközben összefont karjait szétfűzte, végül megvetette a régimódi bútordarab támláján. Segélykéső pillantásaival megpróbálta szólásra ösztökélni bajtársát, aki szavak nélkül is értette Will néma suttogását. Felállt és beszélni kezdett:
- A Tanácsban minden családnak van egy képviselője. Szerintem elég nagy a választék, de igazad van.
- Fiúk! – Charlotte egy gondterhelt sóhaj kíséretében leült a tölgyfaasztal mögött bujkáló székre, majd tenyereibe temetve kipirult arcát, elkezdte masszírozni saját halántékát. Azt kívánta bárcsak visszaforgathatta volna az idő kerekét, bárcsak még mindig mellette lett volna a férje, Henry. Bárcsak gyakrabban mondta volna neki, mennyire szerette. S bár a férfi szinte sosem volt a segítségére az Intézet ügyeiben, egy-egy nehéz helyzetben – mint például abban, amibe most keveredtek – megérezte a hiányát, s piszkosul a szívébe mart az üresség. – Kérlek, legyetek diszkrétek. Jem – jobb karját a fiú felé nyújtotta, majd egy erőltetett mosolyt csalt az ajkaira -, ideadnád a gombot? Elzárom, hogy senki se láthassa.
  Jem a nő apró tenyerébe ejtette a fémes tárgyat, melynek íves felületén megcsillant a négy, egymásba fonódott C betű. A fiú hitetlenkedve pillantott az Intézet vezetője felé, akinek a homlokán legördült egy kicsiny verejtékcsepp, amikor az asztal fiókjában elfordította a kulcsot. Még sosem látta ilyen feszélyezettnek és ez, bár nem mondta ki hangosan, igencsak felzaklatta. Ha már Charlotte feje sem volt tiszta, akkor hogyan várhatta volna el Willtől, hogy logikusan cselekedjen ebben a zűrzavarban, mely fölöttük keringett, akárcsak egy éhes keselyű?!
- Oké, akkor más téma… - Jem és Charlotte egy emberként fordultak Will irányába, akit megmosolyogtatott a többiek reakciója, ám mindezen vidám érzelmeiről csupán a szája szélén megbújó vigyora árulkodott; testtartása továbbra is merev maradt. - Kiképezhetem Lilyt?
- Hogy mi?
- Most, hogy rájöttünk, egy belsős a bűnös, jól jöhet a segítsége. Ahhoz viszont képzelten harcos.
  Jem vállai megremegtek, ahogy megpróbálta visszanyelni kisfiús nevetését. Nem szerette volna kínos helyzetbe hozni a barátját, de be kellett látnia, hogy Will kitett magáért, s ez az érv még annál is lehengerlőbbre sikeredett, mint amilyet elvárt tőle. Már akkor tudta, hogy bajtársa képtelen lesz nemet mondani a csokoládészín íriszekkel megáldott leányzónak, amikor Lily kiviharzott a könyvtárból. Hisz, bár a lány nem emlékezett a múltjára, mintha minden egyes mozdulata tükrözte volna egykori egyéniségét. A játékos pajkosság, amivel mindig elérte, amit szeretett volna, kiolthatatlan lángként lobogott a szemeiben. S ezek szerint ez nem csak neki tűnt fel, hanem Willnek is.
- Nem! Már csak az kéne, hogy kividd a terepre. Nem láthatják meg!
- És, ha betörnek az Intézetbe, amíg mi nem vagyunk itt? - replikázta a fiatal Herondale, ezzel egy szemernyi esélyt sem adva a nőnek, hogy felsorakoztassa észérveit. Jem elgondolkozott azon: vajon, ha Will ugyanilyen intenzitással gyakorolta volna a tájékozódást, akkor kevesebbszer tévedtek volna el London városában? Talán. - Nem tudja megvédeni magát. Te sem akarhatod, hogy megöljék.
- Sophie ki van képezve.
- Egyedül a világ ellen? Magát talán képes lenne megvédeni, na de őt is? – Charlotte tekintete Will ökölbe szorított tenyereire vándorolt. Nem tudta, mi tévő legyen. Egyszerűen nem hagyhatta, hogy Lily lebukjon, mert azzal nem csak saját magát, de a többieket is a mélybe rántotta volna. Annak idején a Klávé kristálytisztán kijelentette: aki kapcsolatba lép a kitaszítottal, maga fog könyörögni, hogy kioltsák az életét, mert amit kapni fog, messze túlmegy a halál kegyetlenségén. Amikor befogadta egykori parabataiját, tisztában volt vele, mit tett kockára, de csak most jutott el a tudatáig mekkora árat fizethet azért, amiért megesett rajta a szíve.
- Jaj, már! Rendben… de szigorúan a falak mögött. Nem mehet ki!
- Értettem – s bár Will próbált komoly és érzelemmentes maradni, képtelen volt elrejteni a szemeiben csillogó boldogságot.


