2014. december 24., szerda

38. fejezet

Sziasztok :)
Először is, itt is szeretném a legfontosabbal kezdeni: Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
Szeretnék megköszönni mindent, amit ebben az évben adtatok nekem - mert igen, ez lesz a 2014-es év utolsó bejegyzése ezen a blogon. Pihenjetek sokat, ne vigyétek túlzásba a tanulást, elég napi egy-egy óra, hiszen a szünet a tiétek. Legyetek a családotokkal, a barátaitokkal, azokkal, akiket szerettek. Szórakozzatok, és csináljátok meg az összes dolgot, amire nem volt időtök eben az évben, de nagyon szeretnétek.
Ebben a részben nem történik túl sok minden, amolyan átkötő fejezet, ennek ellenére remélem, észreveszitek a fontos dolgokat, melyek az apróságokban bujkálnak.
Szeretném megköszönni FantasyGirl-nek, hogy közzéteszi ezt a rész, amikor én nem vagyok elérhető. Nagyon hálás vagyok érte!
Az elmúlt napokban közzétettem egy novellát egy blogomon, ahol a rövid történeteimet találhatjátok. Egy versenyre készült, egy The Tomorrow People crossover. Ha bárkit érdekel, nézzen be nyugodtan: Rettenthetetlen.
Jó olvasást!
Millio puszi Xx
szerecsendio
--------------------------------------------------------------------------------
Ingatag haditerv
   A hajnal első sugarai megtörtek a könyvtár hatalmas ablakain, a halovány fény gyermekien játszadozott a levegőben keringő porszemekkel. Sophie aggodalmasan méregette az Intézet vezetőjét, a nő haja ziláltan omlott a vállára, az esti konty már réges-régen semmissé lett. Charlotte szemöldökei össze-összekoccantak a feszült koncentrációtól, a homlokán ráncba szaladt a bőr, ahogy megpróbálta kibogozni a Néma Város tervrajzait; mindhiába. A pergamen néhol már teljesen megkopott, egy jókora darab lifegve himbálózott a legalján, eltorzítva a méretarányokat. A könyvtár végében álló óra szinte ordibálva ütötte meg a hajnali négyet, Sophie összerezzent a hirtelen hangzavarra. A kanapé előtt pihenő kisasztalra tette a kezeiben szorongatott tálcát, a tea gőze táncolva szökött a plafon felé. Senki sem figyelt rá.
  Cecily szemei bágyatagon fürkészték Alicante térképét, ugyanis az ő feladata lett volna megkeresni a legbiztosabb menedéket arra az esetre, ha Will terve kudarcba fulladt volna, de az éjszaka folyamán semmire sem jutott. Többször felmerült benne a régi Penhallow ház, mint rejtekhely, de nem merte elmondani a többieknek. Épp elégszer hallotta már a testvére szájából az ostoba jelzőt ahhoz, hogy elmenjen a kedve az ötletelgetéstől.
   A könyvtár még sohasem volt olyan nyomott, mint az elmúlt huszonnégy órában. Az Intézet lakói mind aggódtak, még a vacsorájukat sem fogyasztották el. A cselédlány a kötényébe törölte a kezét, majd elindult az íróasztal felé, hogy a megkeményedett kenyérdarabokat friss szendvicsekre cserélje, de amikor az ételmaradványok felé nyújtotta a karjait, a bejárat nekicsapódott a falnak, és mindenki egy emberként fordult a jövevények felé. Sophie elkerekedett szemekkel méregette a boszorkánymester háta mögött megbújó alakot.

- Magnus! – Charlotte torkából a felszínre szökött egy megkönnyebbült sóhaj. Sophie még sosem látta ilyen feszélyezettnek az Alvilági felé siető nőt. Charlotte sebes léptei hamar elértek a könyvtár küszöbéig, tekintélyes álcáját félre dobva, egy röpke pillanatig az ölelésébe zárta Magnust. Talán a fáradtság miatt, talán a reménytelen helyzet miatt, de az Intézet vezetője képtelen volt akár csak egy perccel is tovább kemény maradni. - Köszönöm, hogy idesiettél, hatalmas szükségünk van a segítségedre! – Charlotte elengedte az Alvilágit, majd megköszörülve a torkát, a füle mögé tűrt egy hosszú, sötétbarna tincset. A cselédlány biztos volt benne, hogy a nőben csak akkor tudatosult igazán, hogy mit tett, és hogy kik előtt tette.