  Lily végigsimított az ujjaival a gyönyörű, bársonyos és éj-fekete tunikán, melynek hátsó részén egy ezüstös cipzár fityegett a komfortosabb kialakítás érdekében. Még mindig nehezére esett elhinni Jem szavait, pedig az ajtaja mögött türelmetlenkedő fiú jelenléte is azt bizonyította, hogy ma végre valahára részt vehet új életének legelső kiképzésén. Óvatosan beszívta az alsó ajkát, s addig rágcsálta, amíg meg nem érezte a szájában tulajdon vérének sóval átitatott ízét. Hiába szerette volna elrejteni a külvilág elől a lelkében kavargó érzelmeket, verejtékben úszó tenyere minden kíváncsi szempár tulajdonosának a tudtára adta, mennyire rettegett a rá váró megpróbáltatásoktól. Kételkedett önmagában s abban, hogy képes lesz visszavágni Willnek, ha újabb szópárbajra kerül sor közöttük.
- Egy-kettő! – Will egy újabb hangos kopogással adta Lily tudtára, hogy már jócskán fogytán volt a türelme, bár a lány úgy gondolta, eleve nem rendelkezett eléggel ahhoz, hogy megvárja, amíg magára ölti egykori egyenruháját. Mert amikor Jem letette az ágyneműjére a fekete stólát, a tunikát és a bőrnadrágot, akkor kertelés nélkül a tudtára adta, hogy régen ugyanezekben a holmikban küzdött a démonok ellen. - Túl nagy kérés, hogy egy kicsit csipkedd magad?
  Lily megforgatta a szemeit és gyorsan levette magáról a reggelihez választott ruháját. A bézs színektől elütő nadrág szűkebb volt, mint azt ránézésre gondolta, így arra a következtetésre jutott: az elmúlt hónapok alatt nem csak emlékeit, de álomalakját is elvesztette. Persze mindezen baljós és keserű gondolatok csak addig telepedtek rá az elméjére, amíg össze nem gombolta a nadrágot. Utána mosolyogva fordult a tükrös asztal irányába.
  Sietősen beledugta a kezeit a tunika karjaiba, majd a stóla segítségével összekötötte a mellei alatt. Ezt követően erős copfba fonta a haját s vékony ujjaival megkísérelte a lehetetlent: felhúzni a felső cipzárját.
- Én… - lenyelte a torkán ragadt szavait és résnyire nyitva az ajtót - melynek felületén Will ismételten kopogásba kezdett – kikukucskált a folyosóra. A fiatal Árnyvadász maga mellé ejtette a karját, alárendelve ezzel a gravitációnak, és ezt követően felhúzott szemöldökkel s oldalra biccentett fejjel meredt Lilyre. - Nem érem el a cipzárt.
  A lány lesütötte a szemeit és belül átkozta magát, amiért már rögtön az első pillanatban meg kellett hunyászkodnia. Egy része reménykedett benne, hogy Jem vagy Sophie felbukkan az utolsó másodpercben és kimenti, de már nem volt mit tenni. Nem húzhatta az időt egészen örökkévalóságig, ugyanis félő volt, hogy Will elmegy, és egyedül marad mindennemű harcművészeti oktatás nélkül.
- Fordulj meg! – Lily kitárta az ajtót és úgy tett, ahogy azt a fiú kérte tőle. Érezte, ahogy Will ujjai finoman megérintették a bőrét, ahogy már-már kínkeservesen lassan felhúzta a bűvös ketyerét. Egy ideig képtelen volt megmozdulni, mintha az izmai elolvadtak volna a végtagjaiban és beleborzongott a gondolatba, hogy Will is hasonlóan érezhetett. - Tökéletes.
- Köszönöm – suttogta végül, majd megpróbált a tőle telhető legkecsesebb mozdulatokkal a másik irányába fordulni; több-kevesebb sikerrel. Will egy apró biccentéssel jelezte, hogy hallotta Lily hálálkodását, majd intett, hogy kövesse, mert ideje volt nekikezdeni a lány különórájának.
   A fiatal Penhallow sietősen zárta be szobája ajtaját, majd futólépésben indult meg a tanára után, aki már jóval előtte járt. A nap folyamán először hagyta figyelmen kívül az Intézet folyosójának gyönyörű díszeit, helyette a padlót és annak tükörsima felületét bámulta. Kíváncsi volt, vajon ha sokáig mered a lábai elé, visszatükröződik-e rajta önnön, idegeskedő arca. - Mivel fogjuk kezdeni?