- Őt meg miért hoztad magaddal? – Will kérdésében megbújt a rosszallás, de ez senkit sem lepett meg azok után, hogy szó szerint nekiesett a húgának. Az elmúlt órák minden szempontból kritikusak voltak. A fiatal fiú eleinte dühöngött, majd kétségbeesett, ezt követte a reményvesztettség és az önmarcangolás. Jelenleg az agresszió utolsó stádiumában tengődött. Jem őszintén remélte, hogy a következő fázis a higgadtság lesz, de Willt ismerve, aligha volt rá túl sok esélyük.
- Nem én hoztam, magától jött – Magnus maga elé emelte a hatalmas tenyereit, és követve Charlotte kimért lépteit, átlépte a könyvtár bejáratát. Amikor alig fél órája megkapta a nő zaklatott levelét, amiben csupán annyi állt: vészhelyzet, magára kapta a sötétkék köpenyét, a mintás nadrágját és bármiféle készülődés nélkül belevetette magát az éjszakába. Fogalma sem volt róla, mi történhetett, de ahogy végignézett az összegyűlteken, érzete rajtuk a veszteség gyászos aromáját. Összeszűkített szemekkel figyelte a fiatal Herondale megfeszült karjait. A tenyerei ökölbe szorultak, ütésre készen lógtak az oldala mentén. A boszorkánymester rosszat sejtett, de nem akart feltevésekbe bocsátkozni, ahhoz még túlontúl korán volt, így úgy döntött megvárja, hogy felfedjék előtte a tényleges problémát.
- Segíteni szeretnék. – Gideon Lightwood tekintete találkozott Will vádló pillantásával, de egy másodpercre sem hunyászkodott meg. Nem félt a beszámíthatatlan fiú szeszélyeitől, ugyanis semmi rosszat sem tett. Gideon szőke tincsei kócosan meredeztek az ég felé, gyűrött ruhái és karikás szemei egy laikus számára is elárulták, hogy milyen keveset aludt. Sophie elnyílt ajkakkal figyelte az eseményeket, és amikor Will közelebb sétált a Lightwood fiúhoz, ügyetlenül leverte az asztalról a tegnap éjszakai vacsora maradványait. Szégyenkezve, pipacsvörös arccal hajolt le a tányérokért.
- Igen, mert a családod arról híres, hogy segítenek másokon! – Will lekicsinylően vizslatta a zöld szemű fiút, a tekintete lyukat égetett Gideon homlokába. Néma csatájuk csöndességet és feszült légkört teremtett. Charlotte fáradtan ült te az íróasztala mögé, kimerítette a szűnni nem akaró ellenségeskedés.
- Will! – a nő kihúzva a hátát, összefonta maga előtt a kezeit és megpróbálta magára ölteni tekintélyt parancsoló gúnyáját, ahogy azt mindig tette, valahányszor Willt fegyelmezte. A fiú morogva fordított hátat a jövevénynek, és mérgesen trappolt el a kandallóig. A piszkavas pörgetésével vezette le az indulatait, és bár úgy tett, mint akit nagyon lekötött a rögtönzött egyensúlygyakorlat, fél füllel a többieket figyelte. - Minden segítség jól jön, mert a terv, amit kidolgoztál, elég meredek.
  Charlotte a tenyereire fektetve az állát, unottan nyálazta át a térkép egyben maradt darabkáit. Csupán egyetlen folyosót fedett homály, de a felderítetlen szakasz túl hosszú volt ahhoz, hogy nyugodt szívvel belekezdhessenek Lily megmentésébe. Minden emberre szükségük volt, nemtől, kortól és származástól függetlenül. Nem akadhattak fenn egy olyan apróságon, hogy Gideon melyik családba született – meg kellett bízniuk benne, nem volt egyéb választási lehetőségük. Ha a Néma Testvérek belenyúltak Emily elméjébe, már amúgy is lebuktak.
- Mi történt? – Magnus kérdésére megfagyott a levegő. A férfi felvont szemöldökökkel hordta körbe a tekintetét, idegesen kereste azt a csokoládészín szempárt, amiben pontosan ugyanolyan elszánt tűz lobogott, mint az édesanyjáéban. - Hol van Emily?
- Kérdezd Mr. Segítőkészt – Will horkantva intett az ajtóban ácsorgó Gideon felé, a kezei között szorongatott vas majdnem eltalálta a mellé sétáló Jem mellkasát. - Az öccse, az apja és pár Árnyvadász tegnap reggel ránk törték az Intézet ajtaját.
   Jem kivette Will kezéből a benne szorongatott éles tárgyat, és visszatette a helyére, csak ezt követően dőlt neki az ablakpárkánynak. Az arca a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt a hajnali napsugár fényében, a mellkasa beesett, a háta meggörnyedt, ahogy a pálcájára támaszkodott. Már jó ideje nem vette be a szokásos jin fen adagját, de ott akart maradni Will mellett, hogy a támasza lehessen. Tudta, hogy fordított esetben a fiú is megtette volna érte ugyanezt.
- Én előre szóltam, hogy ez lesz, magatokra vessetek, amiért nem kerestetek neki egy biztonságosabb helyet! – replikázta. Sophie még mindig az íróasztal mellett guggolt, feszülten figyelte a jövevény minden egyes mozdulatát, ahogy a könyvtárban jelenlévő összes Árnyvadászét. Tisztában volt vele, hogy el kellett volna mennie, hogy inkább a reggeli elkészítésével kellett volna foglalkoznia, de képtelen volt elhagyni a szobát. Számára is fontos volt Emily sorsa, nem mellesleg azóta nem látta a zöld szemű fiút, hogy otthagyta a Hyde Parkban. A szíve különös módon minden egyes féltve lopott pillantást követően egyre gyorsabb és gyorsabb vágtázásba kezdett. Hálát adott az égnek, hogy senki sem figyelt rá, hogy Will ezúttal nem rajta gúnyolódott.
- Ezt mégis hogy érted? – Charlotte felpattant a székéről, a tenyereit megtámasztotta az asztal lapján, az ujjai megmarkolták a bútor szélét. Sophie gyorsan felnyalábolta a földről a szikkadt kenyérdarabokat és kikerülve a kanapén ülő Cecilyt és a kisasztalon nyújtózó macskát, kisietett a könyvtárból. Az ajtó hangos csattanással ütődött a keretnek.
- Úgy… – Gideon beletúrt a hajába, az ujjai végigszántották szőke tincseit, miközben a megfelelő szavak után kutakodott. Felháborítónak tartotta, hogy neki kellett magyarázkodnia, amikor csak segíteni akart. – Úgy, hogy hetekkel ezelőtt elárultam a családom, amikor eljöttem Jameshez és tájékoztattam az öcsém tervéről.
   Minden szem a seszínű fiú felé fordult, Will tenyerei izzadtak a hitetlenkedés okozta hőségtől. Képtelen volt megemészteni, hogy az egyetlen ember, akire az életét is vakon rábízta volna, ilyen csúnyán hátba támadta.
- Jem? – kérdezte félszegen, de hiába próbálta, nem tudta elrejteni, a hangjából tisztán kivehető volt a rosszallás. Jem ujjai a jáde pálca tetejével játszadoztak, a torkában növekvő gombóc elnyelte a szavait. Semmi esetre sem akart mentegetőzni, valahogy mégis a többiek tudtára akarta adni, hogy nem szándékosan tette azt, amit. Addig a pillanatig, amíg Gabriel be nem törte Lily szobájának ajtaját, még csak eszébe sem jutott Gideon látogatása. Utána pedig már túl késő volt. Hogyan segíthetett volna a lehetetlen helyzeten, ha elkezdte volna önmagát hibáztatni? Nem eshetett szét, hiszen csak ő tudta egyben tartani a barátját.
- Eleinte el akartam mondani, de sehogy sem találtam a megfelelő alkalmat – Jem vett egy mély lélegzetet és szembefordult Willel, hogy a fiú olvashasson a gondolataiban, hogy a vonásai segítségével beleláthasson az elméjébe -, aztán teltek a napok, semmi sem történt és azt hittem nem volt elég bátorsága az apja elé állni.