- Egyensúlygyakorlatok, és ha menni fog, akkor az óra végén a késdobálást is megpróbálhatod – amint megérkeztek a megfelelő emeletre, Will belökött egy kétszárnyas ajtót és udvariasan maga elé engedte Lilyt. A lány szavai azonban nem a kedves gesztustól, hanem a szemei elé táruló, fagyos szépségektől álltak el. Az amúgy egyszerű falakat megannyi fémesen csillogó fegyver díszítette. Különböző méretű és nehézségű tőrök, kések és kardok. Íjak, buzogányok és szeráfpengék. A fiatal lány legszívesebben lekapta volna a helyéről azt a sötét tegezt, ami már a belépése pillanatában hívogatta, de visszafogva magát eme meggondolatlan cselekedettől, inkább Will felé fordult.
- Az alma-trükköt? – kérdezte, visszautalva egy régebbi emlékfoszlányára, ami kísértetként kísértette azóta, mióta megjelent. Hiszen Gabriel is benne volt. Az a fiú – persze egy jóval fiatalabb, de egyáltalán nem kedvesebb változatban – aki megpróbálta megölni.
- Hmm?
- Nem is olyan régen, volt egy emlékképem, vagy mi a szösz. Arról, hogy megdobtam egy almát, ami két tökéletesen egyforma szeletre esett szét – amikor Will még csak egy szemernyi jelét sem mutatta annak, hogy lázba hozta a lány meséje, Lily gyorsan hozzátett még egy apróságot: - Gabriel is benne volt.
  Bár még nem volt száz százalékosan tisztában azzal, mi okozta a szóban forgó személy és Will kölcsönös ellenszenvét, abban biztos volt, hogy ezzel az egy névvel képes lesz valamiféle reakciót kicsikarni a vele szemben tevékenykedő Árnyvadászból. Igaza is lett. Will letette a kezében szorongatott tőrt és hullákat megszégyenítő lassúságával Lily felé fordult.
   A lány egy rejtett mosollyal fürkészte a fiú vonásait s szinte minden egyes szaván csüngött, de azok egyáltalán nem voltak olyan érdekfeszítőek, mint elsőre gondolta. Kicsivel többet várt tőle és egyenesen lehangolónak találta, hogy Will még mindig ilyen gyerekesen viselkedett vele.
- Az még nem menne.
- Folyton alábecsülsz – Lily lassan Will mellé sétált, majd ujjának hegyével végigsimított az apró asztal tetején árválkodó tőr hideg markolatán. - Miért? Jem szerint te és én…
- Jem tévedett! – a lány hátrahőkölt a mellette álldogáló fiú heves kijelentésétől. A bennük rejlő indulatosság olyan hamisan csengett, mint soha azelőtt. Mintha titkolt volna valamit… - Szüntelen a jót keresi bennem és képtelen elfogadni, hogy nem vagyok az.
- De hisz segítesz nekem. Mi ez, ha nem kedvesség? – vett egy mély lélegzetet, majd Will arcához emelte a tenyerét. Egy bizonytalan másodpercig azt hitte a fiú megadta magát és lerombolta a falakat, melyeket maga köré épített, de aztán, mint derült égből villámcsapás, elhátrált és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Becsukta a résnyire nyitva maradt bejáratot és hagyta, hogy Lily kezei a levegőben ragadva lebegjenek. A lány fején aprócska, rózsaszín virágok jelentek meg, ahogy minden csepp vére az arcába tódult. A füle annyira lüktetett, hogy teljesen beleszédült.
- Charlotte erőltette, de ne akard, hogy megbánjam.
  Emily ereiben meghűlt a vér s mire észbe kapott Will egy akkorát taszított rajta, hogy elesett és beverte a fenekét a kemény padlóba.
- Hé! – ripakodott rá a mosolygós fiúra, aki látszólag remekül szórakozott esetlenségén. De mentségére legyen mondva, mindenre számított, csak arra nem, hogy Will bántani fogja. Elvégre úgy volt, hogy segít neki.