  A fiúk hosszú ideig bámulták egymás íriszeit, a háborgó tenger újfent néma csatát vívott az ezüstösen csillogó titánium gáttal, és ezúttal a fémkapuk arattak győzelmet.
- Semmi baj, nem csak te hibáztál – suttogta végül lehajtott fejjel. A fiú ujjai megrángatták a hajhagymáit, és egy elfojtott morgás kíséretében próbálta lehűteni a felhevült idegeit. Az idő egyre csak telt, az állóóra megütötte a negyedet, ők pedig még mindig egy helyben toporogtak ahelyett, hogy a lehetséges megoldáson dolgoztak volna. Nem állhatott le vitatkozni, és ezzel ő is tisztában volt, de a megszokás, a szüntelen gúnyolódás ismételten beférkőzött a tudatalattijába. Az ajkai bármiféle különösebb ráhatás nélkül formálták meg a sértő, már-már vádló szavakat. - Ha Cecily nem szűri össze a levet azzal a nyomorulttal, most nem tartanánk itt.
  Magnus elnyílt ajkakkal figyelte, ahogy a fiatalabbik Herondale felpattant ültéből. A lány haja szállt a levegőben, karikás szemei félelmetes külsőt kölcsönöztek, amúgy angyali megjelenésének.
- Sajnálom, oké? – apró tenyerei rácsaptak a kanapé karjára, a kisasztalon szunyókáló Church fújtatva ugrott le a fából készült lapról. Magnus leguggolt és felvette a földről az állatot, hosszú ujjaival addig simogatta, amíg dorombolni nem kezdett. Végül az egyik polcon talált rá a nyugalomra, pillanatokon belül ismételten elszenderedett. - Hányszor mondjam még el, hogy felfogd végre? Nem szándékosan tettem! – a lány arcát szederjesre színezték az indulatok, a vörös köd ellepte az elméjét és szinte már ordibált, ezzel leplezve a félelmeit. Utálta már magát a gondolatot, hogy az ő hibájából napokon vagy órákon belül halálra ítélhették az egyetlen embert, aki figyelt rá, aki nem rekesztette ki, akivel kibeszélhette a bátyja furcsaságait. A tenyerei ökölbe szorultak, a körmei keskeny, félhold alakú mintákat hagytak a bőrén.
- Tudom, hogy nem volt szándékos, és ez benne a legrosszabb. Nem gondolkoztál, csak mentél a saját fejed után, pedig előre figyelmeztettelek – Will közelebb lépett a testvéréhez. Cecy a bőrén érezte a fiú langyos leheletét, a tincseit megmozgatta a légáramlás. A lány hitt benne, hogy Will sosem ütötte volna meg, de torka elszorult a feltételezéstől, hogy a fiú agresszív, kétségbeesett énje újra felülkerekedhet az elméjén. Will, akár egy dühös fenevad, belerúgott a bézsszínű kanapéba.
- Ez a leírás kicsit ismerősen hangzik – Magus megállapítására Cecy és Will is a boszorkánymester felé fordították az arcukat. Az Alvilági az asztalon támaszkodott, sötétkék köpenye szétbomlott, láthatóvá téve érdekes mintájú fölsőjét. - Véletlenül nem tőled tanulta?
  Will Herondale megforgatta kék szemeit.
- Na jó, inkább halljuk azt a tervet. Hogyan szeretnétek kiszabadítani? – Gideon kikerülve a veszekedő testvéreket, Charlotte mellé sétált. A nő figyelmesen felé fordította a megviselt alaprajzot, melyen helyenként sötét, máshol fakó vonalak cikáztak a megfelelő folyosók és falak lekicsinyített másaiként. A fiú végigvezette az ujjait a déli oldalon, gyengéden egymáshoz simította a szakadt részeket. Maga a börtönrész nem volt olyan hatalmas, csupán húsz-huszonöt kisebb cella és pár keskeny, tömör gránitkő folyosó alkotta. Gideon bizakodva fordult az ötletgazda felé.
- Egyszerű – Will melle dagadt a büszkeségtől, a hátát kihúzva, mosolyogva fonta össze a karjait -, betörünk a Néma Városba.
  Az idősebb Lightwood testvér meghökkenve lépett hátrébb a molyrágta pergamentől, a szemei elkerekedtek, az ajkai elnyíltak a döbbenettől. Lehet, hogy Willt nem érdekelte, hogy megsérülhetett, de neki esze ágában sem volt meghalni egy öngyilkos küldetés miatt.
- Tisztában vagy egyáltalán az egyszerű szó fogalmával? – ripakodott rá erélyesen. Segélykérően hordta körbe a tekintetét a könyvtárban, de senki sem figyelt rá. Cecily az ajkait rágcsálta, Jem megrántotta a vállait, Magnus pedig a polcon alvó macskát szuggerálta, mintha egyetlen pillantásával álomport szórhatott volna a kisállat szemgödreibe. Ha Sophie nem nyitott volna be a szobába, talán végérvényesen megfagyott volna a kínos pillanat. - Lehetetlenség oda „csak úgy” besétálni, és kihozni valakit.
   A cselédlány letette az asztalra a frissensült süteményeket, a halom csokis csoda pontosan az érintetlen teáscsésze mellé került, ami már koránt sem volt olyan forró, mint negyed órával azelőtt. Cecily halovány mosolyt küldött a lány felé, és Sophie arcán megfeszült a sebhelye, ahogy viszonozta az Árnyvadász kedves gesztusát.
- Nem azt mondtam, hogy besétálunk! – Will leült a testvére mellé, és elvett egyet a sütemények közül. Beszéd közben a nadrágjára hullott egy félig olvadt csokoládédarab, ami egy esetlen mozdulat következtében teljesen elkenődött a sötét anyagon. Még mindig ugyanaz a ruha volt rajta, mint azon az estén, amikor Lily a karjaiban aludt, és az emlék hatására keserűen nyelte le az utolsó falatokat. - Na, szóval – Jem elvette az asztalról a papírokat és helyet foglalt a fiú mellett -, Lily valahol a legalsó szinten lesz, így csak azt a részt kell átkutatnunk. – Will végigvezette a mutatóujjait a megfelelő útvonalakon, míg a többiek a kisasztal köré gyűltek. Sophie és Bridget édességei osztatlan sikert arattak. Az apró korongok, akár egy-egy falat boldogság, elfedték a feszültséget és a veszteség gondolatát.
- Fel fognak ismerni minket, és mi is az ő sorsára jutunk – hümmögte Gideon, ahogy nekidöntötte a hátát a kanapé elejének. Lopva a haját igazgató cselédlányt bámulta, de amikor Sophie felé fordult, elkapta a tekintetét és inkább az átellenben magasodó szekrény egyik poros polcát mustrálta.
- Szükségünk lesz pár maszkra, és gyorsnak kell lennünk. Ez a titka az egésznek – a legtöbben beleegyezően bólogattak, és mélyen belül már a Lightwood fiú is beletörődött abba, hogy a világ legostobább tervével fognak betörni magába a nephil Alcatrazba.
  Amikor úgy éjfél környékén az édesapja és az öccse hazatértek, egyből bezárkóztak a szobáikba. Gideon hosszú percekig dörömbölt Gabriel ajtaján, mire a fiú morcosan, de végül beengedte. A ruhái szanaszét hevertek a padlón, volt, amelyik fennragadt a lámpán, egy nadrág a szekrény tetejéről lógott a föld felé. A fiatal fiú szemeiben egyszerre volt jelen a csalódottság és a düh, és Gideon már akkor tudta, hogy valami balul sült el a kihallgatás során. A fivére elmesélte neki, hogy Lilyt megvédte a konzul, hogy a lány szinte beleröhögött a Tanács képébe és megalázta az apját, miközben a kezeiben tartotta a Végzet Kardját. Azt is az érzelmileg instabil fiútól tudta meg, hogy a Néma Testvérek feloldották az elméjét védő gátakat és, hogy a lány sikoltozott fájdalmában. „Hallottam, ahogy könyörgött, pedig az ajtó vastagabb volt, mint a falak a pincénkben.” – mondta. Gideon Lightwood ott és akkor elhatározta, hogy segíteni fog a londoni Intézet lakóinak. Még egy ideig beszélgetett az öccsével, majd fáradtságra hivatkozva bezárkózott a szobájába és kiszökött az ablakon.