- Egyensúly. Állj fel és megpróbálhatod még egyszer – Lily kelletlenül nyelte le epés megjegyzéseinek sokaságát, majd leporolta a ruháját. Bal kezével megszorította az asztal szélét, végül sikeresen álló helyzetbe tornázta a testét. Azonban, még mielőtt kifújhatta volna magát, egy masszív tenyér nekiütközött a mellkasának, ő pedig újra a padlóra zuhant.
- Túl durva vagy! – Will ismételten elnevette magát, s hangos kacajának csilingelő dallama betöltötte az egész szobát. Mintha a falról visszaverődve felerősödött volna gunyoros megnyilvánulásának akusztikai ereje. - Mi a baj veled? – Lily felemelte egyik sötét színű szemöldökét s úgy meredt a másik felé, akinek még csak eszébe sem jutott segítő kezet nyújtani óvatlan áldozatának.
- Az ellenség sem fog babusgatni – felelte végül, majd felült az asztal tetejére és onnan nézett le a padlón elterült lányra. A zsebéből előhúzott egy almát, majd egy laza mozdulattal kettétörte és a felét odaadta a fiatal lánynak. Lily hitetlenkedve fogadta el az eledelt, és ahogy felállt, ő maga is helyet foglalt Will mellett. Lábait maga alá húzva s tekintetét a fiú vonásaira szegezve próbálta megfejteni érthetetlen gondolatait; mindhiába. - Feladod?
- Soha! – azzal kiharapott egy darabot a zöld gyümölcsből.
  A másodpercek lassan percekké, majd órákká nőtték ki magukat. A szoba levegője megtelt izzadsággal, de ez egyik fiatal Árnyvadászt sem zavarta. Bár az elején még az egyensúlygyakorlatokkal is meggyűlt a baja, Lily nem adta fel s végül elérte, hogy Will megmutassa neki azt az almás mutatványt, amit annak idején már megtanított neki.
  A lány ujjai biztosan tartották az éles pengét, miközben lehunyta a szemét és kiürítette az elméjét. Összpontosítania kellett; ez volt a siker kulcsa, de valami mindig elvonta a figyelmét. A kint zuhogó eső monoton kopogása, ahogy az, az ablakot ostromolta; a levegőben pattogzó elektronok sercegése s Will hangos lélegzése… minden. Túl hamar engedte el a tőrt, a keze még nem állt rá az asztalra állított célpontra, így a kés végül lepattant a falról anélkül, hogy meglegyintette volna a gyümölcsöt. Még csak meg sem karcolta. Lily csalódottan nyúlt egy újabb fegyver felé, de Will kivette a kezéből, még mielőtt rátarthatta volna a célra.
  A lánynak minden egyes végtagja fájt és olyan helyen is izomláz gyötörte ahol még csak izma sem volt, de ennek ellenére bosszúsan konstatálta, hogy a másik befejezettnek tekintette az órát.
- Elsőre nem is olyan rossz. Ha az ellenfeled vak lesz, biztosan legyőzöd – Lily megforgatta a szemeit, de szó nélkül hagyta Will gúnyos megjegyzését. Az alatt a három óra alatt, amit együtt töltöttek jócskán belefáradt a gyerekes vitáikba. Már nem érdekelte, hogy elvesztette a csatát, csak egy forró fürdőre vágyott és a puha ágyára, ami ott várt rá a lila szoba ajtaja mögött.
  Will megtörölte a kést és ráhelyezte egy, a falra épített polcra. Lily érdeklődve figyelte a fiú mozdulatait, azt, ahogy minden általuk használt eszközt gondos odafigyeléssel ellenőrzött, mintha csak a saját gyerekeiről lett volna szó.
  Érezte, ahogy egyre laposabbakat pislogott, de képtelen volt megmozdítani a lábait, mintha azok egyenesen a padlóba gyökereztek volna. A végtagjai elnehezültek és talán ténylegesen el is aludt volna, ha Will nem rángatta volna vissza az élők sorába. - Gyere! Bekötöm a kezed.
  Lily sután nézett le a karjára, melyen egy óriási vágás éktelenkedett. Még az első óra végén szerezte, amikor magára rántotta az asztalra fektetett pengét. Egész idő alatt abban az egy tünékeny másodpercben érezte azt, hogy Will sajnálta, amiért olyan durva volt vele.