- Voltál már valaha a Néma Városban? – kérdezte, mert személy szerint ő még sosem volt a legalsó szinten. Amikor kiskorában rossz fát tett a tűzre, az édesapja mindig a dohos cellákkal ijesztgette, de a bűzölgő, odúszerű, rácsozott lyukaknál többre aligha emlékezett a rémtörténetekből. Kíváncsi volt, vajon Will tudta-e hova készültek.
- Valamikor el kell kezdeni – Will megrántotta a vállait, mint akit nem különösebb érdekeltek a részletek, pedig mélyen belül aggasztották a vakfoltok. Nem tudták, hány Néma Testvér volt a Néma Városban, fogalmuk sem volt róla, melyik zárkában volt Lily és sejtelmük sem volt róla, milyen állapotban lehetett a lány. Nem tudták, hányan őrizték, kihallgatták-e vagy sem, voltak-e más rabok az épületben. Sötétben tapogatóztak, és a tudatlanság az őrületbe kergette. - Magnus nyithatna egy portált nem messze a celláktól, majd amikor végeztünk, kimenekíthetne minket.
- Miért nem nyit egy portált közvetlenül Lily mellé? – Cecily érdeklődve fordult a testvére felé, de a fiú arca láttán inkább az Alvilágitól várta a feleletet. Magnus mosolyogva paskolta meg a lány vállát, a kezei összeborzolták a haját, amit Cecy egy rosszalló dörmögéssel reagált le, bár örült a macskaszemű férfi kedvességének. Az elmúlt huszonnégy órában ugyanis vagy kirekesztették, vagy kiabáltak vele. Hosszú hetek óta először, legszívesebben hazáig futott volna, ám a büszkesége megkeményítette a vonásait. Akkor sem vallotta volna be, hogy Wales után vágyakozott, ha erőszakkal kényszerítették volna rá. Egy Herondale sosem hunyászkodott vagy futamodott meg, és még a legszorultabb helyzetekben is helyén volt a szarkasztikus humora.
- Mert nem tudjuk, mivel védik a rabokat. Nem kockáztathatjuk a lebukást csak azért, mert a kényelmesebb utat választjuk – a lány levette a könyökét a kanapé karfájáról, és hagyta, hogy Magnus alatt besüppedjen a puha anyag.
- Elég gyenge terv, rengeteg buktatója van – amikor Gideon kimondta a nyilvánvalót, Jem a vállára fektette a kezét, de már túl késő volt, a szavak legördültek az ajkairól, idegességet csempészve a pihent légkörbe. A nyugalom, mint olyan, egyetlen pillanat alatt szertefoszlott, a búra, ami kirekesztette a valóságot, ezer parányi darabra robbant. A szilánkok senkit sem kíméltek.
- Ha van jobb ötleted, hallgatlak! – Will felpattant a helyéről, ide-odajárkált a könyvtárban, a talpai alatt nyikorgott a parketta. Tisztában volt vele, hogy minden a szerencsén múlott, hogy a terve instabil alapzatra építkezett, és soha, senkit sem kényszerített volna arra, hogy vele tartson. Amikor pár hónapja Magnus elmondta neki, hogy Lily életben volt, és nem csak a képzelete játszadozott vele, képes lett volna elszökni a lánnyal. Még mindig megtette volna érte. Bármit megtett volna azért, hogy biztonságban tudhassa. Az esetleges sérülések eltörpültek a halál gondolata mellett. Will megköszörülte a torkát és a tenyereire támaszkodva, a tervrajz fölé hajolt. Pár hosszú, éjsötét tincs az arcába hullott, amit hiába próbált, képtelen volt kifújni a szemeiből, így hát hagyta, hogy szabadok és féktelenek legyenek. - Viszont az óra ketyeg, és tegnap délután már összehívták a gyűlést.
- Erről mégis honnan tudsz? Gabriel szerint Charlotte ez alkalommal ki volt tiltva a Tanácsteremből – a Lightwood fivér kérdésére a nő arca megmerevedett, és remélte, hogy ezt senki sem vette észre. Nem akart magyarázkodni, és semmi esetre sem akarta elárulni az igazságot. Nem kockáztathatta meg, hogy Gideon elárulja az apjának, ki volt az informátora, még annak ellenére sem, hogy a férfi Benedict felett állt. Így hát nem beszélt, az ajkai egyenes vonallá válva, magukba zárták a titkokat.
  Will egy röpke másodpercre Charlotte felé fordult. A nő mimikái és ökölbe szorított kezei ugyanúgy elárulták, mint azon a napon, amikor megtalálta Emily titkos naplóját a nő szobájában. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, szinte teljesen eggyé vált a kéklő óceán és a barna iszap. A fiú alig észrevehetően biccentett, tudatva a másikat a hűségéről és feltétel nélküli bizalmáról. Elraktározta a kérdéseket, és ahelyett, hogy kikényszerítette volna a sarokba szorított nőből a válaszokat, úgy döntött: ezúttal kivárja a megfelelő alkalmat.
- Nem mindegy? – a kérdése puha volt, mint egy tollpihe, mellőzve minden élt és gúnyosságot. Will megrántotta a vállait és összetekerte a rozoga, összefoltozott térképet, amit végül az irónja mellé préselt, hogy szükség esetén bármikor előránthassa a helyéről, méghozzá bármiféle időveszteség nélkül. Hosszú, elnyújtott léptekkel sétált a parabataija mellé, és Jem kezébe nyomva az irónját, felhúzta a pólóját, így izmos, hegekkel átszőtt felsőteste mindenki számára láthatóvá vált. - A tény attól még tény marad. A percek pedig egyre fogynak.
- Most azonnal el akarsz indulni? – Gideon olyan vehemensen állt fel a földről, hogy meglökte az asztalt és az ezüstös tálca, rajta az összes morzsaszemmel, a földre hullott. Sophie elkerekedett szemekkel kapott a tárgy után, elfojtott nyöszörgések közepette kezdett neki a takarításnak. Nem akart lustának vagy panaszos alkalmazottnak tűnni, főleg nem Charlotte előtt. Gideon sajnálkozóan figyelte a cselédlányt, és bár szíve szerint leguggolt volna mellé, tudta, hogy azzal csupán kellemetlen helyzetbe hozta volna a lányt.
- A terv kész, Magnus itt van, a maszkok az asztalon. Mire várjunk még? – Will kivette Jem sápadt kezeiből a vékony, pálca alakú szerkezetet és kecses, helyenként ívelt vonalakat rajzolt a fiú bal lapockájának felső részére. Figyelmen kívül hagyta Gideon satnya ellenkezését, hiszen semmire sem kényszerítette. Ő döntött úgy, hogy marad. Azzal, hogy eljött hozzájuk, és nem ment el, elfogadta a feltételeket. Will találta ki a tervet, így ő volt a főnök.

4 megjegyzés:

  1. Drága szerecsendio!

    Tudom, hogy ezt csak karácsony után fogod már olvasni, de azért nagyon szép karácsonyt, és kellemes ünnepeket, illetve hasonló jókat kívánok Neked, mint Te nekünk! Remélem, nagyon-nagyon boldog vagy, mert megérdemled! A segítségemet, pedig fölösleges megköszönni, szívesen tettem, megtiszteltetés számomra. De képzeld, kibírtam, hogy ne olvassam el, míg fel nem raktam!
    Már korábban olvashattam ebből a fejezetből neked köszönhetően egy részletet, de így is sok újdonságot tartogatott a fejezet. Először is szeretném elmondani, ha még nem tettem volna meg, hogy tetszik, amilyen finoman és könnyedén váltasz a szemszöget közt. Így egyszerre nézhetjük az eseményeket Cecily, Sophie, Gideon s bárki más szemszögéből, és így csak színesebb lesz a kép, amit kapunk. Megértem Will viselkedését, és hogy dühét másokon próbálja meg levezetni, de azért sajnáltam Cecily-t. Illetve nagyon kíváncsivá tett a végén, hogy vajon ki lehet Charlotte informátora. Először a kedves Néma Testvér jutott eszembe, de nem hiszem, hogy ő ott lehetne a Tanács ülésén. Ráadásul ő nem áll Benedict felett, de akkor vajon ki? A Konzul? Ha ő támogatná Charlotte-ot, akkor ez az egész hercehurca mit sem érne. Mindegy, úgyis meg fogsz lepni. S bár Gideon megjelenésére számítottam, kellemes meglepetés volt a részéről, hogy segíteni akar nekik, és kompromisszumokat is hajlandó kötni Will tervéhez, mely tényleg eléggé gyenge lábakon áll. Kíváncsi vagyok, hogyan kivitelezik majd, és mikor érkezik el az a pont, mikor (majdnem?) otthagyják Lily-t.