6 megjegyzés:

  1. Drága Bűbájos Szerecsendio!
    Mit is mondhatnék a tökéletes szón felöl? Sajnálom, de írásod nem tudom kritizálni, hisz maga a megtestesült tökély. Will sok idő elteltével próbál közelebb kerülni Lilyhez. Aaa *--* Hihetetlenül szuperül leírtad az edzés minden egyes mozzanatát. Nekem az volt a kedvencem ebben a részben! Csodálom Lilyben azt a kitartást amit mutat a világnak. Egyszerűen csodálatos lány. Mondtam már, hogy beleszerettem a storyba és Willbe is!
    Várom a következő műved! :*
    Ui: Bocsi próbáltam hosszabb komit összehozni, de - megint - nem jött össze :( Ismét bocsánat ha találtál helyesírási hibát!
    Ölel, Puszil, Imád <3
    Bells

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága Bells!
      Haha, nagyon aranyos vagy, és nagyon túlzó! Egyáltalán nem lett tökéletes, hiszen soha senki és semmi sem lehet az. Köszönöm, hogy itt vagy, hogy támogatsz és ilyen aranyos dolgokat írsz nekem. Nagyon sokat jelent, mindig mosolyogva olvasom a soraidat. Nekem is az edzés volt a kedvencem ebben a részben, már alig vártam, hogy kitehessem. Próbáltam Lily karakterét erősre, rendíthetetlenre, mégis gyengére kreálni, remélem, hogy sikerül is megtartanom ilyennek a történet végéig. Még nem mondtad, de nagyon örülök neki, Willért én is odavagyok *-* <3 Sietek a folytatással :)
      Egyáltalán nem kell bocsánatot kérned semmiért, engem nem zavar, ha elütsz egy-egy billentyűt vagy valami, a kommentár hossza pedig pláne nem <3 imádlak <3
      Millio puszi Xx

      Törlés
  2. Drága szerecsendio!

    Izgatottan vártam már a folytatást, úgyhogy örülök, hogy végre megérkezett!
    Sajnálom Charlotte-ot, amiért ilyen helyzetbe keveredett. Mindig is csodáltam őt, amiért ilyen fiatalon kényszerült arra, hogy az Intézete vezesse, melyet szeret is, de közben arra emlékezteti, hogy mennyit veszített itt: a családját és Henry-t. A nyomozás ismertetése alatti reakcióit megértem, de én is Benedictre tippelek, sosem bírtam azt a fickót és szegény fiai!
    Meglepődtem, mikor Will felvetette, hogy kiképzi Lily-t, de végül is igaza van, és örülök, hogy engedélyt kapott rá. Nagyszerűen írtad le a jelenetet, mikor az edzőteremben voltak. Érezni lehetett a feszültséget és pattogzó szikrákat kettejük közt. Az is tetszett, mikor Will arról beszélt, hogy csak Jem feltételezi a jót róla, és próbálta magát rossz színben feltüntetni, de a lány ellenkezett. Azt is tapasztalhattuk, hogy milyen kitartó a lány, és meddig elmegy azért, hogy ebben a világban maradhasson. Nagyon tetszik a karaktere, míg Willt még mindig könyvhűnek találom! A vége aranyos volt, de az egész nagyon tetszett. Kíváncsian várom máris a következő részt!