    Utoljára tehát: boldog őj évet! Várom a 3-át! <3

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága FantasyGirl!
      Köszönöm szépen, és neked is Boldog Karácsonyt, bár ezt már ezerszer elmondtam, olyan jó leírni :"). Ami azt illeti, épp a boldogság és a szomorúság határán egyensúlyozgatom így "kora reggel", de ezen túl leszek, csak egy kis blogolás, és elfelejtem minden bánatom. A legjobb terápia. Mi is lehetne erre jobb példa, minthogy máris elkészültem a második résszel? El is küldtem :) Dehogy felesleges megköszönni a segítséged! Ne butáskodj már, ez a minimum, és nagyon büszke vagyok rád, hogy kibírtad <33
      Hmm, melyik részletet is?! A törjünk be a Néma Városba hadműveletet, ugye? Remélem jól emlékszem. Köszönöm szépen, ugyanis ha hiszed, ha nem, én épp ettől féltem az E/3-ban a legjobban. Hogy túl gyakran fogom váltogatni a szemszögeket, és érthetetlenné, már-már élvezhetetlenné válnak a fejezetek. Szóval tényleg köszönöm, máris jobban vagyok.
      Én is pontosan így vagyok a Herondale testvérek kapcsán. Megértem Willt, de sajnálom Cecilyt. Viszont a fiúnak részben igaza van, még ha igazságtalan is. Ha Cecy tartotta volna a száját, több idejük lett volna elrejteni Lilyt, mert Gabriel nem tudta volna, hol keresse. Annyit elárulok, hogy a felsorolásodban benne volt az informátor, bár erre sosem fogok konkrétan kitérni - ha jól emlékszem -, inkább csak sejtetve lesz, mert nincs olyan nagy jelentősége. Ez csak egy apróbb szál, mert szerettem volna mindenki köré építeni egy saját életet a maga barátaival és ellenségeivel, örömeivel és fájdalmaival.
      Mikor érkezik el az a pont? A következő fejezetben, a történet szerint még ezen a napon. Ha Will akar valamit, azt Will meg is csinálja, nem húzza az időt, ha tudja, hogy eleve nagyon kevés van belőle, főleg, ha egy olyan ember élete múlik rajta, akit szeret.
      Boldog Újévet <33
      Szeretlek <33
      Millio puszi Xx

      Törlés
  2. Drága szerecsendió!
    Sajnálom, hogy mostanában nem írtam a részeid alá, de ettől függetlenül nagyon tetszettek. Neked is boldog ünnepeket! :)
    Én sem számítottam Gideon érkezésére, de kellemes meglepetés volt. Cecilyt nagyon sajnáltam, hogy mindenki őt hibáztatja, de nagyon reménykedek benne hogy sikeresen kiszabadítják Lilyt.
    xoxo, kyrus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kyrus!
      Jaj, egyáltalán nem kell sajnálnod, nagyon örülök, hogy ettől függetlenül szántál rá időt, és elolvastad a részeimet. Már ez is nagyon sokat jelent, az pedig, hogy most írtál, csak külön öröm. Köszönöm!
      Gideont a kezdetektől fogja a jó oldalra szántam, és ennek majd meg lesz a maga jelentősége, amikor elérünk a történet végére, hiszen ennek segítségével fogom felépíteni a folytatást. Nem szeretném elárulni, hogy Lily megmentése sikeres lesz-e vagy sem, hiszen akkor hova tűnne az izgalom?! Viszont annyit megsúgok, hogy a Néma Város nem is olyan bevehetetlen, mint azt az Árnyvadászok hiszik ;)
      Köszönöm szépen, boldog újévet! <3
      Millio puszi Xx

      Törlés