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága FantasyGirl!
      Nagyon jó volt olvasni, hogy izgatottan vártad a folytatást. Tudom, elég ritkán kerülnek fel részek, de igyekszem.
      Charlotte helyzete tényleg nehéz és tiszteletre méltó, arról nem is beszélve, mennyit veszteség érte az életében. A könyvben nagyon szerettem Henryt, olyan aranyos volt, ahogy szerette a feleségét. A kedvenc jelenetem kettőjük főszereplésében az volt, amikor megbeszélték, hogy mindketten szerelemből vannak a másik mellett. Benedict tényleg gonosz ember, na de mi oka lenne kivéreztetni a vérfarkasokat vagy a vámpírokat? Kíváncsi vagyok, mire gondolsz ezzel kapcsolatban. Azt nem mondom el, hogy jó-e vagy rossz-e a tipped... majd kiderül :)
      Meglepődtél? Nekem pedig olyan egyértelműnek tűnt, bár lehet, csak azért mert én írom ezt az egészet. Szinte magam előtt láttam azt is, ahogy letagadta Lily előtt, hogy ő akarja kiképezi. Köszönöm, örülök, hogy tetszett, nekem is az egyik kedvenc jelenetem ebben a történetben.
      Lily kitartó lány. Megpróbáltam erősnek és egyszerre gyengének megalkotni. Meglátjuk, mennyire sikerül megtartani mindezt. De az biztos, hogy nem fogja feladni harc nélkül.Soha!
      Köszönök minden egyes dicséretet, nagyon imádlak <3
      Millio puszi Xx

      Törlés
  3. Drága, imádott, egyetlen szerecsendiom!

    TE JÓ ÉG! Mennyire imádom, juj, juj és juj! Egyszerűen imádom, amikor Will és Lily közösen szerepel a részben, még annak ellenére is, hogy Will tökéletesen játssza a seggfej szerepét. És még képes volt azt hazudni, hogy Charlotte erőltette a dolgot! Micsoda kamus! Egyszerűen oda vagyok, csak úgy falom a sorokat, imádom, imádom. Olyan gördülékenyen fogalmazol, olyan választékosan írsz végig minden fejezetet, de közben egy percre sem unalmas... Odavagyok érte. Fantasztikus tehetséggel áldottak meg, remélem tudod! Imádom a blogot, de komolyan! Csak így tovább, szeretlek! <3333333

    Rengeteg puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, imádott Azym!
      Hahahha, olyan aranyos, hogy ilyen reakciókat vált ki belőled ez az egyszerű történet. Én is nagyon szeretem, amikor Lily Will együtt szerepelnek egy jelenetben, mindig mosolygok, még akkor is, ha veszekednek egymással. A mondani amolyan is-is fejezet volt az ő részükről. Kijöttek egymással, de mégsem. Will egy seggfej, de egyben egy csupaszív srác, és a napokban rájöttem, hogy nekem ez a tökéletes kombináció. Imádom, ha szemétkednek velem, imádom, ha visszaszólhatok és minden :)
      Köszönöm, köszönöm és köszönöm... hirtelen azt sem tudom mit mondhatnék. Sajnálom, hogy egy kicsit kusza a válaszom, ha véletlenül kihagytam valamit, mert épp telefonálok közben egy haverommal, és így nehéz... pedig próbálom bebizonyítani, hogy egyszerre több helyre is képes vagyok figyelni :D <3 Nem nagyon jön össze.
      Fantasztikus tehetség? Kis túlzó <333 borzalmasan jól esik, mert te is tehetséges vagy, az egyik legtehetségesebb akit ismerek. Szeretlek <333
      Millio puszi Xx

      Törlés